Józsefvárosban polgármestert, Budapest V. kerületében önkormányzati képviselőt választanak vasárnap. A kormánypártok az alpolgármestereket, míg az ellenzék civil jelölteket indít. A Jobbik nem indít jelölteket és nem támogatja más pártok indulóit sem.
„Na, emberek, mostantól ami kerek, azt visszük, ami kocka, azt gurítjuk”- emlékezett vissza a hadseregnél hallott első mondatára L. Dézsi Zoltán. Az ATV riportere a fél országot bejárta, hogy elhagyatott laktanyákat keressen.
Sokan beszéltek az országgyűlési választások idején arról, hogy szükséges lenne a kamupártok szabályozása. Több jelöltállító szervezetnél is felmerült, hogy csupán a busás állami támogatásokra utazva jelentek meg a politikai színtéren, és az emberek szavazatai helyett sokkal inkább a legördülő forintokat szeretnék megszerezni. A Hetek cikke.
Három önkormányzati választást tartanak ma: Budapest VIII. kerületében és Árpáson polgármestert, a főváros V. kerületében pedig egyéni képviselőt választanak.
Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét díjazta a zsűri szombat este az 53. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Ha szeretsz csúszdázni, nem kell feltétlenül akvaparkokba menned idén nyáron, hiszen a magyar tenger partján is találhatsz csúszdával felszerelt strandokat. És nem is kell túl mélyre nyúlnod a pénztárcádba érte. A CsodálatosBalaton.hu...
Néhány éven belül megtörténik a generációváltás, a vállalatoknak ezért ideje szembenézniük a megszokottnál jóval kevésbé lojális munkaerő szokásaival és elvárásaival, nemcsak a toborzás és megtartás, de a több generáció hatékony együttműködése miatt is.
Egy-két kattintás, és bárki megnézheti, mennyire kell tartania bűncselekményektől ott, ahol lakást szeretne vásárolni. A lakásárakat azonban nem a bűnügyi statisztikák alakítják. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési...
Az Eurostat adatai szerint az elkerülhető halálozási okok 16 százalékát a stroke teszi ki az Európai Unióban. A Magyar Stroke Társaság elnöke az InfoRádióban hangsúlyozta: fontos, hogy stroke gyanúja esetén azonnal mentőt hívjuk, ne pedig háziorvost. Szapáry László hozzátette: az országban nem mindenhol elérhető a legfejlettebb gyógymód.
Tizenhat nap után vasárnap helyi idő szerint reggel tíz órakor megkezdték a thaiföldi Tham Luang barlangban rekedt fiatal focicsapat mentését. A 12 tinédzser és edzőjük 16 nappal ezelőtt, június 23-án mentek be a barlangba, ahol a heves esőzések miatt megemelkedett a vízszint és csapdába ejtette a társaságot. Kilenc nap után találták meg őket, azót
A közeljövőben elkészülő több tízezer új lakás leszoríthatja a jelenlegi magas albérletárakat - mondta az Ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Újra növekszik a cukorkapiac, és a szűk esztendők után egyre több hazai vásárló enged meg magának egy kis édes örömöt. A fogyasztási trendeknek megfelelően egyedülálló újdonságok is megjelentek a gumi-és medvecukorka piacon, mint...
A katonák nem háborúra készülnek, a biztonság és a béke fenntartásáért és megőrzéséért teljesítenek szolgálatot - hangoztatta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a vasárnap Budapesten tartott altisztavatáson.
Visszalépett a vasárnapi józsefvárosi időközi polgármester-választáson induló egyik független jelölt, Pintér Attila - olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján, a valasztas.hu-n.
A román bíróság egy 1952-es sztálini korból származó ítéletre hivatkozva vonja kétségbe a Bánffy-család tulajdonjogát – nyilatkozta Bánffy Farkas a Mandinernek. Az 1952-es ítélet háborús bűnösnek nyilvánította Bánffy Dánielt, holott korábban még a román nemzetiségi tanúk is azt állították, hogy ártatlan. A család a strasbourgi emberi jogi bíróságho
Az ókori Róma jogállam volt, de nem volt demokrácia. Románia ma demokrácia, de nem jogállam – így reagált a Bánffy-perben hozott ítéletre Gulyás Gergely, akit azutan kérdeztünk, hogy a marosvásárhelyi Vibe Fesztivál közéleti beszélgetésén vett részt. Interjúnk.
Visszalépett a vasárnapi józsefvárosi időközi polgármester-választáson induló egyik független jelölt, Pintér Attila - olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján, a valasztas.hu-n.
A józsefvárosi voksoláson választási csalásra gyanakodva a Fidesz vasárnap feljelentést tett, valamint felszólította Győri Pétert és a baloldali pártokat, hogy tartsák tiszteletben a választás tisztaságát.
Kihúzták a Hatoslottó 27. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 28. héten 202 millió forintért izgulhatnak majd a szerencsevadászok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4;...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint restitúciós ügyekben sztálini alapokon áll a román igazságszolgáltatás. Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában - amely a portálon vasárnap jelent meg - a Bánffy-perben hozott ítéletre reagálva úgy fogalmazott, Románia ma demokrácia, de nem jogállam.
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a Dunántúlon több, keleten kevesebb napsütés várható. A Dunántúlon néhol, keleten szór
Linda egy siófoki hotelbe tette a székhelyét a napokban, onnan ruccant át olykor a Balaton Soundra. Amikor épp nem volt kedve bulizni, a bowlingozásnak hódolt. Ráadásul nem akárhogyan: egy szál bikiniben, mezítláb gurítgatott követői legnagyobb örömére. Férfi rajongói azóta olyan képet követelnek a szexi modelltől, amelyen hátulról fotózzák, ahogy
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn...