2018. július 2. hétfő

júl. 2
3:18
Sokkoló részletek: napokig lesben állt az almáskamarási gyilkos a neje házánál (Blikk)
Nem tudta feldolgozni, hogy szerelme másik férfit választott – ezért húzhatta meg a ravaszt M. József (†48), aki a Kossuth utcában lelőtte felesége, Sz. Ilona (46) új párját szombat hajnalban.
júl. 2
4:18
„Addig élsz, amíg én hazamegyek” – A börtönből fenyegette Szandrát a nagyecsedi gyilkos (Blikk)
Előre készülhetett a gyilkosságra Z. Sándor (29), legalábbis az áldozata, Jónás Szandra († 19) szülei által megtalált telefonbeszélgetések erre utalnak.
júl. 2
5:03
Megvan, miért nyúlnak a magyar fiatalok tudatmódosító szerekhez (Infostart)
A Magyar Addiktológiai Társaság elnöke szerint sok fiatal azért kezd tudatmódosító szereket használni, mert unatkozik, vagy nem talál megfelelő élményeket. A pszichiáter, aki több rehabilitációs otthonban is dolgozik, hangsúlyozta: egy marihuánás cigaretta önmagában még nem okoz függőséget.
júl. 2
5:18
A magyarok több mint 40 százaléka úgy hal meg, hogy megmenthető lett volna (ATV)
A magyarok több mint 40 százaléka úgy hal meg, hogy megmenthető lett volna - legalábbis az Eurostat adatai alapján. Az egyik szakértő szerint sokat javítana a helyzeten, ha megfelelő protokollt alakítanának ki az egészségügyben. Közben béremelést, ösztöndíjakat és kórházfejlesztéseket is ígért az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az egés
júl. 2
5:33
Vérnyomáscsökkentő-botrány: Senki nem tudja, mi a megoldás (Ripost)
Vérnyomáscsökkentő-riadó: a betegeknek nem szóltak! Felfüggesztette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) huszonhét vérnyomáscsökkentő forgalmazását. Teljes a káosz.
júl. 2
6:00
Káosz jöhet az utakon: újabb forgalomkorlátozások Budapesten (ATV)
Hétfőtől egyirányúsítják a BAH-csomóponti felüljárót. Csak a városból kifelé lehet használni, ugyanis elkezdik a felújítását. A szakértő szerint nemcsak az autósoknak, de a villamoson utazóknak is dugókra kell számítaniuk. Az autók egy részét ugyanis a sínekre terelik majd.
júl. 2
6:00
A Hatoslottó nyerőszámai a 26. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 26. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volttelitalálat, így a következő sorsoláson 131 millió forint lesz majd tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 5; 23;...
júl. 2
6:09
Újabb forgalomkorlátozások, terelések a fővárosban (Infostart)
Hétfőn Pesten és Budán egyszerre több helyszínen kezdődik meg a fővárosi hőgyűrű kivitelezése, Budapest több pontján is távhővezetéket építenek, de a BAH-csomópontnál és a Szent István körúton sem egyszerű autózni.
júl. 2
6:30
Emelkedik a lakáshitelek kamata (ATV)
Megnőttek az elmúlt hetekben a bankok által kínált lakáshitelek kamatai a pénzpiaci kamatok emelkedése miatt - írja a hétfői Világgazdaság.
júl. 2
6:36
Ingyen eteti a szegényeket egy egyiptomi kifőzdés Budapesten (ATV)
Hana Samir Kamel a Mátyás tér mellett visz egy kifőzdét. A 24.hu cikkéből kiderül, hogy a férfi nyolc éve jött Magyarországra Egyiptomból.
júl. 2
6:42
Egyirányúsítják a BAH-csomóponti felüljárót (hirado.hu)
Az Erzsébet híd felé tartókat a Budaörsi út-Hegyalja út útvonalra terelik, a külső sávból pedig csak jobbra lehet majd kanyarodni hétfőtől.
júl. 2
6:54
Ez az intézkedés akár 6000 embert is érinthet (ATV)
Júliustól több ezer olyan közmunkást bocsájtanak el, akik eddig a kultúra területén könyvtárakban, múzeumokban, vagy éppen valamelyik önkormányzatnál dolgoztak. Karácsony Gergely úgy látja: a döntés a kultúra felszámolásához vezethet.
júl. 2
7:00
Emelkedik a lakáshitelek kamata (hirado.hu)
A változó kamatozású hitelek átlagkamata már év eleje óta egyre magasabb.
júl. 2
7:06
Rabló fenyegetett fegyverrel és akart kirabolni egy idős házaspárt Budapesten (Blikk)
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy házaspárt akart kirabolni III. kerületében.
júl. 2
7:36
Simicskó Istvánra bízta Orbán Viktor a hazafias nevelést (ATV)
A Magyar Idők készített interjút Simicskó Istvánnal, kormánybiztossal, volt honvédelmi miniszterrel.
júl. 2
7:39
Rettenetes dolgot mondtak gyilkos apjukról az almáskamarási gyerekek (Ripost)
József végzett felesége új párjával, majd magát is lelőtte. Pontosan a férfi szívébe lőtt, akinek semmi esélye sem volt a túlélésre...
júl. 2
7:45
Nagy bűz a Balatonnál (Infostart)
A Magyar Időknek Simicskó István kormánybiztos nyilatkozott új feladatairól, míg a Világgazdaság a növekvő lakáshitel-kamatokról ír.
júl. 2
7:54
Simicskó azt szeretné, ha az iskolában tanítanák a hazafiasságot és a nemzettudatot (444.hu)
A lecserélt honvédelmi miniszter szerint értékszűrőt kellene alkalmazni a globális folyamatokkal szemben: „ami a mi értékrendünkkel ellentétes, azt ne fogadjuk el, ne vegyük át. A szűrő pedig a szívünkben van.”
júl. 2
8:06
Tiltott támogatás miatt kevesebb állami pénzt kap a DK (ATV)
Nem kap állami támogatást mostantól a Jobbik addig, amíg le nem vonták tőlük a 331 millió forintos büntetést, de több párt is rosszul jár.
júl. 2
8:06
Magyar családok gyűjtöttek szíriai gyerekek megsegítésére (Igényesférfi.hu)
Öt és félmillió forint gyűlt össze szíriai keresztény gyerekek megsegítésére.
júl. 2
8:12
Független nő lett Kékkút új polgármestere (444.hu)
A három jelölt közül Kardosné Csaba Gyöngyit választották polgármesterré a vasárnap tartott időközi polgármester-választáson.
júl. 2
8:42
Egyre durvább részletek derülnek ki az eltűnt villanyszerelők ügyében (Ripost)
Gyűlnek a bizonyítékok a rejtélyesen eltűnt Mácsik Zoltán főnöke ellen. É. Imre az eltűnés utáni napokban hipót és cementet vásárolt...
júl. 2
8:48
Öt jármű ütközött az M3-ason (hirado.hu)
A baleset Kerekharasztnál történt.
júl. 2
8:48
Ma felfüggeszthetik Burány Sándor mentelmi jogát (HírTV)
Az országgyűlés délután szavaz a szocialista politikus ügyében.
júl. 2
9:00
Elemző: gyengülés várható a magyar tőzsdén (GazdaságPortál)
Az ázsiai és európai tőzsdék kedvezőtlen hangulata miatt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is gyengülés várható – mondta a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI kérdésére hétfőn. Kocsis Márió kifejtette, hogy az ázsiai részvénypiacok negatív tartományba kerültek, így várhatóan a nyugati tőzsdéken is negatív nyitásra kell készülni. A kedvezőtlen han
júl. 2
9:18
Kiirtaná a hálapénzt az államtitkár (ATV)
A koraszülöttmentés és -ellátás fejlesztését, a védőnői hálózat erősítését, a nemzeti védőoltási program, a gyermekfogászat és a házi gyermekorvosi hálózat erősítését is a legsürgetőbb teendők közé sorolja a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó elmondta, hogy elkészült a Nemzeti Gyerme
júl. 2
9:30
Szomorú hírt közölt a családjával Székhelyi József (ATV)
Tavaly novemberben diagnosztizáltak tüdőrákot Székhelyi Józsefnél. A 71 éves színész azóta kap kemoterápiás kezelést. Eddig úgy tűnt, javul az állapota, most viszont rossz hírt kellett közölnie a családjával.
júl. 2
9:33
Megváltoztathatjuk az ártalmas párkapcsolati koreográfiáinkat (Infostart)
A párterapeuták ökölszabálya szerint létezik egy minimálisan együtt töltendő idő, ami ahhoz szükséges, hogy egy párkapcsolat hosszú távon jól működjön - mondta Mihalec Gábor párterapeuta az InfoRádióban.
júl. 2
9:42
Hosszabbodhat Czeglédy letartóztatása (hirado.hu)
Indítványozta az ügyészség Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal.
júl. 2
9:44
Nagy változásokat szeretne az egészségügyért felelős államtitkár (hirado.hu)
Nagy Anikó erősítené a koraszülöttmentés és -ellátást, a védőnői hálózatot, a nemzeti védőoltási programot, a gyermekfogászatot és a házi gyermekorvosi hálózatot.
júl. 2
9:45
Azonnali segítségre van szüksége a súlyosan sérült mentőápolónak (Ripost)
Ha módunkban áll, segítsünk rajta!
júl. 2
9:47
Súlyos kamionbaleset! Menteni kellett egy embert Lengyeltóti felé (Ripost)
Egyelőre az érintett szakaszon félpályán halad a forgalom, érdemes kerülni!
júl. 2
9:48
Meghosszabbítaná Czeglédy Csaba letartóztatását az ügyészség (ATV)
Indítványozta az ügyészség Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. A bíróságnak csütörtökig kell döntenie az indítványról, akkor jár le a jelenleg érvényben lévő, három hónapra szóló kényszerintézkedés határideje.
júl. 2
9:48
Az egyetemeknél bevált rendszert ültetné át a kórházakra Varga (HírTV)
Költségvetési felügyelőkkel ellenőriztetné a kórházakat a pénzügyminiszter - erről Varga Mihály az ATV-ben beszélt.
júl. 2
9:49
Fordulat a Quaestor-ügyben! Újabb botrány van kilátásban (Ripost)
A fia cégét finanszírozta a takarékszövetkezet pénzéből. Nyomozás indult az ügyben. Újabb Quaestor-botrány várható?
júl. 2
9:54
Indítványozta az ügyészség Czeglédy Csaba letartóztatásának meghosszabbítását (Blikk)
Indítványozta az ügyészség Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. A bíróságnak csütörtökig kell döntenie az indítványról, akkor jár le a jelenleg érvényben lévő, három hónapra szóló kényszerintézkedés határideje.
júl. 2
9:54
Novák Katalin: Mintegy 30 ezer fiatal tehet ingyen KRESZ-vizsgát évente (Igényesférfi.hu)
Évente várhatóan 30 ezer fiatal igényelheti majd a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjának visszatérítését.
júl. 2
9:57
Az új államtitkár nagy változásokat szeretne elérni az egészségügyben (Infostart)
A koraszülöttmentés és -ellátás fejlesztését, a védőnői hálózat erősítését, a nemzeti védőoltási program, a gyermekfogászat és a házi gyermekorvosi hálózat erősítését is a legsürgetőbb teendők közé sorolja a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó elmondta, hogy elkészült a Nemzeti Gyerme
júl. 2
10:00
Újabb Orbán-graffiti, ezúttal a János Kórház falán (HírTV)
Megint egy gőzmozdonyon ül a miniszterelnök és nevet.
júl. 2
10:06
Ellenőrizni fogják a halsütödéket és a street foodosokat (444.hu)
Fesztiválokon, vásárokon is feltűnnek majd az ellenőrök.
júl. 2
10:06
Trumpnak az EU-ról is megvan a véleménye, nem csak Kínáról (HírTV)
„Az EU valószínűleg ugyanolyan rossz mint Kína, csak kisebb nála”.
júl. 2
10:06
Jobbik: A Jobbik tovább folytatja a küzdelmet a Orbán-kormány ellen, és képviseli a rá szavazó több mint egymilliós szavazótábort (Igényesférfi.hu)
A XXI. század hamar fel fogja őrölni a fideszes diktatúrát.
júl. 2
10:12
Több tízezer fiatal tehet ingyenes KRESZ-vizsgát (ATV)
Évente átlagosan 30 ezer 20 év alatti fiatal tesz sikeres KRESZ-vizsgát, várhatóan ennyien veszik majd igénybe a tanfolyam és a vizsga díjának utólagos visszatérítését - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
júl. 2
10:12
Új vezérigazgató az állami útdíjvállalatnál (GazdaságPortál)
Bartal Tamás személyében új vezérigazgató irányítja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) működését július elsejétől – közölte az MTI-vel a NÚSZ hétfő hajnalban. Az új vezérigazgató célja a NÚSZ Zrt. nemzetközi jelenlétének bővítése, nemzetstratégiai súlyának és közlekedési innovációs szerepének kiterjesztése, valamint a vállalat sta
júl. 2
10:30
Újabb kilépő az LMP-ből (ATV)
Schiffer András, Róna Péter és Hadházy Ákos után újabb, az ellenzéki párt volt prominens politikusa, Ábrahám Júlia hagyja ott az LMP-t.
júl. 2
10:42
Zacher: Ne aggódjanak, menjenek inkább fesztiválozni a szülők is (HírTV)
A toxikológus szerint egy ilyen esemény biztonságosabb mint egy budapesti szórakozóhely.
júl. 2
10:42
Nem gyilkolás, hanem lovagi torna (Igényesférfi.hu)
Tessék mondani, ez repülőgép? – kérdezi nevetve a Puma-osztag 98 éves veteránja és rutinosan beszáll a pilótaszékbe. A Veteránfilm vetítésén jártunk.
júl. 2
10:45
30 ezren kérhetik vissza a KRESZ-tanfolyam árát évente (Infostart)
Évente átlagosan 30 ezer 20 év alatti fiatal tesz sikeres KRESZ-vizsgát, várhatóan ennyien veszik majd igénybe a tanfolyam és a vizsga díjának utólagos visszatérítését - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-en.
júl. 2
10:48
Juhász Péter fenyegette a nejét elszerető férfit, pedig tejelt szépen (Ripost)
Aki egy kicsit körülnéz a politikába csúfosan belebukott, agresszivitásáról elhíresült Juhász Péter háza táján, szánalmas dolgokra bukkanhat. Mintha csak egy rossz filmet látnánk.
júl. 2
10:48
Kalapács (HírTV)
Orbán Viktor a kormány számára kényes ügyeket tárgyaló különbíróságok vezetését Patyi Andrásra bízná.

Keresés