Híradóval jelentkezik Emilio (43) és felesége, Tina, akik nem először kóstolnak bele ebbe a műfajba. Bár eddig leginkább a zenei hírek tették ki a Drága családom hírközlő perceit, most lakóhelyük életéről, helyzetéről is beszámolnak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfői közleménye szerint a koronavírus lelassításának egyik lehetséges módszere a folyamatos és egyre nagyobb számban végzett tesztelés.
Folyton egymást cukkolják az Álarcos énekes nyomozói, ám a legutóbbi adásban Istenes Bencén (32) élcelődtek a legtöbbet. Korábban is állandó poénforrás volt, hogy az RTL Klub műsorvezetője régen nagy csajozó hírében állt, sok kolléganőnek, sztárnak csavarta el a fejét. Ám a Nyuszi vasárnapi produkciója után kő kövön nem maradt. A versenyző, akinek
Másfél hónapja, a Zárójelentés mozipremierje előtt távozott az élők sorából, és e tragédia tette fel a pontot Andorai Péter (†71) döbbenetes alakítására, mert Szabó István (82) új filmjében a Nemzet Színésze már súlyos betegen ült kamera elé.
Miután bezártak a színházak, számos színész és színésznő marad munka nélkül az elkövetkezendő időben. Détár Enikő azonban nem habozna civil munkát vállalni.
Tom Hanks és Rita Wilson amerikai színészházaspár elhagyhatta az ausztrál kórházat, ahol koronavírus-fertőzéssel kezelték őket – írta a BBC hírportálja kedden.
Szinte azonnali, érzékelhető változást hozott a magyarországi lakáspiacon az új koronavírus terjedése. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy a koronavírus-járvány a globális és a magyar gazdaságra milyen hatást gyakorol, de a hazai lakáspiac helyzetét már most befolyásolta: az ingatlanosok arra számítanak, hogy megnő a szerepük.
Máris megkezdődtek a csalások az interneten – vírusos appokra és kamu e-mailekre figyelmeztet a biztonsági cég. Egy cseh kórházat, ahol koronavírus tesztelésre is szolgáló labor van, kibertámadás ért.
Sajtótájékoztatót tartott kedden reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az osztrák, szlovák és cseh külügyminiszterekkel folytatott többoldalú videókonferencia után.
Felelőtlenség, avagy kényszer, esetleg információhiány? Valószínűleg mindhárom. Sok idős gondolja úgy: ha túlélte a kommunizmust, mit árthat neki egy koronavírus. Csak ez nem egészen úgy van, ahogy gondolják. Közös felelősségünk, hogy az idős rokonainkkal, hozzátartozóinkkal betartassuk az ajánlásokat, azaz felhívjuk a figyelmüket, hogy ne mászkálj
A Mokka vendége volt Soma Mamagésa, s természetesen a koronavírus-járványról beszélgettek. Megint kiderült, hogy a művésznő kicsit máshogy látja a világot, mint az „egyszerű ember”, a jelenlegi helyzettel kapcsolatban pedig lehetőleg senki ne fogadja meg minden tanácsát, ami ebben a beszélgetésben elhangzott.
A koronavírus-járvány miatt március 16-a óta otthoni, digitális távoktatásra állnak át az iskolák Magyarországon. A kormány rendkívüli intézkedése rengeteg embert érint: diákokat, tanárokat és szülőket egyaránt. A távoktatás hatásáról Sebestyén Balázs osztott meg egy sokakkal rezonáló fotót az Instagram-oldalán.