Liptai Claudia sosem hallott részleteket árult el magánéletéről, többek között azt is, honnan és kiről kapta nevét, valamint két gyermekéről, és azok neveléséről is beszélt.
Magyarország közkedvelt forgatási helyszíne a hollywoodi filmeknek, melynek köszönhetően rendszeresen látogatnak hazánkba világhírű színészek is. Ezúttal Willem Dafoe és Mark Ruffalo tért be egy nyolcadik kerületi étterembe, ahol korábban már Steven Spielberg is vacsorázott.
Tudtad, hogy Camila Cabello és Shawn Mendes már évekkel azelőtt ismerték egymást, hogy megjelent a Senorita című közös slágerük, és néhány héttel később bejelentették, hogy egy párt alkottak? Kettejük ismertsége egészen 2014-re nyúlik vissza, a kapcsolatuk pedig már évek óta tart, és ahogyan azt nemrég a Met gálán is láttuk, a mai napig odavannak e
Tóth Csenge Zsófia vagyok, a Pastellmama Instagram oldal kreatív alkotója, interior stylist, dekoratőr és a nevemhez hűen a pasztell és naturális színek szerelmese. Akár a belső tereimről, akár a ruhaválasztásomról van szó, nálam adott a színpaletta! Sokan azt gondolják elsőre, hogy ez negatívum, ezért mindig szeretem bebizonyítani, hogy elképesztő
Egy profi tokiói magánnyomozó bőrébe bújhatunk a Yakuza-spinoff akció-kalandsorozat folytatásában, a Judgment 2-ben, miközben kegyetlen gyilkosságok után nyomozunk.
Azt mondják, még a legkeményebb macsók is ellágyulnak, ha lányos apukák lesznek. Igaz ez a Hooligans zenészére, Kiss Endire is, persze, a rock and roll stílus azért marad!
Szinte alig lehetett róla hallani valamit, napokig csak cikkeket osztott meg, mire a Jászai Mari-díjas színész kedd este saját közösségi oldalán vallott állapotáról. Fodor Tamás napokra eltűnt a színpadról és ágyhoz nyomta betegsége.
Amint vége a nyárnak, legtöbbünk azonnal a következő nyarat várja. Na de azért a többi évszaknak is megvannak a szépségei. Az ősz mégis más, mert sokan ilyenkor lesznek demotiváltak és nehezebben jutnak túl egy-egy napon. Úgy, ahogy a természet ilyenkor fordulatot vesz, mi is ezt tesszük. Teljesen normális, hogy ha lehangoltabbnak érezzük magunkat,
Sukoró – Felesége szinte tönkrement, ő pedig 13 kilogrammot fogyott azon 60 nap alatt, amelyet rács mögött töltött – állítja dr. Puskás Ferenc ügyvéd, aki gyanúsított Galambos Lajos ügyében, ugyanis a hatóság szerint elvállalta a befolyással üzérkedés bűncselekménnyel kapcsolatosan egy kölcsönszerződés szerkesztését.
“NEKED EGY PLÜSS, MÁSNAK EGY ESÉLY” - Ezzel a mondattal indította el új programját az Alapítvány az Alapítványokért, amivel a magyarországi koraszülöttek megmentését szeretnék támogatni.
A Prada és az Adidas már nem először eveznek közös vizekre. Először 2019-ben készítettek közös kollekciót, ami a letisztult fekete-fehér vonalat követte.
A műsorvezető és párja Molnár Gusztiékkal került a veszélyzónába. A többi pár közül csupán Kulcsár Edináék szavaztak arra, hogy Anikóékat szeretnék benntartani a játékban.
A 95 esztendős brit királynőt az év idős személyének akarta választani egy magazin, ő azonban szellemes, mégis őszinte érveléssel utasította vissza a kitüntetést.
Kandech Evelyne édesapja nem tud ott lenni szeretett lánya temetésén. A gyászoló férfi elárulta, hogy lánya még előle is titkolta betegségét, ő pedig teljesen összetört a tragédia óta, szinte képtelen aludni.
Kislányuk hónapokon keresztül pavor alvászavarral küzdött. Ez az időszak pedig az egész családot megviselte: az állandó kialvatlanság miatt ugyanis állandósultak a viták is. Végül odáig fajult a helyzet, hogy Edinában a válás gondolata is felmerült.
Leslie Bricusse nemcsak zeneszerzőként, de dalszövegíróként is tevékenykedett, egyebek mellett a Goldfinger és a Csak kétszer élsz című James Bond-filmeken is dolgozott.
A Hold már a Bika jegyében jár, ezért a mai feladat: biztonságban, nyugalomban, rendezett és ízléses környezetben élni olyan művészet, amelyet könnyen elsajátíthatsz. Erősen vonzódsz a szép és drága holmikhoz, de az élvezetek sem maradnak ki a mai programból. Mivel a nap első felében a Vízöntő-Szaturnusz okozhat némi korlátozást, kényszerű kiadást