Ezen a héten Földi Barka, a ReCReativity Társadalmi Vállalkozás egyik alapítója a Gardróbnapló vendége. "Az öltözködés, mindig is fontos szerepe volt az életemnek. Egy kommunikációs csatorna, ahogy kifejezem magam. Világéletemben turikből öltözködtem. Édesanyám vitt eleinte, aztán igazi anya-lánya program lett a kincskeresés. Sose éreztem cikinek,
Október elején ment férjhez Meadow Walker, az elhunyt Paul Walker szépséges lánya, aki egy Vouge interjúban elárulta, hogy a Covid ellenére is tökéletes esküvőjük volt. Azt pedig nem fogod elhinni, hogy ki kísérte kéz a kézben egészen az oltárig.
A színésznő balesetéről csak kevesen tudtak és tudnak a mai napig, pedig olyannyira meghatározó volt számára, hogy még A tolonc című film bankettjére sem ment el miatta, pedig főszerepet játszott.
Megrázó napokon van túl az Alec Baldwin által véletlenül lelőtt operatőr családja. A hollywoodi filmcsillag találkozott Halyna Hutchins özvegyével és gyermekével.
Végre megtörtént, vasárnap este megünnepelhette az Apostol együttes ötvenéves fennállását! Meződi József elárulta, igazán csak akkor nyugodott meg, amikor végre túl voltak a bulin. A jubileumi Aréna-koncert terve tavaly nyáron vetődött fel, de a koronavírus-járvány miatt csak most válhatott valóra.
A Post Mortem ugyan nem az első magyar horrorfilm, de az első olyan hazai próbálkozás a műfajon belül, amit a Nemzeti Filmintézet támogatott, és nem is lett olyan rossz. Hogy megérdemelné-e az Oscar-díjat is, azt spoilermentes kritikánkban elmondjuk.
Pár nap és itt a Halloween, az üzletekben pedig már minden narancssárga és fekete színekben pompázik. Itt az ideje, hogy beszerezd a legmenőbb jelmezt vagy éppen nekiállj szervezni az éves beöltözős bulidat. Ennek ellenére, ha idén kicsit lazábbra szeretnéd venni a Halloweent, akkor egy filmezős este a legjobb megoldás.
Vannak még rendes emberek, pedig vélhetően nem aprópénz lehetett Harrison Ford hitelkártyáján; egy ismeretlen megtaláló azonban mégis visszajuttatta a plasztikot az Olaszországban forgató színésznek.
Mint tudjuk, Angelina Jolie is csatlakozott Hollywood egyik legjövedelmezőbb bizniszéhez, a Marvel univerzumhoz, és az Örökkévalók csapatában láthatjuk nemsokára a mozikban. A film promóciós turnéja már elkezdődött, és pár nappal ezelőtt már felrobbantották a netet azzal, hogy gyerekei társaságában érkezett a vörös szőnyeges premierre.
Már túl van két megmérettetésen, de Gömöri András Máténak még csak most jön a testépítő versenyek legjava. A magyar ikont október végétől három hét három megpróbáltatása várja, a legvégén pedig egészen Las Vegasig repül, hogy a legjobbnak járó címet bezsebelhesse. Máténak a véghajrához kell a legtöbb erő, de elárulta: biztos hátországgal vág neki a
A városi zöldfelületekre gyakran dekorációként tekintünk, pedig azok jóval többek annál: gazdasági tényezők. Lisszabonban például a városi fák fenntartásába fektetett minden egyes dollár 4,5-szörösen térül meg. A Zaragozát körülvevő zöld gyűrű évente átlagosan 9 millió eurónyi ökológiai szolgáltatás nyújt a helyieknek, az egykori német acélváros, E
A mi kis falunk sztárja sosem volt az a fajta celeb, akinek minden szennyese ki van teregetve. Lengyel Tamás igyekszik minél jobban óvni a magánéletet, most először beszélt arról, hogy tavaly ősszel megszületett a gyermeke.