2021. március 13. szombat

márc. 13
10:03
Kiderült! Ez Keleti Andi és Kandász Andi fogyásának titka (Life)
Kandász Andi és Keleti Andrea is fantasztikus formában vannak, nem panaszkodhatnak az alakjukra. Most pedig az is kiderült, hogy minek köszönhetik csinos külsejüket.
márc. 13
10:09
Zsidró Tamás a fiaival való kapcsolatáról: Ez egy mozaikcsaládban nehéz ügy (Ripost)
A mesterfodrász 2016-ban vált el tizenhat év után a feleségétől, azóta pedig igyekszik három fiával annyi időt tölteni, amennyit csak lehetséges.
márc. 13
10:12
Kásler Miklós: Szükség van a nemzeti egységre a Covid elleni harcban (Metropol)
A mostani nehézségek átvészelésében sokat segíthetnek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eszméi.
márc. 13
10:15
Ambrus Attila elárulta, hogyan sikerült meglógnia a börtönből 800 ezer forinttal a cipőjében (Promotions)
A Viszkis élete első bankrablásáról is őszintén mesélt.
márc. 13
10:27
Susan Sarandon ismerkedne, de van pár feltétele (hirado.hu)
Randi, ismerkedés, barátkozás. Mindenre nyitott a színésznő.
márc. 13
10:27
Friss koronavírus-adatok: Ma több a hazai fertőzött, mint tegnap (Life)
Ahogy azt tegnap megírtuk, 9011 főre nőtt március 12-én az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 498 183 főre emelkedett a beazonosított betegek mennyisége. Elhunyt 130 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 627 főre emelkedett.
márc. 13
10:30
Imával védekezett a koronavírus ellen a tanzán elnök, úgy tűnik, nem volt elég… (Metropol)
Hetek óta nem látta a nép a miniszterelnököt, eltűnése, több mint szokatlan.
márc. 13
10:39
5 sorozat, amit érdemes ledarálni a mostani karantén alatt (Noizz)
Újabb szigorításokat vezettek be, melyek értelmében április 7-ig, a tavalyi évhez hasonló zárva tartásra lehet majd számítani. Bár a szórakozási lehetőségeink eddig is korlátoltak voltak, a Netflix szerencsére gondoskodik az újabb- és újabb tartalmak folyamatos gyártásáról, mégha ez néha a minőség rovására is megy. Épp ezért készültünk öt kihagyhat
márc. 13
10:39
Tippek lefekvés előttre és ébredés utánra, hogy igazán kipihent legyél (Glamour)
Hogy végre jól kialudhassa magát. Ha későn kelő típus vagy, a sötét, téli napok valószínűleg még jobban veszélyeztetik a lelki békédet. Összeszedtünk pár tippet, hogy könnyedén kipattanhass az ágyból a herceg csókja nélkül is.
márc. 13
10:48
Most érkezett: autó és villamos ütközött a belvárosban (Metropol)
A műszaki mentés még zajlik, a forgalmat terelve közlekedik, az érintett szakaszon az utasoknak alternatív megoldást kell keresniük.
márc. 13
11:06
Mi történhetett? Szakított az álompár (Metropol)
Nemrég még az eljegyzésükről osztottak meg romantikus történeteket, de most bombaként robbant a hír: mindennek vége.
márc. 13
11:09
R. Kárpáti Péter: Aki nem oltatja be magát, az egy önző ember (BorsOnline)
Nagy megkönnyebbüléssel számolt be R. Kárpáti Péter arról, hogy ő is megkapta az oltást így kicsit megpihenve, de újult erővel és ugrásra készen várja, hogy visszatérhessen a régi kerékvágásba az élete.
márc. 13
11:09
Tragédiájáról vallott Zsidró Tamás: 11 évesen maradt árva (Life)
Borzasztó gyerekkori traumájáról vallott a sztárfodrász.
márc. 13
11:15
A TV2 bekeményít, és jól megszorongatja az RTL Klubot (Promotions)
Nagyfiúk, Bosszúállók: Végjáték...mutatjuk mi lesz hétvégén a TV-ben!
márc. 13
11:21
Vége: Jennifer Lopez és Alex Rodriguez szakítottak, felbontották két éve tartó eljegyzésüket (Blikk)
Jennifer Lopez és Alex Rodriguez végleg szakítottak.
márc. 13
11:21
Már 8 éve nincs köztünk Cipő, a Republic frontembere (Life)
Bódi László, azaz Cipő, a híres Republic együttes frontembere, 8 évvel ez előtt vesztette életét - hiánya azóta is felfoghatatlan.
márc. 13
11:24
48 éves korára még sármosabb lett Kovac doktor - Film-zene-szórakozás 2021. március 13. 11:16 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/03/13/3609/
márc. 13
11:27
Harry herceg és Meghan Markle népszerűsége sosem látott mélységekbe zuhant (Ripost)
A sussexiek múlt vasárnap Oprah Winfrey-nek tálaltak ki a királyi családról és az őket ott ért sérelmekről, ám ez nem tetszett a briteknek.
márc. 13
11:33
Elhunyt barátnője üzent Molnár Anikónak - az üzenetet egy halottlátó olvasta fel (Life)
Anikó életében nagy szerepet játszik a spiritualitás. Úgy érzi, elhunyt barátnője lett az őrangyala, aki fentről vigyáz rá.
márc. 13
11:51
Dér Heni várandósan is úgy fest, akár egy díva (Life)
A gyönyörű énekesnő, nemrég mondta ki a boldogító igent szerelmének, akit Gergely napon megható sorokkal és egy romantikus közös képpel köszöntött.
márc. 13
12:03
Gyermeket vár az escortlány, aki két vaginával született - elmesélte milyen így a szex (Noizz)
Evelyn, aki a téma érzékenysége miatt nem a valódi nevét adta meg, két vaginával született. Sőt, mindkettőnek van működő méhe, méhnyaka és petefészkei is, a jobb oldaliban pedig gyermeket vár.
márc. 13
12:03
Gondoltad volna? Íme, néhány dolog a háztartásodban, amit simán mosógépben is kimoshatsz (Life)
Hatalmasat változott a világ az elmúlt 30-50 évben. Amíg a nagyanyáinknak még teljesen természetes volt, hogy kézzel mossák ki a ruhákat, addig nekünk már sokkal könnyebb dolgunk van. Szuperebbnél szuperebb mosó- és szárítógépeket szerezhetünk be, és már csak arra kell figyelnünk, mit, milyen programon indítsunk el.
márc. 13
12:05
Kiderült: ez a vakcina okozza a legkevesebb mellékhatást (Life)
Dr. Rusvai Miklós virológus elárulta, hogy eddig melyik vakcina okozta a legkevesebb mellékhatást.
márc. 13
12:06
Korrekt kérés: Üzenetben reagált a tolvajnak a sértett (Metropol)
Minden rablónak ilyen kedves üzenetet kívánunk.
márc. 13
12:21
Oroszlán a csillagjegyed? Így használd ki maximálisan az adottságaidat! (Glamour)
Mint egy dzsungelben sétáló oroszlán, úgy vadászol azokra a dolgokra, melyek táplálják a lelked. Te vagy az állatöv harcias királynője, a trendteremtő, aki lélegzetelállító magasságokra emeli a sikereit. Az egyszerű élet számodra hátborzongató, te a tűz jegybe tartozol és hűen ehhez, mindig fényesen akarsz ragyogni.
márc. 13
12:21
Szakított a vőlegényével Jennifer Lopez, miután többször is elhalasztották az esküvőjüket (SzMo)
51 évesen ismét szingli a Puerto Ricó-i énekes-színésznő. Négy évig tartott a kapcsolata Alex Rodriguezzel.
márc. 13
12:21
Ő az Exatlon Hungary következő kiesője (Life)
A Kihívók csapatóból kellett távoznia az egyik versenyzőnek, aki csak három hétig lehetett Dominikán.
márc. 13
12:21
Majka szívszorító vallomása: „Nem akarok olyan lenni, mint apám volt” (Promotions)
Majka nagyon szerette édesapját, de tanult a hibájából.
márc. 13
12:27
Nincs ötlete, mit főzzön ebédre? Ínycsiklandó menüt kínál Fásy Ádám (Blikk)
Kedves olvasó! Erre a hét végére egy különleges fűszerezésű, ám egyszerűen elkészíthető főételt kínálok.
márc. 13
12:30
Ismét minden bezár a hétvégére a szomszédos országban (Metropol)
Csak az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak és a benzinkutak tarthatnak nyitva Szerbiában, valamint betiltják a kulturális rendezvényeket is.
márc. 13
12:33
A Dal 2021 – Ma kiderül, kié az év dala (BorsOnline)
Ma este véget ér a A Dal 2021, a nyolc döntőbe jutott produkció egyike tízmillió forinttal lesz gazdagabb.
márc. 13
12:33
Fertőtlenítőszert készíthetnek az el nem fogyasztott borokból (Life)
Az éttermek bezárása miatt rengeteg bor maradt az olasz bortermelők nyakán. Úgy tűnik ez lesz a neves italok sanyarú sorsa.
márc. 13
12:48
Igazi örömhírrel jelentkezett Palvin Barbara, ragyog a büszkeségtől (Metropol)
Sokat kellett gyakorolnia és tanulnia, míg idáig elért, de a gyönyörű modell végre megszerezte, amire vágyott.
márc. 13
12:51
Várkonyi András, a Barátok közt Vili bácsija is megkapta az oltást (SzMo)
„Na, megvolt az első szuri, egy hónap múlva jön a következő, és aztán jön a szabadság” – mondta utána a színész.
márc. 13
13:15
Tippek lefekvés előttre és ébredés utánra, hogy igazán kipihent legyél (Glamour)
Hogy végre jól kialudhassa magát. Ha későn kelő típus vagy, a sötét, téli napok valószínűleg még jobban veszélyeztetik a lelki békédet. Összeszedtünk pár tippet, hogy könnyedén kipattanhass az ágyból a herceg csókja nélkül is.
márc. 13
13:15
Szabó Ádám boldogan közölte: már negatív a koronavírustesztje (BorsOnline)
Az énekes nem volt tünetmentes Covid-beteg.
márc. 13
13:21
Az Apáca elbújhat: A Gonosz halott rendezője hozza nekünk az év legparább horrorfilmjét (Promotions)
Az első előzetes alapján a The Unholy igazán félelmetes lesz.
márc. 13
13:27
Valaki rámarkolt a magyar szépségkirálynő fenekére (Ripost)
Csábító képpel örvendeztette meg a rajongóit a magyar szépségkirálynő.
márc. 13
13:27
Minden nő gyönyörű! - Kozma Rita inspiráló kampányt indított (Glamour)
Tizenhárom éves voltam, amikor a nővéremmel elmentünk a helyi uszodába és viccből - vagy már nem is tudom miért -, miközben öltöztünk megszámoltam magamon, hogy mi mindent nem szeretek a testemen, arcomon. A pontos számot nem tudom, de harminc fölött volt a végeredmény. Nem is értem. Hogy találhattam ennyi hibát magamon? Hogyan? Hol?
márc. 13
13:29
GlamDrop: Itt a tavasz, öltöztesd pasztellbe a körmeid! (Glamour)
Felejtsd el a téli szürkeséget, koncentrálj minden erőddel a tavaszi napsütésre! Tudni szeretnéd, mire lesz szükséged a jó hangulat megteremtéséhez? Néhány üdítő pasztellszínre a körmeiden, egy jó adag ragyogásfokozó C-vitaminra a bőrödön, és persze egy-két vadiúj sminktermékre a neszesszeredben! Íme a legújabb GlamDrop, melyben mindent megtalálsz!
márc. 13
13:33
Összeütközött egy mentő és egy személyautó a Blaha Lujza téren (Life)
Megsérült három mentős, miután egy mentőautó és egy személygépkocsi összeütközött a budapesti Blaha Lujza téren - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
márc. 13
13:39
Két év után szakított J.Lo és Alex Rodriguez, megcsalás lehet a háttérben (Noizz)
Két év jegybenjárás után szakított Jennifer Lopez és párja, Alex Rodriguez - erősítette meg több forrás is a PEOPLE magazinnak, miután a Page Six magazin először lehozta a hírt.
márc. 13
13:45
Nyolc éve hunyt el Cipő: zokogva nyilatkozott az énekes húga (Ripost)
A Republic frontembere 2013 márciusában hunyt el rendkívül fiatalon, a szerettei és a rajongói azóta sem feledik őt.
márc. 13
14:03
Nagy sikerű filmek főszereplői Disney karakterekké változtak (Life)
Egy tehetséges illusztrátor olyat tett, amit még eddig senki. Híres filmek színészeit cserélte Disney hősökre.
márc. 13
14:09
Jennifer Lopezt megcsalta a vőlegénye (Life)
Hihetetlen dolog történt, Jennifer Lopez szakított vőlegényével. A dívának nyomós oka volt tettére.
márc. 13
14:21
Egyszerre sokkoló és reménykeltő a dal, ami arra szólítja fel a nőket, hogy merjenek felszólalni a bántalmazók ellen (Glamour)
Csányi Rita, a The Anahit zenekar frontembere testközelből ismeri az abuzív kapcsolatokat és az utcai erőszakot: a lányt többször is bántalmazták, és több év hallgatás után most úgy döntött, hogy ország-világ előtt mesél traumáiról. A nőnapon kiadott Heart Alive című dalban arra szólítja fel nőtársait, hogy merjenek segítséget kérni, merjenek felsz
márc. 13
14:21
Győzikét az egész családja megalázta a hallásvesztesége miatt (Promotions)
Győzikénél „betelt a kosár”.
márc. 13
14:27
Szabó Ádám megkapta az újabb koronavírus-teszt eredményét, ez áll benne! (Ripost)
Az énekes március elején jelentette be, hogy elkapta a koronavírust, most azonban úgy tűnik, végre kilábalt a betegségből.
márc. 13
14:33
Rendhagyó megemlékezésre készült Bagi Iván (BorsOnline)
Bagi Iván és Aranyosi Péter nem megszokott módon emlékezik meg az 1848-as forradalomra. A séta alkalmával a szabadságharc legfontosabb kultikus helyszíneit látogatják meg a városban.
márc. 13
14:51
„Borzasztó nekünk is minden egyes nap” – nyolc éve gyászolja Cipőt imádott húga (BorsOnline)
A Republic frontembere 2013 márciusában hunyt el rendkívül fiatalon, a szerettei és a rajongói azóta sem feledik őt.

Keresés