Pár órával a főváros Lánchíd környékére tervezett plakátkiállításának lemondása után Szentkirályi Alexandra a Várkert Bazárban lévő plakátkiállításra invitálta követőit.
Milyen világot élünk? Hol van a költő hazája? S találhat-e otthont az, aki mindenhol kisebbségben van? Balla Zsófia költővel a művészet szerepéről, hanyatló kultúráról, irodalmi csoportokról és a versről, mint idegen nyelvről beszélgettünk.
Foglalási roham érte a fodrászatokat és a szépségszalonokat Rómában péntek délutántól, miután a tartományi elnök, Nicola Zingaretti megerősítette, hogy a fővárost és térségét hétfőtől ismét zárlat alá helyezik az ország majdnem egészével együtt.
A termőföld hektáronkénti piaci átlagára 2020-ban már 1,727 millió forint volt, ami 7,3 százalékos drágulás az előző évhez képest (1,602 millió Ft/ha) az Agrotax Kft. legfrissebb elemzése szerint. A termőföld drágulása évtizedek óta tart, és tavaly már a szántókért átlagosan 1,891 millió forintot kellett a vevőknek adniuk. A haszonbérleti díjak is
Amilyen jól indult az a szombathelyi kezdeményezés, hogy az ellenzéki város 14 saját oltóponttal besegít a kormánynak, és így többen kapják meg a vakcinát, olyan hamar vált kétségessé a megvalósulása.
Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese a Klikktv-ben jelentette be szerdán, hogy Budapest 17-es választókerületében, azaz a Csepelt és Soroksárt magába foglaló körzetben indul az előválasztáson. Ha megnyeri, ő lesz a fideszes Németh Szilárd ellenzéki kihívója. Ebben a körzetben 2014 és 2018-ban is Szabó Szabolcs győzött egyéniben. Legutóbb Bangóné
A negyedik negyedévben az új hitelkihelyezések 58 százaléka az NHP Hajrához kötődött, mely a kkv szerződéskötések 90 százalékáért felelt. 1088 milliárd forintra nőtt továbbá a Babaváró hitelek állománya, mely így már a lakossági hitelállomány 13 százalékát teszi ki. A koronavírus hatására az új személyi hitelek kibocsátása ugyanakkor 44 százalékkal
Hova vezethet, hogy szinte hónapok óta szabályos harc dúl Tóth Andi (22) és a világ között? Az egykori X-Faktor-győztes énekesnő folyamatos nyomás alatt van, miközben szembemegy szinte mindennel.
Foglalási roham érte a fodrászatokat és a szépségszalonokat Rómában péntek délutántól, miután a tartományi elnök, Nicola Zingaretti megerősítette, hogy a fővárost és térségét hétfőtől ismét zárlat alá helyezik az ország majdnem egészével együtt.
Február során újabb történelmi csúcsot ért el az amerikai tőzsde. Ezt követően azonban egy erős profitrealizálási hullám indult meg különösen a növekedés orientált részvények körében, akár 30-40 százalékot is csökkentve azok értékén. Az MFC Equity szakértői az alábbi érveket hozzák fel, hogy ez miért tűnik indokolatlannak.
A böjtölés több ezer éve ismert, igaz, őseink nem saját akaratukból éheztek, hanem azért, mert nem volt mit enniük. Az viszont biztos, hogy rövid ideig tartó éhezés mellett is képesek vagyunk testünk működtetésére. A kérdés csak annyi: ennek hatására erősebb, ellenállóbb lesz-e szervezetünk?
Magyarország 4,36 millió adagot kötött le a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen által fejlesztett vakcinából, az első szállítmányok hamarosan megérkeznek - közölte.
A tavalyi egész éves GDP-zuhanás is példátlan mértékű volt a modernkori brit gazdaságtörténetben. Januárban további 2,9 százalékkal csökkent a brit GDP:
Az idén az első fél évben várhatóan a cégek 15 százalékának válik nehezebbé pénzügyi kötelezettségeit teljesíteni, míg az előző fél évben 16 százalék volt ez az arány - közölte az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) elemzését pénteken az MTI-vel.
Nem frissülnek megfelelően a központtól kapott listák, a háziorvosoknak küldött névsorokban sokan úgy is oltásra váróként szerepelnek, hogy már megkapták a vakcinát - derült ki az RTL Híradó pénteki riportjából.
Nem frissülnek megfelelően a központtól kapott listák, a háziorvosoknak küldött névsorokban sokan úgy is oltásra váróként szerepelnek, hogy már megkapták a vakcinát - derült ki az RTL Híradó pénteki riportjából.
Januárban 40,7 százalékkal zuhant az Európai Unió piacaira irányuló brit export értéke; az EU-ból érkező import 28,8 százalékkal csökkent - közölte a brit statisztikai hivatal (ONS). Tavaly a gazdaságban 9,9 százalék volt a zuhanás, amelyre Nagy-Britannia modernkori történelmében még nem volt példa. Az esés januárban folytatódott.
A koronavírus elleni oltásra jelentkezettek mielőbbi beoltása érdekében a május végéig terjedő időszakra a hétvégi és munkaszüneti napokat is kijelölte államilag finanszírozott oltásra a háziorvosok számára Müller Cecília országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
A belföldi bankrendszer a konjunktúra kismértékű romlását tapasztalta 2020 második felében, de jelentős részük az idén már javulást vár - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) konjunktúrafelmérésének eredményei alapján pénteken.
Bár korábban félmilliárd forintot különített el rá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), feltehetően sosem készül el a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és karmester, Kocsis Zoltán (†64) emlékháza Budafokon.
Az adenomyosis jóindulatú kórkép, melyről akkor beszélünk, ha a méhnyálkahártya (endometrium) alsó rétegének mirigyei és a mirigyek közötti szöveti állomány (stroma) a méhizomzat rostjai közé terjednek. Jellemzően a késői reproduktív kor betegsége.
A járvány miatt kialakult helyzetben normális, ha egy kicsit lazábban veszed otthon a mindennapjaidat. Vannak azonban olyan rutinok, amiket az otthonlét alatt sem ajánlott elhanyagolnod, főleg azért, mert kellemetlen egészségügyi problémákat is okozhat, ha bizonyos szokásokat ezekben a napokban, hetekben teljesen kiiktatsz.
A fizetés hány %-át lehet maximum levonni, letiltani ha végrehajtható bírósági ítélet van tartozás, adósság esetén? Munkabérből való letiltás szabályai, jogi háttere 2021-ben. Hány százalékot lehet a fizetésből levonni ha a tartásdíj a levonás jogcíme? Milyen esetekben lehetsége az, hogy valakinek a fizetése 50 százalékát is letilthatják, levonhatj
A sárga kristályok képviselik az elmét, az értelmet, az akaratot és a megvilágosodást. Ösztönzik a képzeletet a kreativitásra, jólétet és gazdagságot vonzanak az életünkbe.
Vajon mit finanszírozna Eszenyi Enikő (60) a Vígszínház pénzéből? – vetődhet fel az aggasztó kérdés a patinás fővárosi teátrum kötelékében dolgozók fejében, miután a Pannónia utcából távozó és Csengeren már új társulattal alkotó egykori direktor bírálói szerint szubjektív megítélésre lehetőséget adó változásokat iktatott be a XXI. század Vígszínház
Délután: mediterrán ciklon hoz nagy esőt! Köszönjük, ha a piros “YouTube” ikonra kattintva feliratkozásoddal segíted munkánk!❤???? A hidegfront még éppen vonulóban van, az északi hegyeket és az északkeleti vidéket fehéren hagyva maga mögött és már feltűnt a láthatáron a mediterrán ciklon, ami délután éri el hazánkat.A csapadék zöme a Szombathely-Békés
Húsz éve veszítette el Majka (41) szeretett édesapját. Mint mondja, tanult a szülő hibájából, tudatosan nem akar olyan lenni, mint amilyen ő volt. A család feje infarktust kapott, a rapper pedig elhatározta, soha nem követi apja példáját, aki széthajtotta magát a munkában.
Oroszország felkérheti a műtrágya-gyártókat, hogy rögzítsék áraikat a tavaszi gabonavetési kampány idejére. Ennek aktív szakasza a napokban kezdődik – közölte a moszkvai agrárminisztérium. Oroszország, a világ egyik legnagyobb búzaexportőre számos gabonaexport-adót és egy sor egyéb intézkedést vezetett be, amellyel a belföldi élelmiszer-infláció st
A csecsemőket sem kíméli a koronavírus új variánsa: két-három hetes újszülötteket is kezelnek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben – mondta a Blikknek Dr. Szabó László, a kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. A járvány harmadik hullámában háromszor annyi gyereket kell ellátniuk, többen is lélegeztetőgépre kerültek vagy műtüd
A járvány második hulláma óta közel ötven gyermek került súlyos állapotban a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe a Covid után jelentkező úgynevezett sokszervi gyulladásos betegség (MIS-C) miatt. A szakemberek attól tartanak, hogy a csúcsokat döntögető harmadik hullám után még rosszabb lesz a helyzet.
A sárga csekk elavult, költséges és macerás is (főleg Covid idején a postára járni) így nem csoda, hogy egyre több ötlet van arra, hogy hogyan lehetne végre megszabadulni tőle. Bár tény, hogy sokak számára még 'program' a csekkfeladás, de biztosan ők is örülnek ha megszabadulnak tőle. Íme, itt a lehetőség, hiszen az un. fizetési kérelem kiválthatná
Az egészséges élet alappillére a kielégítő alvás. Napjainkban egyre inkább hangsúlyos szerepet kap a megfelelő fekvőhely kialakítása. Ha belegondolunk, a napunk 24 órájából optimális esetben 8 órát alvással töltünk, ami az életünk egyharmadát jelenti.