2021. március 23. kedd

márc. 23
0:03
Tibi atya börtönbe küldené Berkit (Blikk)
Az ügyészség által nyilvánosságra hozott – az érintett által mindvégig tagadott – büntetőfékezős ügye miatt Puzsér Róbert után Tibi atya is páros lábbal szállt bele Berki Krisztiánba.
márc. 23
0:03
„A családokat a bezártság, az elszigeteltség megviselte” – Orbán Viktor szerint arra is terv kell, hogyan nyerje vissza az ország életkedvét (Blikk)
Családvédelmi civilszervezetek képviselőivel tárgyalt Orbán Viktor a vírus utáni nyitásról.
márc. 23
0:06
Európai Unió: Kína ismét szemet huny az emberi jogi jogsértések felett (Blikk)
Az Európai Unió hétfőn elfogadott, az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért felelős magas rangú kínai hivatalnokokkal szemben bevezetett szankcióira adott kínai válaszintézkedések, amelyek szerint Peking uniós diplomatákat és intézményeket sújt megszorító intézkedésekkel, sajnálatosak és elfogadhatatlanok – jelentette ki az Európa
márc. 23
0:06
Kézilabda Nb I: helytállt a tartalékos Szeged (Blikk)
Mindössze négy góllal, 27-23-ra tudta legyőzni hazai pályán a tartalékosan, részben utánpótlás-játékosokkal felálló Mol-Pick Szeged férfikézilabda-csapatát a Telekom Veszprém.
márc. 23
0:06
Erősen repedezik a boltzár (Azenpenzem)
Egy héttel meghosszabbította a kormány a boltzárat, de az üzletek egy része ezt már nem igazán tartja be. A reményvesztettek mutogatnak a minden hájjal megkent sarki versenytársra, a szomszédos, zoknit is árusító nagy élelmiszerboltra, és persze a webáruházakra.
márc. 23
0:06
Víz világnapja: napi 700 gyerek hal meg a szennyezett víz miatt (Glamour)
Földünkön több mint 1,42 milliárd embert, köztük 450 millió gyermeket fenyeget a tiszta víz hiánya. Ez azt jelenti, hogy 5-ből 1 gyermek nem jut annyi vízhez, ami fedezi mindennapi szükségleteit – írta a víz világnapján nyilvánosságra hozott jelentésében az UNICEF. Az UNICEF Magyarország saját gyűjtést indított, amelyhez bárki csatlakozhat – így te
márc. 23
0:06
A Suzuki Vitara lett az Év Magyar Autója 2021-ben (Hírklikk)
Kihirdették immár második alkalommal az Év Magyar Autója díjakat, az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett versenyre 22 márka 48 jelölést adott le, a Suzuki Vitara lett az Év Magyar Autója 2021-ben – közölték a szervezők.
márc. 23
0:06
Nőgyűlölettel és szexizmussal vádolják Philip Roth-ot életrajzírói (Könyves Magazin)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy izgalmas életrajzi háború kezd kibontakozni az amerikai könyvpiacon, ahol hamarosan két Philip Roth életrajz is megjelenik. A feszültségeket csak fokozza, hogy a 2018-ban elhunyt író életéről zavarba ejtő dolgok is kiderültek. A nőkhöz való viszonyát illetően mindkét életrajz tartogat kellemetlen információkat.
márc. 23
0:06
A spirituális és tudományos felfogás megférhet egymás mellett (Hamu és Gyémánt)
A történelem során elég gyakran hallhattuk, hogy a tudomány nem fér meg a spiritualizmus mellett. Az emberfeletti rend azonban mindkét rendszerre jellemző lehet. A vallás és a tudomány nem mindig fértek meg egymás mellett. Gondoljunk csak Galileo Galilei perére, melynek során a katolikus inkvizíció (ami az eretnekség felszámolását tűzte ki
márc. 23
0:06
Áder János és Andrzej Duda online tanácskozást folytatott (Demokrata)
A magyar–lengyel barátság napja alkalmából videobeszélgetést folytatott Andrzej Duda lengyel és Áder János magyar köztársasági elnök hétfő este.
márc. 23
0:06
Borrell az uniós szankciókra adott kínai válaszlépés miatt háborog (Demokrata)
Peking uniós diplomatákat és intézményeket sújt megszorító intézkedésekkel, ami sajnálatos és elfogadhatatlan – mondta a főképviselő.
márc. 23
0:06
A negyedik orosz VVER-1200 típusú blokk is megkezdte a kereskedelmi üzemet (Demokrata)
Egy újabb sikertörténet, hogy március 22-én kereskedelmi üzembe állt a Leningrádi Atomerőmű II. kiépítés második blokkja.
márc. 23
0:06
A Futureal 55 milliárd forintnyi zöldkötvényt bocsátott ki (Növekedés)
Zöldkötvényt bocsátott ki a Futureal Development Holding Ingatlanforgalmazó Kft., 55 milliárd forint névértékben, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (NKP) - közölte a társaság.
márc. 23
0:07
„Sok mindennel szembe kellett néznem” – Istenes Bencét két ideg-összeroppanás után pszichológus kezeli (Blikk)
A tévés szerint nem ciki szakember segítségét kérni, ha nem bír el a problémával.
márc. 23
0:07
Tímeát egy emberként gyászolja a település: belehalt a koronavírusba egy egészséges, 37 éves szécsényi nő (Blikk)
A 37 éves áldozatot, aki bölcsődei kisgyermeknevelőként dolgozott, egy emberként gyászolják a településen.
márc. 23
0:10
Koronavírus: az amerikai járványügyi központ szerint is aggasztó a helyzet, erre kérik az embereket (Blikk)
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) arra kéri az embereket, továbbra is tartsák be a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, mert az új, fertőzőbb vírusváltozatok elterjedése miatt nagyon aggasztó a helyzet – mondta Rochelle Walenksy, a CDC igazgatója hétfőn, internetes sajtótájékoztatóján.
márc. 23
0:10
Berki Krisztián koronavírusos (Blikk)
A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok tornász, Berki Krisztián nemrég jelentette be visszavonulását, most pedig az derült ki, hogy elkapta a koronavírust.
márc. 23
0:10
Magas szinten díjazták a magyar azonnali fizetési rendszert (Azenpenzem)
Az azonnali fizetési rendszer 2020. március 2-i sikeres bevezetése és a nemzetközi színtéren is egyedülálló magyar modell elismeréseként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021. március 22-én a Central Banking Institute magas presztízsű díjában részesült a pénzforgalom és piaci infrastruktúrák fejlesztésének kategóriájában.
márc. 23
0:10
Önállósodni akarsz, de a honvágyad mindennél erősebb? Nem vagy egyedül ezzel az érzéssel (Glamour)
A népszerű life&business és egészségügyi coach, NLP tréner, S. Tóth Márta írásait mostantól rendszeresen olvashatod a glamour.hu-n is. A szakértő segít eligazodni az élet útvesztőin elgondolkodtató írásaival és hasznos tanácsaival!
márc. 23
0:10
101 kiskutyát csempésztek magyarok Németországba (Hírklikk)
Újabb botrány robbant ki egy Magyarországról Belgiumba indított kutyakölyök-szállítmány miatt Németországban. Ezúttal a német rendőrség Nürnbergben vizsgált meg egy furgont, és 101 kicsi kutyát talált benne.
márc. 23
0:10
Girl power himnuszok egy másik univerzumból: ezt hallgasd! (Hamu és Gyémánt)
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess! A hét lemeze: Lil Mariko - Lil Mariko www.youtube.com Lil Mariko - Shiny feat. Full Tac Lil Mariko gyakorlatilag vicces
márc. 23
0:10
A marketing szakmán nem fogott ki a járványhelyzet (Demokrata)
A kommunikációs szakma 2020-ban is bizonyított, megmutatta, hogy a pandémia időszakában is lehet sikeres és előremutató marketingtevékenységet végezni.
márc. 23
0:11
Az összeomlás szélén: barátai aggódnak Brad Pittért (Blikk)
Los Angeles – Barátai attól féltik Brad Pittet (57), hogy újra az alkoholba menekül! Az amerikai filmsztár a hírek szerint teljesen összetört attól, hogy bár jogilag már évekkel ezelőtt elváltak volt feleségével, Angelina Jolie-val (45), ám a gyerekek elhelyezéséről azóta sem tudnak megállapodni, és a színésznő az elmúlt időszakban mindent megtesz,
márc. 23
0:11
Versenyautókra licitálhatnak az autósportok szerelmesei: egyből hármat is szerezhet az a szerencsés, aki rástartol a háromnapos árverésre (Blikk)
Felvirradt az autósportok szerelmeseinek napja!
márc. 23
0:12
Egyre kevesebb húszas férfi szexel az Egyesült Államokban (Hamu és Gyémánt)
Egy évtized rohamosan csökkent a számuk a nőkhöz képest. A Washington Post szemlézett egy új kutatást, ami az emberek szexuális életüket vette gorcső alá. A 2018-ig bezárólag gyűjtött éves adatokból pedig az derült ki, hogy összességében az Egyesült Államokban sokkal kevesebben élnek szexuális életet korunkban, mint évtizedekkel korábban. 1
márc. 23
0:14
„Patás paradicsomot” hozott létre egy fiatal Csíkszeredában: ölebként kuporodnak a kecskéi Botondhoz, most ők az internet sztárjai – cuki fotók (Blikk)
Ölebként kuporodnak tejet adó kecskéi Csiby-Gindele Botond ölébe, házi kedvenceket megszégyenítő módon kuncsorognak szeretetért, ezzel pedig azonnal az internet sztárjai lettek.
márc. 23
0:14
Kulcsszerep vár rá a lengyelek ellen: Szoboszlai nélkül Kalmár lesz a válogatott vezére (Blikk)
Nagy feladat vár a magyar labdarúgó-válogatottra és Kalmár Zsoltra (25). Marco Rossi (56) kapitány együttese csütörtökön a sérült Szoboszlai Dominik (20) nélkül fogadja a Robert Lewandowski (32) vezette lengyel csapatot, a dunaszerdahelyi DAC ászának jó játékára így hatalmas szükség lesz. Szerencsére Kalmár kirobbanó formában futballozik, a 2020-as
márc. 23
0:14
Újabb módszerrel verik át a nyugdíjasokat (Azenpenzem)
Kifejezetten az idősebbekre utaztak azok a csalók, akik a helyi önkormányzat nevében koronavírus oltásra jelentkezőknek ígértek 50 ezer forintot. Cserében „mindössze” a számla és a bankkártya adatait kérték.
márc. 23
0:14
A Glamour-napok applikációban már letöltheted a Glamour-napos számot és a kuponokat (Glamour)
Talán kevesen vannak az országban, akik még nem tudják, hogy a GLAMOUR magazin legfrissebb számával együtt megérkeznek GLAMOUR-napok is.
márc. 23
0:14
Az RNS-alapú vakcina hatékony lehet a malária, a HIV-vírus, sőt egyes ráktípusok ellen is (Hírklikk)
A Karikó Katalin és Drew Weissman által szabadalmaztatott eljárás reményt ad arra, hogy a koronavírus ellen kifejlesztett technológiát a jövőben olyan súlyos betegségek gyógyítására is be lehet vetni, mint a sarlósejtes vérszegénység, a cisztás fibrózis, a melanoma vagy a tüdőrák.
márc. 23
0:14
Felkerültek végre streamingre a hiányzó Duran Duran lemezek (Hamu és Gyémánt)
Eddig 5 albumuk elérhetetlen volt a streamingplatformokon, de már teljes az életművük a digitális zenetárakban is. A Duran Duran rajongóinak eddig nélkülözniük kellett a Spotify-ról, Apple Musicról és egyéb zenestreamelős oldalakról az együttes 5 albumát is. Most végre pótolták a hiányzó láncszemeket, így teljes az életművük az online zenet
márc. 23
0:15
„Már aludni sem bírtam” – Órákon át operálták Tornóczky Anitát: pokoli fájdalmakkal küzd a műtét óta (Blikk)
Többórás műtéten esett át Tornóczky Anita (41)! A szájsebészeti beavatkozásra azért volt szükség, mert a volt műsorvezető már a száját sem bírta kinyitni a fájdalomtól.
márc. 23
0:15
Ennyi volt: betiltották a pornót az egyik legismertebb magyar videómegosztón, letörölnek minden korábbit is (Blikk)
Tilos pornót feltölteni mától az Indavideóra, ezáltal megváltoztak a videós tárhelyszolgáltatás felhasználási feltételei – erről értesítette a felhasználókat az oldal üzemeltetője.
márc. 23
0:18
Tárt karokkal várják az olaszok a kínai és az orosz vakcinát: több ország összefogását sürgetik az oltási folyamat felgyorsítására (Blikk)
Az olasz miniszterelnök Róma, Párizs és Berlin együttműködésével akarja felgyorsítani az Európai Unió oltási ütemezését hétfői sajtóértesülések szerint, miközben Olaszországba várják az orosz vakcinát fejlesztő moszkvai Gamaleja intézet delegációját.
márc. 23
0:18
Szexi modellel akarták tönkretenni Djokovics házasságát (Blikk)
Egy szerb modell segítségét kérve próbálták tönkretenni a világelső teniszcsillag, Novak Djokovics (33) házasságát! Az őrült történetről a szőke szépség, Natalija Scsekics mesélt egy szerb lapnak: állítása szerint 60 ezer eurót (22 millió orintot) ajánlottak neki, hogy csábítsa el a 18-szoros Grand Slam-győztes klasszist, illetve vegye videóra együ
márc. 23
0:18
Get the Look: Így készítsd el Zoe Sugg tavaszias sminkjét! (Glamour)
Bár ezt a borús tavaszi napot mi sem aranyozza be jobban, mint egy friss, természetes smink, nem ez az egyetlen okunk, hogy a mai Get the Look-ban Zoa Sugg, azaz Zoella sminkjét vizsgáljuk meg. Hiszen a közel 5 millió feliratkozóval rendelkező youtuber a napokban jelentette be, hogy ő és párja, Alfie Deyes babát várnak.
márc. 23
0:22
Ezen a héten Sydney van den Bosch gardróbjába leshetünk be (Glamour)
Sydney van den Bosch-t 2013-ban ismerhettük meg a Miss World Hungary szépségversenyen. Azóta is számos sikert tudhat maga mögött. Modellként és influenszerként tevékenykedik, jelenleg több mint 144 ezren követik a mindennapjait az Instagramon.
márc. 23
0:24
Meglepő fordulat az időjárásban: ekkortól inthetünk búcsút a hidegnek (Háziállat)
Úgy tűnik, hogy hamarosan tavasziasra fordulhat a hőmérséklet hazánkban. Most kiderül, hogy milyen időjárásra számíthatunk ezen a héten.
márc. 23
0:30
Folytatódik a barnamezős területek rehabilitációja Nyíregyházán (ProfitLine)
Folytatódik egy korábban laktanyaként funkcionáló terület rehabilitációs programja Nyíregyházán, a második ütem munkálataira 575 millió forintos pályázati forrást használhat fel az önkormányzat - tájékoztatta a város sajtószolgálata az MTI-t.
márc. 23
0:57
Sokunk életét nehezítik meg: mutatjuk, mi lehet a veseproblémák lelki háttere (Blikk)
A vese felelős a test belső egyensúlyának fenntartásáért.
márc. 23
1:21
Rácz Jenő párja Friderikusznak vallotta be: „Szeretném, ha sok gyermekünk lenne” (Blikk)
Két éve alkot egy párt Rácz Jenő (30) és Gyuricza Dóra (26), ám máris esküvőre készülnek.
márc. 23
1:36
További szigorításokat szorgalmaz a MOK (ProfitLine)
A súlyosbodó járványhelyzet miatt további szigorításokat szorgalmaz a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége.
márc. 23
2:06
Új kormánya lett Koszovónak (ProfitLine)
Megszavazta az Albin Kurti vezette új koszovói kormányt a pristinai parlament hétfőn.
márc. 23
3:09
Biztos Ön is belegondolt már ebbe: miért viszket a seb, amikor gyógyul? (Blikk)
A sebgyógyulás vége felé gyakran érzünk viszkető érzést, mivel a szervezet azon dolgozik, hogy a seb mögött helyreállítsa a sérült véredényeket, és új szövettel töltse fel a sérülés miatt létrejött rést.
márc. 23
3:18
Az IBS növeli a szívinfarktus rizikóját (WebBeteg)
Az irritábilis bél szindróma (IBS) sokak életét megnehezíti, és mint kiderült, a szívinfarktusnak is önálló rizikófaktora. Az összefüggéseket dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta világította meg.
márc. 23
3:33
„Megfordult a kocka, nem én vagyok az ő gyermekük, hanem ők az én gyerekeim” – Idős édesanyját és nagynénjét félti Keresztes Ildikó (Blikk)
Keresztes Ildikó kétszeres eMeRTon-díjas énekesnő volt a Blikk Facebook-oldalának vendége hétfőn este. Élőben beszélgetett Kiss Rachellel legújabb videoklipjéről, illetve az elmúlt időszakról, ami minden zenész életében vízválasztónak bizonyult.
márc. 23
3:36
További vakcinát vizsgál az Ogyéi (ProfitLine)
Több további, koronavírus elleni vakcinát is vizsgál az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (Ogyéi) - mondta Szentiványi Mátyás, az intézet főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
márc. 23
3:39
Azt hitték, már kigyógyult a fertőzésből: Rubint Réka anyukáját covid-szövődmény vihette el (Blikk)
Hiába óvták a széltől is, mióta legyőzte a koronavírust, mégis a veszélyes fertőzés állhat Rubint Réka (42) édesanyjának halála mögött.
márc. 23
3:54
Brazília rendelkezik a legnagyobb szarvasmarha-állománnyal (Agrofórum)
A Föld országai közül Brazíliában található a legtöbb szarvasmarha, őket India és az Egyesült Államok követi ezen a listán a dobogón. Magyarországon a 909 ezres az állomány nagysága a Fao adatai szerint. Brazíliában 214,66 milliós a szarvasmarha-állomány nagysága, ezzel világelső a dél-amerikai ország. Az ezüstérmet a szarvasmarha-világranglistán I
márc. 23
4:09
Nesze neked stressz! Ha idegesek és feszültek vagyunk, hívjuk segítségül a természet gyógyító erejét (Blikk)
Amennyiben idegesek és feszültek vagyunk, hívjuk segítségül a természet gyógyító erejét.

Keresés