2021. március 23. kedd

márc. 23
0:06
Európai Unió: Kína ismét szemet huny az emberi jogi jogsértések felett (Blikk)
Az Európai Unió hétfőn elfogadott, az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért felelős magas rangú kínai hivatalnokokkal szemben bevezetett szankcióira adott kínai válaszintézkedések, amelyek szerint Peking uniós diplomatákat és intézményeket sújt megszorító intézkedésekkel, sajnálatosak és elfogadhatatlanok – jelentette ki az Európa
márc. 23
0:06
Borrell az uniós szankciókra adott kínai válaszlépés miatt háborog (Demokrata)
Peking uniós diplomatákat és intézményeket sújt megszorító intézkedésekkel, ami sajnálatos és elfogadhatatlan – mondta a főképviselő.
márc. 23
0:10
Koronavírus: az amerikai járványügyi központ szerint is aggasztó a helyzet, erre kérik az embereket (Blikk)
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) arra kéri az embereket, továbbra is tartsák be a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, mert az új, fertőzőbb vírusváltozatok elterjedése miatt nagyon aggasztó a helyzet – mondta Rochelle Walenksy, a CDC igazgatója hétfőn, internetes sajtótájékoztatóján.
márc. 23
0:14
„Patás paradicsomot” hozott létre egy fiatal Csíkszeredában: ölebként kuporodnak a kecskéi Botondhoz, most ők az internet sztárjai – cuki fotók (Blikk)
Ölebként kuporodnak tejet adó kecskéi Csiby-Gindele Botond ölébe, házi kedvenceket megszégyenítő módon kuncsorognak szeretetért, ezzel pedig azonnal az internet sztárjai lettek.
márc. 23
0:18
Tárt karokkal várják az olaszok a kínai és az orosz vakcinát: több ország összefogását sürgetik az oltási folyamat felgyorsítására (Blikk)
Az olasz miniszterelnök Róma, Párizs és Berlin együttműködésével akarja felgyorsítani az Európai Unió oltási ütemezését hétfői sajtóértesülések szerint, miközben Olaszországba várják az orosz vakcinát fejlesztő moszkvai Gamaleja intézet delegációját.
márc. 23
5:48
Ha ezt megnézni, mindent megért a koronavírus-vakcinák működéséről (Infostart)
Az új hazai oltási engedélyek kapcsán ismét előtérbe került az oltások működési mechanizmusának kérdése - ennek megértésében segíthet a Magyar Tudományos Akadémia animációja.
márc. 23
6:30
Lövöldözés történt egy áruházban az amerikai Colorado államban, sok a halott (ATV)
Tíz ember vesztette életét egy áruházi fegyveres incidensben hétfőn az egyesült államokbeli Colorado államban, köztük a riasztás után elsőként helyszínre érkező rendőrök egyike - közölték a helyi hatóságok.
márc. 23
6:36
Tíz embert lőtt le egy férfi egy coloradói szupermarketben (444.hu)
A rendőrök elfogták a támadót.
márc. 23
6:42
A koronavírus után ez a fertőző betegség okozza a legtöbb halálozást Európában (Infostart)
A mostani járvány megakasztotta az ellene való küzdelmet, kevesebb szűrővizsgálatot végeznek és kevesebb beteget kezelnek.
márc. 23
6:42
Maradnak a korlátozások április 18-áig Németországban, húsvétkor viszont még drasztikusabb intézkedés jöhet (ATV)
A német vezetők megállapodtak, hogy április 18-áig fenntartják az országban a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozásokat, és a húsvéti ünnepekre további szigorításokat vezetnek be, hogy megfékezhessék a fertőzések erősödő hullámát.
márc. 23
6:42
Tíz ember meghalt egy coloradoi lövöldözésben (SzMo)
Egy férfi - eddig ismeretlen okból - egy áruházban nyitott tüzet gépkarabélyából.
márc. 23
6:48
Koronavírus: húsvétig már nem lesznek további nyitások Ausztriában (Blikk)
Ausztriában – a várakozásokkal és a kormány korábbi terveivel ellentétben – húsvét előtt nem lesznek további nyitások a koronavírus-járvány miatti korlátozások tekintetében – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn a szakértőkkel, az ellenzékkel és tartományfőnökökkel tartott tanácskozása után.
márc. 23
6:48
Húsvétra a mostaninál is nagyobb szigorról döntöttek a vezetők Németországban (Infostart)
A cél, hogy megfékezhessék a fertőzések erősödő hullámát.
márc. 23
6:48
Szigorítanak a németek húsvétra (444.hu)
Április 18-ig meghosszabbították a korlátozásokat.
márc. 23
6:50
Spanyolország felemeli az AstraZeneca-vakcina alkalmazásának korhatárát (Blikk)
Spanyolország 55-ről 65 évre emeli az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag alkalmazásának korhatárát – jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter hétfői esti sajtótájékoztatóján Madridban.
márc. 23
6:54
Tragédia: 10 ember halt meg egy áruházi tömeggyilkosságban Boulderben (Infostart)
Ez volt eddig a hetedik tömeggyilkosság idén az Egyesült Államokban.
márc. 23
7:18
Németország április 18-áig fenntartja a szigorú korlátozásokat (HírTV)
Angela Merkel kancellár és a szövetségi tartományok vezetői kedd hajnalban jutottak megállapodásra, miként folytassák a világjárvány elleni küzdelmet.
márc. 23
7:42
Brazília: közel az összeomlás (Infostart)
Hiányoznak a korlátozó intézkedések, nincs elég oltás, van viszont gyorsan terjedő variáns: Brazíliában hatalmas a probléma.
márc. 23
7:42
Lavrov: Brüsszel megsemmisítette az unió és Oroszország kapcsolatait (HírTV)
Nincsenek kapcsolatok Moszkva és az Európai Unió között, Brüsszel egyoldalú lépéseivel megsemmisítette őket - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
márc. 23
7:42
Lavrov: Brüsszel megsemmisítette az unió és Oroszország kapcsolatait (ATV)
Nincsenek kapcsolatok Moszkva és az Európai Unió között, Brüsszel egyoldalú lépéseivel megsemmisítette őket - jelentette ki kedden Pekingben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután tárgyalt Vang Ji kínai kollégájával.
márc. 23
7:42
Lavrov szerint Brüsszel megsemmisítette az unió és Oroszország kapcsolatait (444.hu)
Az orosz külügyminiszter azután beszélt erről, hogy kínai kollégájával találkozott.
márc. 23
7:48
Tíz ember meghalt egy coloradoi lövöldözésben (SzMo)
Egy férfi - eddig ismeretlen okból - egy áruházban nyitott tüzet gépkarabélyából.
márc. 23
7:54
Eldőlt: biztos, hogy eddig megmaradnak a korlátozások Németországban (Blikk)
A húsvéti ünnepekre további szigorításokat vezetnek be.
márc. 23
7:54
Mégsem lazítanak húsvét előtt Ausztriában (444.hu)
Az volt a terv, hogy kinyitnak az éttermek.
márc. 23
8:06
Ausztriában húsvétig már nem lesznek további nyitások (Demokrata)
Ausztriában a várakozásokkal és a kormány korábbi terveivel ellentétben húsvét előtt nem lesznek további nyitások.
márc. 23
8:18
Ma oltatja be magát Putyin elnök (HírTV)
Az orosz elnök korábban még azt mondta, hogy nyár végén vagy ősz elején fogja beoltatni magát, azonban őszre már külföldi utazást tervez.
márc. 23
8:18
Lavrov: Brüsszel megsemmisítette az unió és Oroszország kapcsolatait (Demokrata)
Nincsenek kapcsolatok Moszkva és az Európai Unió között, Brüsszel egyoldalú lépéseivel megsemmisítette őket – jelentette ki Szergej Lavrov.
márc. 23
8:36
Nem tudnak magyar tankönyvet rendelni Kárpátalján (HírTV)
Nem tudják megrendelni a magyar nyelvű tankönyvek egy részét a kárpátaljai magyar oktatási intézmények.
márc. 23
8:42
Házi készítésű bombát robbantott egy férfi egy kínai falu kormányhivatalában (444.hu)
Négy ember meghalt.
márc. 23
9:06
Bekérették az Európai Unió pekingi nagykövetét a brüsszeli szankciók miatt (ATV)
Bekérette a kínai külügyminisztérium az Európai Unió pekingi nagykövetét kedden, hogy hivatalos panaszt tegyen az északnyugat-kínai Hszincsiangban kifogásolt emberi jogi kérdések kapcsán kivetett brüsszeli szankciók miatt.
márc. 23
9:12
Kitiltották Kínából Cseh Katalint (SzMo)
A magyar EP-képviselő az ujgur kisebbség elleni tömeges jogi visszaélések miatt emelt szót, ez állhat a háttérben.
márc. 23
9:30
Az Európai Parlament legnagyobb frakciói a jogállamisági kritériumok gyors alkalmazására szólítják fel a Bizottságot (444.hu)
Jobb- és baloldali összefogás valósulhat meg, a nagy pártcsaládok közösen kérik a határozott eljárást Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.
márc. 23
9:36
Elkezdődött az új hidegháború: íme, Lavrov bejelentése az Európai Unióról és Brüsszelről – Kína is lépett, Amerika is a porondon (Blikk)
Évtizedek után újra hidegháborús hangulat uralkodik a nemzetközi politikai színtéren, a világ nagyhatalmai ismét helyezkednek, összefogás és együttműködés helyett a széthúzás és ellenségeskedés felé mutatnak a történések. És ez senkinek nem lesz jó, az borítékolható.
márc. 23
9:36
Egyenlőtlen a vakcinaelosztás a világban (HírTV)
Egyenlőtlen mértékben osztják szét a koronavírus elleni vakcinákat a világ országai között - közölte a WHO.
márc. 23
9:42
Szijjártó: keletről vakcina, nyugatról gázszállítmány érkezik (ATV)
A kormány cargo gépe este 180 ezer adag oltóanyag második komponensét hozza Budapestre Oroszországból, az Egyesült Államokból pedig 90 millió köbméternyi cseppfolyósított gázszállítmány fut be Magyarország számára a krk-i LNG-terminálra a Patris nevű szállítóhajóval – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán. Mint ír
márc. 23
9:42
Joe Biden menekül az újságírók és a külföldi vezetők elől (Demokrata)
Ez idáig egyetlen amerikai elnök sem volt, aki hivatali ideje első hatvan napjában ne állt volna az újságírók elé.
márc. 23
10:12
Bekérették az Európai Unió pekingi nagykövetét a brüsszeli szankciók miatt (Blikk)
Bekérette a kínai külügyminisztérium az Európai Unió pekingi nagykövetét kedden, hogy hivatalos panaszt tegyen az északnyugat-kínai Hszincsiangban kifogásolt emberi jogi kérdések kapcsán kivetett brüsszeli szankciók miatt.
márc. 23
10:12
A kezdvezőtlen járványügyi mutatók miatt mégsem enyhít a korlátozásokon Ausztria (HírTV)
Sebastian Kurz a zárlat fenntartását azzal indokolta, hogy lineárisan emelkedik a napi új megbetegedések száma és túlterheltek a kórházak intenzív osztályai.
márc. 23
10:18
Ingyen fánkot oszt a beoltottaknak egy amerikai cég (SzMo)
Hol máshol, mint az Egyesült Államokban fánkkal motiválják az embereket, hogy oltassák be magukat.
márc. 23
10:48
Orbán Viktor jövő héten Üzbegisztánban tárgyal (Infostart)
A kormányfő egy másik megbeszélését ugyanakkor online tartják meg.
márc. 23
11:06
Blinken: az Egyesült Államok meg akarja újítani együttműködését a NATO-val (ATV)
Az Egyesült Államok meg akarja újítani, új életre akarja kelteni a NATO-szövetségesek közötti együttműködést. A szövetség ugyanis döntő fontosságú időszak előtt áll a globális kihívások tekintetében - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve kedden.
márc. 23
11:18
Bevallották: ezzel az exelnökkel beszél rendszeresen Joe Biden (Blikk)
A Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki a tegnapi sajtótájékoztatón közölte, hogy az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden napi szinten tartja a kapcsolatot az exelnökkel, Barack Obamával.
márc. 23
11:36
Szakértő állítja: az a vakcina a legjobb, amely azonnal elérhető (Blikk)
Az a védőoltás a legjobb, amely már ma elérhető, és nem az, amit csak holnap, holnapután vagy júliusban lehet csak megkapni – hangsúlyozta Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának a vezetője kedden a szerbiai közszolgálati televízióban.
márc. 23
12:48
Müller Cecília: Elemi erővel tombol a járvány, gyakorlatilag teljessé vált a brit mutáns fertőző jelenléte (Blikk)
Az operatív törzs ma is beszámolt a legfontosabb járványügyi tudnivalókról.
márc. 23
12:48
Még száz napig kérhetik az EU-állampolgárok a letelepedési engedélyt (Demokrata)
Arra biztatják a jogosultakat, hogy a letelepedési engedély megszerzésével biztosítsák a brit törvények alapján őket megillető jogi státust.
márc. 23
13:12
Putyint nem úgy oltják be, ahogy Orbánt: van, amit az orosz elnök nem enged meg (Blikk)
Vlagyimir Putyin elnöknek nem tetszik a kamera előtti oltakozás, ezért nem lesz nyilvános, amikor megkapja a Covid-19 elleni vakcinát, amelynek megtörténtét adott szóra kell majd elhinni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
márc. 23
13:12
Fordulat a vakcinabotrányban, újra bebizonyosodott, Brüsszel nem mond igaz (HírTV)
A magyar illetékesek hivatalosan is megcáfolták a brüsszeli állítást, nem igaz, hogy Magyarország szerződött a nyugati vakcinagyártókkal. A Feketén-fehéren blog ismét jelentkezett.
márc. 23
13:18
A feketepiacon 154 ezer forinttól lehet vakcinát, 46 ezer forinttól pedig oltási igazolványt venni (SzMo)
Aki akar, még negatív koronavírustesztről is tud igazolást szerezni a dark weben.
márc. 23
13:24
El kell hinni, hogy Vlagyimir Putyin beoltatta magát (Infostart)
Azt nem közlik, hogy a három vakcina közül melyiket kapja az orosz elnök.
márc. 23
13:24
Korrupcióba bukott bele a magyar kormányt korrupcióval vádoló képviselő (Demokrata)
Belebukott az egyre növekvő korrupciós botrányba Frank Engel luxemburgi politikus, aki néhány éve még hazánkat bírálta.

Keresés