2021. március 10. szerda

márc. 10
0:00
Kína már elindította a maga oltási útlevelét, amely nyomkövetést is végezhet (Infostart)
Utazásnál is felmutatható digitális oltási igazolást vezettek be hétfőn Kínában, amit az elképzelések szerint utóbb nemzetközi viszonylatban is használhatnának.
márc. 10
0:00
Ukrajnában most jóval kevesebb az új beteg, a miniszter mégsem bizakodó (Blikk)
Ukrajnában keddre közel 3300 új koronavírusos beteget jegyeztek fel, ami két hete a legalacsonyabb napi növekmény, az egészségügyi miniszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az országot már elérte a járvány harmadik hulláma. Kedden Ukrajna hivatalosan jóváhagyta a kínai Sinovac gyógyszergyártó vállalat által gyártott vakcinát is.
márc. 10
0:00
Bocsánatkérést követelnek az Európai Gyógyszerügynökségtől a Szputnyik V fejlesztői (444.hu)
Ha az EMA jóváhagyja, nyártól az Európai Unióban, Olaszországban is elkezdhetik gyártani a Szputnyik V-t.
márc. 10
0:03
Moszkvát aggasztja a sajtóban megszellőztetett amerikai kibertámadás terve (Demokrata)
A The New York Times arról számolt be, hogy az Államok három héten belül kibertámadások sorozatát készül végrehajtani.
márc. 10
0:04
Nem akar 27 féle nyitást látni Ursula von der Leyen (Infostart)
Egyedül az egységes európai megközelítés a tartósan működőképes az EU-tagok számára, legyen szó vakcinabeszerzésről, vakcinagyártásról, vagy utazási igazolásról – érvelt Ursula von der Leyen.
márc. 10
0:04
Nem mindennapi elismerést kapott ez a magyar műkörmös – Ezért vehetett át rangos díjat (Blikk)
Nem mindennapi elismerésben részesült Tamás Melinda (33), aki csapatával első helyezést ért el egy nemzetközi műkörömépítő-versenyen.
márc. 10
0:04
Salvini lengyelekkel és magyarokkal új európai parlamenti frakció létrehozásán dolgozik (444.hu)
Az olasz szélsőjobboldali politikus közölte, hogy a Liga nem tervez belépni az Európai Néppártba, inkább valami újat hoznának létre.
márc. 10
0:07
Az Egyesült Államok új lendületet kíván adni (Demokrata)
Washington új lendületet kíván adni a klímavédelemről Európával folytatott tárgyalásoknak.
márc. 10
0:08
Elfogadta az EU az "eső után köpönyeg" programot (Infostart)
Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén elsöprő többséggel elfogadta az Európai Unió egészségügyi cselekvési programját, amely konkrét intézkedésekkel segítené elő, hogy a tagállamok egészségügyi rendszerei jobban felkészüljenek a jövőbeli válsághelyzetekre és világjárványokra.
márc. 10
0:08
Covidos betegeket fogadnak: Horvátország segít a bajba jutott cseheken és szlovákokon (Blikk)
Horvátország kész nagyjából tíz-tíz Covid-beteget fogadni Csehországból és Szlovákiából – közölte Twitter-oldalán Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, miután telefonon beszélt Andrej Babis cseh és Igor Matovic szlovák kormányfővel.
márc. 10
0:08
Peking nekimegy a Boeing és az Airbus uralmának (444.hu)
Idén debütálhat polgári forgalomban az állami gyártású C919-es, ami fontos lépés lehet afelé, hogy Kína repülőgépgyártásban is önellátó legyen.
márc. 10
0:11
Reuters: a Johnson and Johnson rossz hírt közölt az EU-val (Demokrata)
Kérdéses, hogy a Johnson and Johnson tudja-e teljesíteni második negyedéves uniós vállalásait.
márc. 10
0:12
Erőszakba torkollott az erőszakellenes görög tüntetés (Infostart)
A rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrőrsöt megostromolni készülő tiltakozókkal szemben.
márc. 10
0:12
Mégis lehetne utazni kínai oltással? (Blikk)
Mégis lehetne utazni kínai vagy orosz vakcinával az Európai Unió országaiba.
márc. 10
0:12
A fukusimai sugárzás nem növeli számottevően a rákos megbetegedések kockázatát (444.hu)
- állítja az ENSZ szakértői bizottsága.
márc. 10
0:16
Boris Johnson úgy érzi, egy kicsit még feljebb lehet engedni a számokat (Infostart)
Az angliai iskolák újranyitásával egy időre megugrik a koronavírus-fertőzések száma – ismerte el Boris Johnson. A brit miniszterelnök ezért elutasította, hogy felgyorsítsa a karantén-intézkedések tervezett feloldását. Az elmúlt héten parlamenti képviselők mellett már egyes szakértők is gyorsabb nyitásra sürgették.
márc. 10
0:16
Németország az orosz dezinformáció fő célpontja az EU-n belül (444.hu)
Állítja az EU orosz dezinformáció felderítésére szakosodott szerve.
márc. 10
0:20
Nőnap alkalmából két épületét is nőről nevezi el az Európai Parlament (444.hu)
Clara Campoamor spanyol nőjogi aktivista és Sophie Scholl náciellenes szabadságharcos a névadók.
márc. 10
0:24
„Engem lőjetek inkább” – kérte térdelve a mianmari apáca a tüntetőkre támadó rohamrendőröket (444.hu)
Ann Rose Nu Tawn nővér a tömegben lévő fiatalokat féltette.
márc. 10
0:28
A Buckingham Palota „nagyon komolyan” veszi a Meghan Markle által elmondottakat (444.hu)
Másfél napnyi hallgatás után adott ki közleményt a királyi család.
márc. 10
0:32
A Bloomberg információi szerint az EU-s védettségi igazolványba a kínai és az orosz vakcinák is bekerülhetnek (444.hu)
Fontos lépés lenne azoknak, akik utaznának keleti vakcinával a karjukban.
márc. 10
0:36
Ezrek tüntettek Görögországban a rendőri erőszak miatt (444.hu)
Egy rendőr meg is sérült közben.
márc. 10
0:40
Horvátország is kész átvenni betegeket Csehországból és Szlovákiából (444.hu)
Tíz-tíz beteg átszállításáról egyeztettek a miniszterelnökök.
márc. 10
4:51
Hogyan viselkedik az öltözőben Messi? A Barcelona egyik focistája elárulta (ATV)
A dán Martin Braithwaite egy interjúban arra a kérdésre válaszolt, hogyan viselkedik az öltöző ajtaja mögött, zárt társaságban az argentin szupersztár.
márc. 10
5:33
Koronavírus: "fordulóponthoz" közelít Hollandia (ATV)
Kárpátaljai orvosok arra figyelmeztettek, hogy a régióban az összeomlás szélén állnak a kórházak a koronavírus-fertőzés terjedése miatt. Szintén súlyos a helyzet a franciaországi intenzív osztályokon. Hollandiában ismét meghosszabbították a korlátozó intézkedések hatályát.
márc. 10
6:30
Döbbenet: maszkokat égettek az amerikai Idaho fővárosában (Blikk)
Maszkokat égettek az amerikai Idaho állam fővárosában, Boise-ban.
márc. 10
6:51
Kiakadtak a Biak-sziget lakói, amiért Elon Musk oda vinné a rakétája indítóállomását (444.hu)
Az ökoszisztémájukat féltik.
márc. 10
7:00
Newsmax: Az elnyomottak hazája (HírTV)
Stinchfield: „A társadalom elpusztítása már rég megkezdődött, Joe Biden kabinetének vezetésével, de természetesen Barack Obama utasítására.”
márc. 10
7:03
Van, ahol szinte mindenki számára hozzáférhetővé tették a vakcinát (ATV)
Első amerikai szövetségi államként Alaszkában szinte a teljes lakosság számára hozzáférhetővé tették a koronavírus elleni oltóanyagot - jelentette be Mike Dunleavy kormányzó kedden.
márc. 10
7:12
Az Egyesült Államok felülvizsgálja Kuba helyét a terrorizmust támogató országok listáján (HírTV)
"A Kuba-politika megváltoztatása jelenleg nincs Biden elnök prioritásai között" - szögezte le sajtótájékoztatóján a a Fehér Ház szóvivője.
márc. 10
7:14
A Pentagon két hónappal meghosszabbította a Nemzeti Gárda washingtoni jelenlétét (HírTV)
A törvényhozás épületének januári ostroma óta a Nemzeti Gárda tagjai is védik a biztonsági okokból ideiglenesen elkerített objektumot.
márc. 10
7:18
Alaszkában szinte mindenki számára hozzáférhetővé tették a vakcinát (HírTV)
Első amerikai szövetségi államként Alaszkában szinte a teljes lakosság számára hozzáférhetővé tették a koronavírus elleni oltóanyagot.
márc. 10
7:24
Bekérette egy cikk miatt a Pekingben állomásozó brit nagykövetet a kínai külügyminisztérium (HírTV)
Caroline Wilsont, az Egyesült Királyság pekingi nagykövetét a kínai külügyminisztérium európai ügyekért felelős osztálya kérette be kedden.
márc. 10
8:15
A britekre mutogatva visszautasította a „vakcina-nacionalizmus” vádját Michel (Demokrata)
Az Európai Tanács elnöke kedden élesen visszautasította az Európai Unió „vakcina-nacionalizmusáról” szóló vádakat.
márc. 10
8:17
Az Európai Parlament elfogadta az új uniós egészségügyi cselekvési tervet (Demokrata)
Intézkedésekkel segítené elő, hogy a tagállamok egészségügyi rendszerei jobban felkészüljenek.
márc. 10
8:21
Német külügyér: „mi Amerika oldalán állunk” (Demokrata)
Soha többé nem szabad megkérdőjelezni Európa és az Egyesült Államok partnerségét Heiko Maas szerint.
márc. 10
8:27
Egész Európában vizsgálat indult egy osztrák ápolónő halála miatt, aki megkapta az AstraZeneca vakcináját (ATV)
A Kurier szerint a 49 éves nő életéért órákig küzdöttek a bécsi általános kórházban azután, hogy rosszul lett, ám végül nem tudták megmenteni az életét.
márc. 10
8:36
Kiderült: a kínai és az orosz vakcinák is bekerülhetnek az oltási igazolványba (Blikk)
A Bloomberg egyik újságírója belenézhetett az Európai Bizottság javaslatába, ami szerint az Európai Unió elfogadná a kínai és az orosz oltóanyagot is a közös védettségi igazolásban.
márc. 10
8:48
Peking és Moszkva a Holdon is közösködik (Infostart)
Egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról jött létre orosz-kínai kormányközi memorandum Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz és Csang Ko-csien, a Kínai Nemzeti Űrhivatal vezetőjének videokonferenciáján.
márc. 10
8:48
Rendkívüli állapotot hirdettek Hawaiin a súlyos áradások miatt (HírTV)
Rendkívüli állapotot hirdetett Hawaiin David Ige kormányzó, miután a heves esőzések okozta áradások súlyos károkat okoztak a köz- és magánvagyonban szerte a szigeteken.
márc. 10
9:15
Egyre több magyarnak van ideiglenes lakcíme Ausztriában, mióta csak az ott élők síelhetnek (SzMo)
A sípályához tartozó településen élők szabadon síelhetnek Ausztriában. Egy osztrák lap szerint ezt a lehetőséget ki is használják a külföldiek, köztük például a magyarok is.
márc. 10
9:30
Hófehér csodaszarvast kaptak lencsevégre Szabolcsban (Blikk)
Elképesztő fotó készült egy szarvasról Magyarországon.
márc. 10
9:36
Az illegális bevándorlást védi az Európa Tanács jelentéstevője (HírTV)
Az Európa Tanács szerint az uniós országok migrációs politikája veszélyezteti a tengeren érkező migránsokat.
márc. 10
9:54
Újabb csörte az unió és a britek között (Infostart)
Az EU és Nagy-Britannia ismét összeveszett a vakcinaexport kérdésében. Charles Michel az Európai Tanács elnöke a oltóanyagok exportjának betiltásával vádolta meg a briteket, ők viszont ezt „totálisan hamis” állításnak nevezték.
márc. 10
10:00
Hiteltelennek látják a CDU/CSU-t (HírTV)
Egyre több német választópolgár tartja hiteltelennek a kormánypártokat - írja a Magyar Nemzet.
márc. 10
10:15
Mégsem hatásos a D-vitamin a koronavírus ellen? (ATV)
Korábban úgy gondolták, hogy a D-vitamin segíthet abban, hogy enyhébb tünetekkel vészeljük át a fertőzést.
márc. 10
10:15
Biztonsági erők vették körbe a sztrájkoló vasutasok épületét Mianmarban (444.hu)
A vasutasok attól tartanak, erőszakosan vetnek majd véget a sztrájknak.
márc. 10
10:30
„Mindannyiunknak be kell tartani a szabályokat” – Rettegnek a befolyásos vezetők a koronavírustól Európában (Blikk)
Már január elején, amikor még csak az egészségügyi dolgozók oltása folyt, botrányt keltett Lengyelországban az, hogy soron kívül beoltatta magát a koronavírus ellen több közszereplő, köztük Leszek Miller európai parlamenti képviselő, volt kormányfő, valamint több színész is.
márc. 10
10:36
Még nem is engedélyezték a vakcinát, de már gond van az uniós szállítással (HírTV)
Az amerikai gyógyszergyár közölte: bizonyos körülmények megnehezíthetik a június végéig tervezett 55 millió adag szállítását.
márc. 10
11:06
Sokkoló: ennyi nőt bántalmaznak szexuálisan vagy fizikailag világszerte (Blikk)
A WHO 2010-2018 közötti időszakot felölelő, soha nem látott méretű tanulmánya 158 országban vizsgálta a 15 év feletti, párkapcsolatban és nem párkapcsolatban élő nők ellen elkövetett bántalmazásokat.

Keresés