2021. március 10. szerda

márc. 10
0:00
Megolvadt a homok Melinda szépségétől: előkelő helyen végzett a versenyen Egyiptomban (Blikk)
Az előkelő 6. helyezést érte el a Top Model of the World versenyén a magyar szépség, Frankó Melinda Egyiptomban.
márc. 10
0:00
Kína már elindította a maga oltási útlevelét, amely nyomkövetést is végezhet (Infostart)
Utazásnál is felmutatható digitális oltási igazolást vezettek be hétfőn Kínában, amit az elképzelések szerint utóbb nemzetközi viszonylatban is használhatnának.
márc. 10
0:00
Szkafanderben köszöntötte a lánya a 106 éves Magdus nénit (Blikk)
A napokban ünnepelte a 106. születésnapját az encsi idősotthonban élő Magdus néni, aki nemrégiben tünetmentesen esett át a koronavírus-fertőzésen.
márc. 10
0:00
Ukrajnában most jóval kevesebb az új beteg, a miniszter mégsem bizakodó (Blikk)
Ukrajnában keddre közel 3300 új koronavírusos beteget jegyeztek fel, ami két hete a legalacsonyabb napi növekmény, az egészségügyi miniszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az országot már elérte a járvány harmadik hulláma. Kedden Ukrajna hivatalosan jóváhagyta a kínai Sinovac gyógyszergyártó vállalat által gyártott vakcinát is.
márc. 10
0:00
Tour de Hongrie: íme a nagy bejelentés (Infostart)
Siófokról cirkalmas úton Budapestre jut el a minden eddiginél erősebb mezőny májusban.
márc. 10
0:00
Necces ügy: befellegzett az 1,6 milliárdos nyerő párosnak? (Blikk)
A magyar teniszezőnő édesapja reméli, a lánya mással is sikeres lesz.
márc. 10
0:00
A Dal 2021 döntősei fejben már el is költötték a főnyereményt (Blikk)
Szombat este a Duna Televízión kiderül, melyik lesz az év magyar slágere. A dalválasztó 10. évadának döntőjébe jutott nyolc produkció előadója már eljátszott a gondolattal, hogyan építené tovább zenei karrierjét a fődíjjal: a lemezfelvétel és videoklip mellett nyerhető 10 millió forinttal.
márc. 10
0:00
Elkezdik beoltani a metró dolgozóit (444.hu)
Tüttő Kata kormányzati forrásból értesült erről.
márc. 10
0:00
Külföldi nézők nélkül rendezhetik meg az olimpiát (444.hu)
De legalább nem késik még egy évet.
márc. 10
0:00
Bocsánatkérést követelnek az Európai Gyógyszerügynökségtől a Szputnyik V fejlesztői (444.hu)
Ha az EMA jóváhagyja, nyártól az Európai Unióban, Olaszországban is elkezdhetik gyártani a Szputnyik V-t.
márc. 10
0:00
A Dove tulajdonosa ejti termékei nevéből a „normál” jelzőt (444.hu)
Az Unilever szerint, ha van sampon „normál” hajra, az azt a látszatot kelti, hogy a száraz vagy a zsírosodó haj abnormális.
márc. 10
0:00
Húsz másodperc alatt épült fel a szuperjacht (AQUA)
A 142 méter hosszú Nord a Lürssen gyárában készült. Tavaly adták át, akkor kezdődtek a próbaútjai is. Most pedig végleg elhagyta a műhelyt, persze csak miután megkeresztelték. A hajóról korábban épp az egyik próbaútja kapcsán írtunk, de akkor csak a hosszát említettük meg. További paraméterei: 19,5 méter széles, 5,40 métert merül, 10 154 bruttó reg
márc. 10
0:00
Nem "annyira" veszi készpénznek a királyi család, amit Harry és Meghan előadott a tévében (Infostart)
Nem mindenki emlékszik arra a kérdésre, hogy első gyermekük bőre "vajon mennyire lesz sötét".
márc. 10
0:00
Beszédes adatokat közöltek a meteorológusok a magyar időjárásról (Infostart)
Az átlagnál 2,5 Celsius-fokkal melegebb volt az elmúlt tél - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat.
márc. 10
0:00
Áder János is szerepet vállal a globális Víz- és Klímaügyi Vezető Testületben (Tiszta Jövő)
Áder János államfő is szerepet vállal a Víz- és Klímaügyi Vezetői Testületben a Meteorológiai Világszervezet főtitkára és az ENSZ vízügyi kérdéseket koordináló szervezete, a UN-Water elnöke felkérésére - tájékoztatta szerdán a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t.
márc. 10
0:03
A Kaposvári Virágfürdő gyógyászati részlege továbbra is nyitva tart (Spabook)
A Kormány 104/2021. (III. 5.) rendelete sok üzlet és szolgáltatás működését korlátozza, viszont lehetővé teszi a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatások és a magánegészségügyi szolgáltatások további biztosítását. Ennek értelmében a Virágfürdő Kaposvár…
márc. 10
0:03
Kövér László házelnök is megkapta az oltást (Demokrata)
Beoltották a Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét.
márc. 10
0:03
Moszkvát aggasztja a sajtóban megszellőztetett amerikai kibertámadás terve (Demokrata)
A The New York Times arról számolt be, hogy az Államok három héten belül kibertámadások sorozatát készül végrehajtani.
márc. 10
0:03
Egy magyar cég, amely közel száz országban van jelen (Demokrata)
Idén harmincöt éves a 77 Elektronika Kft., egy teljesen magyar tulajdonú, orvosdiagnosztikai műszereket gyártó cég. Zettwitz Sándor ügyvezető-tulajdonossal beszélgettünk.
márc. 10
0:03
„Sokszínű” jelöltlistát állított össze díjaira a brit filmakadémia (Demokrata)
A színészkategóriákban a 24 jelölt közül 16 etnikai kisebbséghez tartozik.
márc. 10
0:04
Közleményben reagált a Buckingham-palota: ezt gondolják Harry és Meghan interjújában elhangzottakról (Blikk)
A brit királyi család aggasztónak tartja azokat a problémákat, különösen a rasszizmussal kapcsolatos felvetéseket, amelyekről a sussexi hercegi házaspár, Harry és Meghan beszélt a velük készített televíziós interjúban – áll a Buckingham-palota kedd este ismertetett rövid közleményében.
márc. 10
0:04
Nem akar 27 féle nyitást látni Ursula von der Leyen (Infostart)
Egyedül az egységes európai megközelítés a tartósan működőképes az EU-tagok számára, legyen szó vakcinabeszerzésről, vakcinagyártásról, vagy utazási igazolásról – érvelt Ursula von der Leyen.
márc. 10
0:04
Megint elkezdték kiküldeni az sms-eket: újraindul az AstraZeneca-vakcinával való tömeges oltás (Blikk)
Kedden elkezdték értesíteni, csütörtöktől pedig oltják azokat a hatvan év alatti krónikus betegeket, akik a hétvégi zűrzavarban lemaradtak az AstraZeneca-oltásról.
márc. 10
0:04
Nem mindennapi elismerést kapott ez a magyar műkörmös – Ezért vehetett át rangos díjat (Blikk)
Nem mindennapi elismerésben részesült Tamás Melinda (33), aki csapatával első helyezést ért el egy nemzetközi műkörömépítő-versenyen.
márc. 10
0:04
A lehető leghosszabb volt az Újpest-Mezőkövesd kupanegyeddöntő (Infostart)
Büntetőrúgásokkal dőlt el a továbbjutás.
márc. 10
0:04
Messiék újabb Bl-csodát remélnek (Blikk)
Újra futballtörténelmet írna a spanyol Barcelona labdarúgócsapata, amely a francia Paris Saint-Germain otthonába látogat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mai (M4, 21) visszavágóján.
márc. 10
0:04
Joachim Löw az Európa-bajnokság után visszavonul (444.hu)
15 éve vezeti a német válogatottat.
márc. 10
0:04
Salvini lengyelekkel és magyarokkal új európai parlamenti frakció létrehozásán dolgozik (444.hu)
Az olasz szélsőjobboldali politikus közölte, hogy a Liga nem tervez belépni az Európai Néppártba, inkább valami újat hoznának létre.
márc. 10
0:04
Algák 3D-modelljeit alkották meg magyar kutatók (Tiszta Jövő)
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai háromdimenziós vizualizáció segítségével alkották meg az algák valósághű térbeli modelljeit, amelyek segítségével hamarosan tankönyvek lapjain, múzeumok kiállításain fogják szemléltetni a vízi mikrovilág lélegzetelállító formai sokféleségét, emellett a kutatók algabiomassza-becslést lehetővé tévő szá
márc. 10
0:06
Segítünk! Erre figyeljünk a tavaszi gumicsere előtt (Háziállat)
A mostani időjárás-előrejelzések alapján akár már március végén érdemes lehet a téli gumit nyárira cserélni. Ha új gumira van szükség, hogyan válasszunk és mire figyeljünk a csere alatt?
márc. 10
0:07
„Nem Budapestről próbáljuk kitalálni, hogy mire volna szükség” (Demokrata)
A Hungary Helps Program példaként szolgálhat más kormányoknak is.
márc. 10
0:07
Az Egyesült Államok új lendületet kíván adni (Demokrata)
Washington új lendületet kíván adni a klímavédelemről Európával folytatott tárgyalásoknak.
márc. 10
0:07
Hiánypótlás (Demokrata)
Beatrice: Támadás!, LP, Moiras Records, 2020
márc. 10
0:08
Mindentől félti a fiát Király Viktor: már tudja, milyen az igazi aggodalom (Blikk)
– Király Viktort teljesen megváltoztatta az apaság, az énekes Börcsök Vikinek és Pető Zsófinak, az Anyád hogy van?! vloggereinek mesélt erről a videósorozat rendhagyó epizódjában.
márc. 10
0:08
Elfogadta az EU az "eső után köpönyeg" programot (Infostart)
Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén elsöprő többséggel elfogadta az Európai Unió egészségügyi cselekvési programját, amely konkrét intézkedésekkel segítené elő, hogy a tagállamok egészségügyi rendszerei jobban felkészüljenek a jövőbeli válsághelyzetekre és világjárványokra.
márc. 10
0:08
Két hét alatt kétszer örülhetett Lajos: ennyit nyert a Blikktől (Blikk)
Újabb nyerteseket avathatunk a Blikk Bumm – Legyen ön is győző! játékunknak köszönhetően. Komlói olvasónk, Varga Lajos ráadásul két héten belül már másodszor szakított nagyot a Blikk-kel.
márc. 10
0:08
Covidos betegeket fogadnak: Horvátország segít a bajba jutott cseheken és szlovákokon (Blikk)
Horvátország kész nagyjából tíz-tíz Covid-beteget fogadni Csehországból és Szlovákiából – közölte Twitter-oldalán Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden, miután telefonon beszélt Andrej Babis cseh és Igor Matovic szlovák kormányfővel.
márc. 10
0:08
BL élőben: Juventus–Porto, Dortmund–Sevilla (Infostart)
A Juventus 1-2-ről kezd a Porto ellen Torinóban, a Borussia Dortmund 3-2-vel otthon a Sevilla ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, második mérkőzésén.
márc. 10
0:08
Talmácsi apaként és mérnökként is bírja a tempót (Blikk)
– Talmácsi Gábor (39) sikeres záróvizsgát tett és versenymérnöki végzettséget szerzett a Széchenyi István Egyetemen. A gyorsaságimotoros-világbajnok (2007, 125 kcm) korábbi versenyző a Hungarian Racing Engineering Team szakmai igazgatójaként dolgozik, most már „papírral” a kezében oktatja a fiatalokat, s bízik benne, talán megtalálja utódját.
márc. 10
0:08
Peking nekimegy a Boeing és az Airbus uralmának (444.hu)
Idén debütálhat polgári forgalomban az állami gyártású C919-es, ami fontos lépés lehet afelé, hogy Kína repülőgépgyártásban is önellátó legyen.
márc. 10
0:08
Kapcsolatot találtak a rendszeres húsfogyasztás és betegségek hosszú sora között (Tiszta Jövő)
Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás.
márc. 10
0:11
Ostobaság, ami a Deutsche Welle műsorában elhangzott (Demokrata)
A Várkapitányság Zrt. szerint a feszültségkeltést szolgálja a Deutsche Welle német közszolgálati adón bemutatott tendenciózus és hamis riportfilm.
márc. 10
0:11
Reuters: a Johnson and Johnson rossz hírt közölt az EU-val (Demokrata)
Kérdéses, hogy a Johnson and Johnson tudja-e teljesíteni második negyedéves uniós vállalásait.
márc. 10
0:11
Kína más szemmel (Demokrata)
Három királyság, Caeta Könyvkiadó, 2019
márc. 10
0:12
Megkapta koronavírus elleni oltását Nyertes Zsuzsa: ezt üzeni most mindenkinek (Blikk)
Nyertes Zsuzsa is megkapta a koronavírus elleni oltását, most újra sokkal aktívabb és boldogabb lett az élete.
márc. 10
0:12
Erőszakba torkollott az erőszakellenes görög tüntetés (Infostart)
A rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrőrsöt megostromolni készülő tiltakozókkal szemben.
márc. 10
0:12
Hogyan védhetjük meg autónkat a tolvajoktól? (Blikk)
Nem minden megoldás képes megakadályozni a lopást, de ezek is elvehetik tőle a bűnözők kedvét.
márc. 10
0:12
Mégis lehetne utazni kínai oltással? (Blikk)
Mégis lehetne utazni kínai vagy orosz vakcinával az Európai Unió országaiba.
márc. 10
0:12
Meglepetések nélküli kerethirdetés a birkózóknál (Infostart)
A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége kedden elfogadta a jövő heti, budapesti európai olimpiai kvalifikációs versenyen induló csapat névsorát.
márc. 10
0:12
„Reális cél a tokiói kvótaszerzés” – Pár nap pihenés után Baji Balázs megkezdi a felkészülést a szabadtéri szezonra (Blikk)
Baji Balázs gátfutót kérdeztük válaszolt a Blikk kérdéseire.

Keresés