2021. március 24. szerda

márc. 24
0:03
Okosabb és erősebb Nvidia chipet kaphat a Nintendo Switch (PCWorld)
Egy friss jelentés szerint a Nintendo és az Nvidia már javában dolgoznak az új komponensen, ami a hibrid konzol következő változatát hajtja majd.
márc. 24
0:03
Matek - már látni, mikor hullik ki a járvány méregfoga (Infostart)
A "koronavírus-számológép" szerint április 11. lesz a járvány fordulópontjának napja Magyarországon - de van olyan járványadat, amiben már be is következhetett.
márc. 24
0:03
Na, ne! Ezt nem hisszük el: éjszakára visszatérhet a tél, ezeken a területeken hó is eshet (Blikk)
- Éjszakára visszatér a tél: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a középső országrészben zápor, havas eső, hózápor is előfordulhat.
márc. 24
0:03
Szandi: „Minden napban fel lehet fedezni valami jót!” (Blikk)
Szandit kérdeztük.
márc. 24
0:03
Ugrás az ismeretlenbe: ég és föld között kapták lencsevégre a merész magyar katonát – Látványos fotó (Blikk)
Kitárta a karjait, majd mosolyogva dőlt hátra a semmibe a Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár egyik merész katonája. Hátán persze ejtőernyő van, a fotós mégis a tökéletes pillanatban kapta el az egyenruhást, aki ég és föld között lebeg.
márc. 24
0:06
Bokros Lajos volt EP-frakciójában köthet ki a Fidesz (Infostart)
Akár Bokros Lajos korábbi európai parlamenti frakciójában is kiköthetne a magyar kormánypárt a PiS szerint.
márc. 24
0:06
Beoltották Putyint, de azt nem tudjuk, mivel (Blikk)
Moszkva – Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Vlagyimir Putyin. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az orosz elnök közérzete jó.
márc. 24
0:06
Új közös pártban folytatják a szlovákiai magyar pártok (Infostart)
Kedden délután a három szlovákiai magyar párt, az MKP, a Híd és az Összefogás bejelentette, hogy a hónapok óta húzódó tárgyalások után végre megállapodtak, és új közös politikai pártot hoznak létre Szövetség néven. A párton belül három platform működik majd. A felek megegyeztek az arányokban és a szervezeti működés kereteiben.
márc. 24
0:06
Férfivélemény: Kapcsolatgyilkos elvárásokkal nyomasztjuk egymást! (She)
Meglehet, hogy genetikailag belénk van kódolva a párkapcsolati kudarc. Vegyük csak azt, hogy az ősember várható élettartama elenyésző volt az általunk remélhető évekhez képest. Hogy milyen következtetésre lehet jutni ebből?
márc. 24
0:06
Siker: Babos Tímea továbbjutott a Miami Openen (Blikk)
Sikeresen vette az első akadályt, bejutott a Miamiban zajló, 3,2 millió dollár összdíjazású (987 millió forint) kemény pályás női tenisztorna selejtezőjének második fordulójába Babos Tímea.
márc. 24
0:06
Olyat úszott bemelegítésként Milák Kristóf és Kapás Boglárka az országos bajnokságon, hogy még (Infostart)
Mindkét világbajnokunk előfutamos idejével ugyanígy világbajnok lett volna 200 pillangón 2019-ben.
márc. 24
0:06
Íme, Szilárd újabb nagy dobása: a Quimby billentyűse rajzfilmfigura lett (Blikk)
Ébredés egy tó közepén, ejtőernyős ugrás a levegőből - Balanyi Szilárd az új klipjében ehhez hasonló dolgokba keveredik zenekara társaságában. A kalandos videóban, amely a Rossz ló című dalhoz készült, meglepetésre a zenész rajzfilmfiguraként jelenik meg. A kisfilmen túl Szilárd mást is tartogat: március 27-én online szórakoztatja a közönségét.
márc. 24
0:06
A vakcina előnye: szabadon utazhatnak a beoltottak Görögországba (Metropol)
Görögország engedélyezi az európai uniós tagállamok és Izrael állampolgárainak, hogy beutazzanak területére, ha már megkapták a koronavírus elleni oltást.
márc. 24
0:06
Nem csalás, nem ámítás! Videón, ahogy delfinek úszkálnak a velencei csatornákban (Blikk)
Március 22-én egy lubickoló delfinpárra lettek figyelmesek Velence lagúnáiban.
márc. 24
0:06
Sokkoló: fényes nappal, a nyílt utcán támadt rá a terhes nőre egy őrjöngő férfi (Metropol)
Egy félreeső utcáig követte az áldott állapotban lévő nőt, majd egyenesen rárontott az agresszív idős férfi. Megdöbbentő, mit fedezett fel a rendőrség.
márc. 24
0:06
Nincsenek határok: dolgoznánk külföldre, de itthonról (Metropol)
Egy friss felmérés szerint a magyarok szeretnek Magyarországon dolgozni, de szívesen választanak külföldi munkaadót.
márc. 24
0:06
Gyászol a magyar sportvilág! Elhunyt a legendás teniszező (Metropol)
Megrendítő hírről számoltak be a Hungarian Tennis Facebook-oldalán.
márc. 24
0:06
Orbán Viktor jövő kedden Üzbegisztánban tárgyal (Metropol)
Üzbegisztánba utazik hivatalos látogatásra Orbán Viktor miniszterelnök március 30-án - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
márc. 24
0:06
A tettes még nincs meg, folyamatos a szigetszentmiklósi Duna-part helyreállítása (hirado.hu)
A tettest továbbra is keresik.
márc. 24
0:06
Most érkezett! Áruházban történt lövöldözés, rengeteg a halott (Metropol)
Tíz ember vesztette életét egy áruházi fegyveres incidensben hétfőn az egyesült államokbeli Colorado államban, köztük a riasztás után elsőként helyszínre érkező rendőrök egyike - közölték a helyi hatóságok.
márc. 24
0:06
Még a fideszesek 90 százaléka szerint is politikai kapcsolat kellett volna Rogánék mesés hiteléhez (444.hu)
A Publicus kutatása szerint még a fideszes szavazók is azt gondolják, hogy politikai alapon ad hitelt a bank, és politikai alapon döntött a kormányhivatal is. Az ellenzéki szavazók tájékozottabbak, sok fideszes lemaradt arról, hogy az elképesztő földbiznisz végül elmaradt.
márc. 24
0:06
Lyukfelhők jelentek meg a Dél-Alföld fölött (Háziállat)
A ritkaságnak számító felhőtípust Szegeden kapták lencsevégre, de lajosmizsei és földeáki kameráink látószögében is feltűntek.
márc. 24
0:06
Putyin beoltásáról nem készült felvétel (hirado.hu)
Az orosz elnök ahogy ígérte ,minden „majomkodás" nélkül kapja meg az oltást.
márc. 24
0:06
66 évesen lőtt gólt hivatalos bajnoki meccsen Zsuzsi, az Egri Sportcentrum csatára (444.hu)
Szabó Zsuzsi András a 26. percben vette be a Tiszanána kapuját. Több mint 50 éve igazolt focista.
márc. 24
0:06
Mégsem épülhet meg a Balatonvilágosra tervezett szállodamonstrum (444.hu)
Hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben egy új rendelet.
márc. 24
0:06
Trócsányi László szerint az Európai Néppártból hiányzik a sokszínűség és a jövőkép (444.hu)
Az EP-képviselő szerint a néppárt képtelen az új elképzelések befogadására.
márc. 24
0:06
Olimpiai aranyat és gólkirályt is adtunk a lengyeleknek (Ripost)
Egy elbaltázott olimpiai döntő, és egy a mai napig emlegetett csodagól is köthető a magyar-lengyel focimúlthoz. Csütörtökön folytatódik a párharc.
márc. 24
0:06
Esélyük sincs: Ezeken a férfiakon ég ki Tóth Andi (Ripost)
Tóth Andi őszintén elmondta a kamerák előtt, hogy milyen típusú pasik idegesítik őt a legjobban.
márc. 24
0:06
Az ablaktisztítók harmada bukott meg az ellenőrzésen (Azenpenzem)
Hatvanöt ellenőrzött tisztítószer közül tíznél tárt fel, főként az összetétellel és a jelöléssel kapcsolatos hiányosságokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A legsötétebb képet az ablaktisztító folyadékok mutatták, a folttisztítók viszont makulátlannak bizonyultak.
márc. 24
0:06
Koronavírus elleni oltás kismamáknak? Megszólalt az ügyben Merkely Béla (Ripost)
Semmelweis Egyetem rektora a koronavírusos kismamák kezeléséről, esetleges oltásáról beszélt az M1-en.
márc. 24
0:06
Ez hihetetlen, ettől az egyszerű szertől gyönyörű lesz az orchideád (Ripost)
Többen kipróbálták már ezt az új módszert.
márc. 24
0:06
A németeket egyszerűen sokkolta, amit járványügyben bejelentettek (Ripost)
15 órán keresztül tanácskozott a német kormány, mire megszületett a végső döntés. Markus Söder bajor miniszterelnök szerint nehéz szülés volt.
márc. 24
0:06
A Forrest Gump gyereksztárjai felnőttek: így néz ki ma Jenny és a kis Forrest (Noizz)
A Forrest Gump Winston Groom 1986-ban kiadott regényének Robert Zemeckis által rendezett 1994-es amerikai filmváltozata gyakorlatilag az egész világot meghódította. A filmről a moziba kerülést követően nemcsak a közönség, de a kritikusok is ódákat zengtek. Azóta azonban már több mint 25 év telt el, ami az egykori gyerekszínészeken is meglátszik.
márc. 24
0:06
Merkely Béla ismertette a kismamákra vonatkozó oltási javaslatot (BorsOnline)
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (Se) rektora az M1 televíziócsatornán elmondta, milyen tapasztalataik vannak eddig a koronavírusos kismamák kezeléséről
márc. 24
0:06
Baleset érte Bagi Ivánt! (BorsOnline)
A Karinthy gyűrűs humorista a legújabb adásának felvételén sérült meg. Állítólag Iván annyira beleélte magát Kajdi Cyla karakterébe, hogy a stúdióban játéka közben felborult a székkel. Ez annyira-hitelesre sikeredett, hogy az adásba is benne maradt!
márc. 24
0:06
Keresik az ország legkedveltebb kerékpárútját (Travelo)
A pályázatokat április 4-ig várják.
márc. 24
0:06
Gáspár Győző az egész családjával magából kikelve üvöltözött (Life)
Győzike teljesen kikelt magából, amikor furcsa hangokat hallott a kocsijából. Ám kiderült, valószínűleg ő tehet az egészről.
márc. 24
0:06
A programozás nyelv vagy matekproblémák összessége? (Hamu és Gyémánt)
Hogy eldöntsék ezt a kérdést, megvizsgáltak agyscannerrel programozókat, hogy megtudjuk, az agyunk hogyan kezeli. Ez fontos lehet ugyanis oktatásnál. Fontos kérdés az agyunkkal kapcsolatban, hogy hogyan értelmezi a számítógépes kódnyelvet, ugyani az oktatásához hasznos lehet az információ, egyúttal az agyunk működéséről is többet megtudunk.
márc. 24
0:06
Az azonnali fizetési rendszer első évének érdekességei (Növekedés)
Immár több mint egy éve, hogy üzembe állt az azonnali fizetési rendszer, melynek segítségével bármikor utalhatunk, és a pénz másodpercekben belül a címzetthez érkezik. Most bemutatjuk, mire volt képes a rendszer a működés első éve alatt.
márc. 24
0:06
Elájult edzés közben az Atlético Madrid 24 éves csatára (Eurosport)
Moussa Dembélé hirtelen vérnyomásesés következtében elájult az Atlético Madrid labdarúgócsapatának keddi edzésén, ezért megfigyelésre kórházba szállították.
márc. 24
0:06
A Tiszántúlon lesz a több napsütés (Köpönyeg)
Szerdán az ország nyugati és középső tájain erősen felhős lesz az ég, és főleg a Dunántúl keleti tájain alakul ki kisebb
márc. 24
0:07
Megvan, mikor láthatjuk a Xiaomi új csúcskészülékeit (PCWorld)
A gyártó nem titkolózik tovább, már nem kell sokat várnunk a Mi 11 erősebb változataira.
márc. 24
0:07
Koronavírus: fontos kérdést tisztáznának a kutatók (Infostart)
Továbbra sem világos, hogy a diabéteszben szenvedők állapota miért súlyosabb, ha megkapják a Covid-19-et.
márc. 24
0:07
Mi köze van Miller Dávidnak Zámbó Jimmyhez? (Blikk)
A Nagy Szám előzeteséből megtudhattuk, hogy Miller Dávid egyik első, meghatározó zenei emléke Zámbó Jimmyvel volt kapcsolatos.
márc. 24
0:07
Már most rengeteg önkéntes jelentkezett a leterhelt covid-osztályokra: így készítenék fel a munkára a jelölteket (Blikk)
Győr – Több mint 60 ember jelentkezett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron Megyei szervezetének felhívására, amelyben önként jelentkezőket keresnek egy képzésre. Az azt elvégzők a megyei covid-osztályokon segíthetnének.
márc. 24
0:09
Még neki állt feljebb: csőre töltött puskával zavarta el az erdészt a jánoshalmi orvvadász (BorsOnline)
Az erdész rajtakapta az orvvadászt, aki erre fegyvert szegezett a férfinek.
márc. 24
0:10
Egy időre elkerülnek az önkormányzatoktól a szakrendelők (Infostart)
Kórházi irányítás alá kerülnek a veszélyhelyzet idejére.
márc. 24
0:10
Vesztegzár alá kerülhet Bukarest (Blikk)
Romániában a keddi adatok is a koronavírus-járvány terjedésének gyorsulását jelzik, a fővárosban meghaladta a lakosság 6,2 ezrelékét az utóbbi két hétben megfertőződtek aránya, de a hatóságok továbbra is próbálják elkerülni Bukarest vesztegzár alá helyezését.
márc. 24
0:10
Izraeli választások: Benjámin Netanjahu folytathatja (Infostart)
Szövetségesével együtt megszerezhette a 120 képviselői hely többségét.
márc. 24
0:10
Asszonysors: Egész életemben másokért éltem! (She)
Amikor férjhez ment a hatvanas években, akkor az tényleg örökre szólt. Főleg vidéken. Elvált asszonynak lenni egyenlő volt a rosszéletűséggel. Özvegynek lenni jobb volt, mert azt mindenki szánta.

Keresés