2021. március 18. csütörtök

márc. 18
0:00
Elon Musk meggondolta magát: mégsem adja el az NFT-kről szóló alkotását (Hírstart)
A Tesla vezérigazgatója arra a döntésre jutott, hogy mégsem adja el az NFT-kről szóló dalát. Elon Musk március 15-én osztotta
márc. 18
0:00
„Obrusánszkiék egy hónapja fel sem veszik a telefont” – mondja a nő, aki majdnem eladta birtokait Rogán feleségének és családjának (Startlap)
Barna Izabella meglepődött, amikor Rogán Antal apósa tavaly ősszel közölte, hogy most nem közvetítő lenne, hanem ő maga szeretné megvenni a földeket.
márc. 18
0:03
Csak egyetlen külföldi élelmiszerláncban van több magyar termék, mint korábban (Infostart)
Visszaesett a hazai élelmiszerek aránya a Magyarországon jelenlévő tíz legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint.
márc. 18
0:03
Megtorpant az amerikai lakáspiac (Napi)
A vártnál nagyobb mértékben csökkent februárban az előző havi 15 éves csúcsról a kiadott lakásépítési engedélyek száma az Egyesült Államokban, a megkezdett lakásépítések száma pedig hat havi mélypontra csökkent a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdai jelentése alapján.
márc. 18
0:03
Lelépett a postás a nyugdíjjal – volt, aki az aláírással trükközött, más milliókat tapsolt el órák alatt (BorsOnline)
Vádat emelt az ügyészség egy borsodi postás ellen, aki ellopta a címzetteknek utalt pénzt. Nem ő az első: jó pár kollégája megtévedt már a vastag borítékok láttán. De kiket és mennyire kísértett meg a kínálkozó alkalom? Ennek jártunk utána.
márc. 18
0:03
Megint csúszik a WHO vuhani jelentése, de kiszivárgott a legvalószínűbb magyarázat (Infostart)
Most jövő hétre ígérik a dokumentumot, amely "egyszerűen nem készült még el" a világszervezet szóvivője szerint, a kutatócsoport egyik tagja viszont elárulta, mit gondolnak ők.
márc. 18
0:03
Randizás 30 évesen? – Az ismerkedés Jó, Rossz, és Gyönyörű oldala (Habostorta)
A társkeresés és randizás minden ember életét különleges élményekkel gazdagítja. De teljesen másként éled meg tinédzserként, és másként érettebb
márc. 18
0:03
„Nem csak a párom, hanem a haverom is” – Új kapcsolatáról vallott Fecsó (Blikk)
Szegedi Fecsó és új párja, Bea jól kijönnek, együtt tervezik a jövőt, de az összeköltözés egyelőre várat magára.
márc. 18
0:03
Karácsony Gergely: „Hogy akarok-e miniszterelnök lenni vagy nem, valójában még számomra is tökmindegy” (Blikk)
Őszinte interjúban beszélt Budapest főpolgármestere a családjáról, a magánéletéről, de szó esett a politikai pályájáról is.
márc. 18
0:06
Drámai adatok kerültek nyilvánosságra a hazai második hullám áldozatairól (Infostart)
Szél Bernadett kapta meg az adatokat a Nemzeti Népegészségügyi Központtól.
márc. 18
0:06
Tovább drágulnak pénteken az üzemanyagok (Napi)
A Brent olaj ára ugyan már nem emelkedett tovább, de a forint gyengülése miatt tovább emelkednek az üzemanyagárak - írja a Holtankoljak.
márc. 18
0:06
Közleményt adott ki az AstraZeneca és a Johnson and Johnson oltásáról a WHO (Infostart)
Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával való oltás folytatását javasolta jelenleg szerdán Genfben kiadott közleményében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint az immunizálás előnyei "nagyobbak, mint a kockázatok".
márc. 18
0:06
Gyurta Dániel szerint egyvalami "nem kérdés" az olimpiával kapcsolatban (Infostart)
Az InfoRádió Ötkarika című műsorának adott interjúban a NOB ötkarikás bajnok magyar tagja elmondta, hogyan nyit az olimpiai mozgalom a fiatalok felé, és megvédte a breakdance felvételét a programba.
márc. 18
0:06
Egész Lengyelországra kiterjesztik a szigorításokat (Blikk)
A koronavírus-járvány gyorsuló terjedése miatt egész Lengyelországra kiterjesztik az eddig csak egyes régiókban érvényes szigorításokat, amelyek máricus 20-től április 9-ig lesznek érvényesek – jelentette be szerdán Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.
márc. 18
0:06
Ekkor húzódik vissza a járvány Karikó Katalin szerint (Napi)
Exkluzív interjút adott Karikó Katalin a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorának. A friss Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora elmondta: minden oltóanyagnak, a koronavírus ellenieknek is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés.
márc. 18
0:06
A férfi teniszezők idei legjobbjai közé lépett Fucsovics Márton (Blikk)
Továbbra is megállíthatatlan, és már a férfi teniszezők idei legjobbjai közé lépett Fucsovics Márton (29)!
márc. 18
0:06
Megdöbbentő dolgot figyeltek meg a kutatók az Antarktiszról leszakadt jéghegy környékén (Blikk)
Mintegy ezer nagyfelbontású fotót és egy hosszú videót készített az Antarktiszról közelmúltban leszakadt A74 jéghegy víz alatti térségéről a Polarstern német kutatóhajó, körbehajózva a gigantikus jégtömböt, amelynek környezete a felvételek tanúsága szerint hemzseg az állatoktól – közölte szerdán a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).
márc. 18
0:06
Szakemberek szerint, legalább két hétre le kellene zárni mindent (Metropol)
Nem lesz elegendő csak öt napra bezárni majdnem mindent Szerbiában, ahhoz, hogy a koronavírus-járvány elleni intézkedések hatékonyak legyenek, legalább két hétre van szükség.
márc. 18
0:06
Vékony Zoli egyenesen Amerikáig, a pálmafák árnyékába repít minket a Nick Riverával készített legújabb dalában (Blikk)
Sokan unjuk már a szürke hétköznapokat, a korlátozásokat, a megszorításokat. Vékony Zoli azonban kiszakít minket a mindennapok mókuskerekéből és egyenesen Amerikába, a pálmafák árnyékába repít minket legújabb dalával. Kikapcsolódásra felkészülni, dalpremier a Blikk oldalán!
márc. 18
0:06
Ez zseniális! Humoros cetli riasztja el a szabálytalankodókat a magyar garázs elől (Metropol)
Ötletes cetlivel figyelmeztette a környéken parkolókat egy hazai garázstulajdonos, hogy nagyon gondolják meg, hogyan parkolnak.
márc. 18
0:06
Isten visszatér, Ibrahimovic nagy bejelentést tett (Metropol)
Szokásához híven, ismét szerényen üzent a közösségi oldalán Zlatan Ibrahimovic svéd labdarúgó.
márc. 18
0:06
Lánczi: Az oltás az ellenzék aknamunkája ellenére is jól halad (hirado.hu)
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint gátlástalanság, hogy a baloldal úgy tesz, mintha senki nem emlékezne arra, mit mondtak két-három hete.
márc. 18
0:06
Horrorbaleset a hídon, lógó autóból mentettek ki két embert (Metropol)
Mély szakadék fölött, egy hídról lelógó platós kocsiból mentettek ki két embert Idaho déli részén - közölte a helyi hatóság.
márc. 18
0:06
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három királyfi mozgalom (Hírstart)
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán.
márc. 18
0:06
Magyar fejlesztésű eszköz fogja óvni az űrhajósok egészségét (Hírstart)
Magyar műszer kerül Hold körüli pályára.
márc. 18
0:06
Hamarosan eltűnik a Windows 10 (Hírstart)
Pedig még nagyon sok PC-n fut ez az operációs rendszer.
márc. 18
0:06
Itt a kormány válasza: Gulyás Gergely cáfolja, hogy területi lezárások jönnének (Hírstart)
Álhírnek minősítette Gulyás Gergely, hogy a kormány az ország egyes területeire vonatkozó korlátozásokra, illetve lezárásokra készül. A miniszter Facebook-oldalán kommentálta röviden az értesüléseket, de hamarosan hivatalosan is meg kell szólalnia a kormánynak.
márc. 18
0:06
Így nézett ki Emily Ratajkowski szülés közben (Hírstart)
A fiával közös legelső fotókat is megosztotta.
márc. 18
0:06
Az uniós bíróság betiltotta a madárléppel történő vadászatot (Hírstart)
Törvénytelen az énekesmadarak ragasztóval, azaz úgynevezett madárléppel történő befogásának gyakorlata.
márc. 18
0:06
Schumacher fia édesapja nevét használná a Forma-1-ben (Hírstart)
Idén debütál a Haas csapatában Michael Schumacher fia. Mick azt kérte, édesapja nevével jelöljék őt a versenyben.
márc. 18
0:06
Franciaország költötte eddig a legtöbbet a kultúra támogatására (Hírstart)
Az Egyesült Államokban volt a legnagyobb a kormányzati kulturális segélycsomag összege, de egy főre számítva a franciák voltak a legnagyvonalúbbak – írja az Artportal.
márc. 18
0:06
Nem adta könnyen a pontokat a MÁV Előre (Hírstart)
Szerdán megkezdte a férfi röplabda Extraliga kvalifikációs kör első fordulóját a Kecskeméti RC. A MÁV Előre Bericap csapatát fogadták és 3:1-es szettarányban győztek.
márc. 18
0:06
A Kincsem Jaguar egy Svájcban élő magyar álma (Hírstart)
Nem véletlenül emlegetik a szívünknek kedves Kincsem néven a Jaguar C-X75 szellemi utódjának tekinthető autót. Fejlesztése egy magyar származású svájci vállalkozó (Bak Tibor) hathatós közreműködésének köszönhető, miközben a szakmai vezető nem más, mint Ian Callum, vagyis a Jaguar egykori vezető formatervezője.
márc. 18
0:06
Senki sem sajnálja „szegény” Meghant és Harryt – csúfos kudarcot vallott az adománygyűjtés (hirado.hu)
Az emberek nem hitték el az anyagi nehézségekről szóló panaszkodást.
márc. 18
0:06
Folytatódik a magyarüldözés Sepsiszentgyörgyön (hirado.hu)
Kovászna megye prefektusi hivatala idén is megbírságolta Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterérét.
márc. 18
0:06
Lovász László Abel-díjas lett (hirado.hu)
A matematikai Nobel-díjként emlegetett Abel-díjat 2021-ben Lovász László akadémikusnak és az izraeli születésű Avi Wigdersonnak ítélték.
márc. 18
0:06
Az öreg istenek segítségét kéri a faszobrász (hirado.hu)
Nem mindennapi látvány, egy hatalmas faszobor fogadta az angliai Exmouth lakóit.
márc. 18
0:06
Matolcsy: Továbbra is aggódnunk kell az államadósság miatt (hirado.hu)
Vajon kizárható-e egy jelentős pénzügyi válság kialakulása a 2020-as években?
márc. 18
0:06
A Kossuth-díjas Nagy Feró élvezi, ha beszólnak neki (Ripost)
A közösségi oldalakon szinte nekiestek Nagy Ferónak, miután kiderült, hogy Kossuth-díjat kapott. A Beatrice frontembere most reagált a történtekre.
márc. 18
0:06
Már megint a koronavírus, Gera Zoltán szomorú hírt kapott (Ripost)
Újabb játékos esett ki a járvány miatt az Európa-bajnokság előtt.
márc. 18
0:06
Így lesz szuper ropogós a sült krumpli, mutatjuk a trükköt! (Ripost)
Szeretnéd, ha otthon is olyan ropogósra sülne a sült krumpli mint a gyorséttermekben? Ennek is megvan a trükkje, de egyszerűbb, mint hinnéd! Mutatjuk!
márc. 18
0:06
Kiderült az igazság: ezért függesztette fel több ország az AstraZeneca vakcináját (Ripost)
Olaszország és Franciaország elismerte, hogy az AstraZeneca oltás betiltása politikai okokból történt, mivel szerintük az Európai Unió „duzzog” a Brexit miatt. A két ország vezetője tegnap azt nyilatkozta, amint az Európai Gyógyszerügynökség zöld utat ad, folytatják vele az oltást.
márc. 18
0:06
Apáti Bence a Gyurcsány-fiúkról (Ripost)
Gyurcsány Ferenctől nem ismeretlen a fenyegetőzés és az erőszak. A bőrkabátos Jakab és a vastagbőrű TSZ-elnök unoka, Fegyőr pedig jó tanítványként fideszesekkel teli börtönökről beszélnek. Apáti Bence videója a Gyurcsány-fiúkról.
márc. 18
0:06
Kopaszodó öregúrrá maszkolták Jared Letot a House of Gucci forgatásán (Noizz)
Múlt héten is írtunk már a készülő Ridley Scott filmről, a House of Gucciról, amely a Maurico Gucci (Adam Driver) merényletét dolgozza majd fel, és szerepelni fog benne Jared Leto is, aki Mauricio nagybátyját, Paolot alakítja majd.
márc. 18
0:06
Görögország május 14-től fogadja a külföldi turistákat (Utazómajom)
A Görög Turisztikai Minisztérium bejelentette, hogy készen állnak arra, hogy május 14-től ismét fogadja a nemzetközi turistákat. “Görögország elkészült a 2021 nyarát szabályozó protokollal.” – jelentette be Harry Theocharis miniszter. A szabályozás a következőképpen néz ki. Az országba azok a látogatók léphetnek be, akik megkapták a COVID-19 oltást
márc. 18
0:06
Intimitás a karanténban - Egy terapeuta túlélőtippjei (ridikul.hu)
Nincsenek lopott percek az ágyban, amíg a gyerekek haza nem érnek a suliból, lőttek az esti randiknak, és nehezebben találunk énidőt, amit magunkra fordíthatunk.
márc. 18
0:06
Versterápia: „Kezében a zárójelentés,/ elbúcsúzik a szobatárs.” (Könyves Magazin)
Versterápia rovatunkban ma Zelk Zoltán Szobatársak dicsérete című versét ajánljuk.
márc. 18
0:06
Már labradorok is képesek kiszagolni a vírust! (Propeller)
A Thaiföldön betanított labrador retrieverek csaknem 95 százalékos pontossággal szimatolják ki a koronavírussal való fertőzöttséget – írja az ATV. Fotó(illusztráció):Pixabay Az állatok bevethetők lehetnek forgalmas közlekedési csomópontokban, ahol másodpercek alatt azonosíthatják a vírus jelenlétét - mondta a projekt vezetője. Hat kutya vett rész
márc. 18
0:06
Nem tudod, mit vegyél fel? Ez a trend idén tavasszal (Propeller)
A divattrendek minden évben izgalmas újdonságokat hoznak nekünk, amelyek meghatározzák a ruhatárunk tartalmát. Te is követed őket? Ha igen, akkor olvasd el a következő sorokat, és már jöhet is a tavaszi shopping. Steppelt kabát A változékony időjárás miatt bizony még a kicsit melegebb darabokra is szükség van. A trendi és meleg steppelt kabátok tök
márc. 18
0:06
Gulyás Gergely reagált az újabb korlátozásokról szóló hírekre (BorsOnline)
Gulyás Gergely a közösségi oldalán reagált az álhírekre.

Keresés