A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) további büntetést szabott ki Joseph Blatter korábbi elnökre és Jerome Valcke egykori főtitkárra, így eltiltásuk a sportágtól közel hét évvel meghosszabbodik.
Meneszthetik Andrea Pirlo (41) vezetőedzőt az olasz Juventus focicsapatának éléről, amennyiben az idén gyengélkedő klub nem szerzi meg a Bajnokok Ligája-indulást érő első négy hely egyikét a hazai pontversenyben.
Praktikus szolgáltatásokkal és konfigurációkkal kiegészítve, az alternatív hajtásláncok széleskörű elterjedésére való felkészülés jegyében mutatta be új kishaszongépjármű (LCV) termékcsaládját szerdán a Renault online prezentáció keretében.
Az illegális szexpartiról az ablakon át menekülő volt fideszes EP-képviselő bejelentése szerint a drogbirtoklási ügyét a rendőrség „jogkövetkezmének nélkül" lezárta, mostantól pedig magánember.
„A maceszgombócleves miért nincs A TÁBLÁZAT-ban?!” – teszi fel a millió dolláros kérdést Szabó Anna Eszter, aki alaposan megküzdött a hozzátáplálással (mikor, mit, hogyan és miért), míg rájött, mi a legmegbízhatóbb módszer. (Amihez érdemes végigolvasni a cikket!)
Jelenleg másfél millió nézőt hoz epizódonként, ez két és fél volt a botránya előtt. Évekig a The Ellen DeGeneres Show volt idősávjának abszolút behemótja, köszönhetően DeGeneres perszónájának. Alapvetően egy kedvességre ösztönző, adakozó embernek jött le, aki hírességeket viccel meg rosszcsontként néha, de közben meg folyton ajándékokat osz
A baden-württembergi Tübingen rendkívüli kísérletbe kezdett a közelmúltban: bárki ingyenesen csináltathat koronavírus-tesztet, és ha annak az eredménye negatív, akkor szinte bárhova bemehet. A mintaprojekt első időközi tudományos értékelése jelenleg zajlik.
A tavaly őszi második hullámhoz képest egyre több gyerek kerül kórházba a koronavírus miatt, ezért el kellene kezdeni az ő oltásukat is – mondta el az InfoRádiónak a gyermekorvos, aki hozzátette: jelenleg idehaza nincs engedélyezett oltóanyag a gyerekek számára.
Másfél hónap után ismét nőtt a koronavírus-járvány heti halottainak száma, miközben az újabb fertőzöttek száma is növekszik globális szinten - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán ismertetett jelentéséből.
A világliga-selejtezőtorna keretein belül játszott hivatalos felkészülési mérkőzésen a Bíró Attila irányította női válogatott 17-14-re nyert a holland csapat ellen.
Egyre közelebb a visszatérés, Szoboszlai Dominik (20) újra labdával edzhet német klubjánál, az RB Leipzignél! A decemberben a szintén magyar válogatott Gulácsi Pétert (30) és Willi Orbánt (28) is foglalkoztató együtteshez aláíró futballista első hónapjai kicsit sem alakultak a tervek szerint. Az osztrák Salzburgot elhagyó játékosnak pályafutása új
Magyar régészek különleges és ritka leletekre bukkantak Alsó-Ausztriában. A körülbelül 15-16 ezer évvel ezelőtt használt kőkorszaki vadásztelepen egy mamut feldolgozásának fázisait tárhatták fel.
A kaliforniai Coachella völgy sivatagos vidéke ad majd otthont az Egyesült Államok első, kizárólag háromdimenziós nyomtatással készülő házakból álló városnegyedének.
Bár egyre több a női vállalkozó, de még mindig egy csomó hátránnyal kell megküzdeniük a férfiakhoz képest, és számos tényező miatt nem tudják kifutni magukat. Márpedig amíg ez nem változik, és a gazdasági szerepük nem erősödik, addig a politikai döntéshozatalra sem lehet nagyobb befolyásuk.
Ezen a héten szuper húsvéti recepteket mutatunk. Elsőként kezdjük Smuczer Hanna gasztroguru fantasztikus répatorta receptjével. Szaftos, répás, édes, ízes. Hanna mascarponéval és egy kis porcukorral felvert tejszínhabbal ette, amibe narancshéjat reszelt és levet csurgatott. Próbáld ki te is!
A járványügyi korlátozásokat megelégelő, a koronavírus miatt Ausztriában állástalanná vált szakács ellen emeltek vádat Zalában, miután rendőrök és TEK-esek lelövésével fenyegetőzött – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Várhatóan április elején kezdi meg a tesztrepüléseket a Mars felszínén az Ingenuity nevű kísérleti helikopter, melyen egy vászondarab is helyet kapott arról a motoros repülőgépről, amellyel az amerikai Wright testvérek a világon elsőként a levegőbe emelkedtek – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Az idei évben így varázsolhatod igazán divatossá az otthonod! A 2021-es stílustrendben visszaköszönnek a rusztikus darabok, a jól ismert skandináv stílus és az évek óta közkedvelt minimalizmus is. Vintage 123rf / Aleksandrs Tihonovs A vintage stílus az 1920 és 1975 közötti stílusok mindegyikét jelenti, és nem összekeverendő a retróval. A vin
Magyarország jól áll a védőoltási program végrehajtásával, de még mindig nincs elég vakcina - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
A házigazda magyar válogatott gól nélküli első félidőt követően 3-0-ra kikapott Németországtól szerdán, a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában.
Elképesztő hiba miatt bosszankodhat a kameruni labdarúgó-válogatott: a német Bayern Münchent erősítő Eric Maxim Choupo-Moting (32) egy rosszul kiküldött e-mail miatt nem csatlakozhat a nemzeti csapathoz.
Zsigovits Angelika okleveles táplálkozástudományi szakember, személyi edző, rekreációszervező és egészségfejlesztő hasznos tanácsait az életmódváltással és fogyással kapcsolatban rendszeresen olvashatod a glamour.hu-n!
Eddig több mint 21 300 embert akadályoztak meg idén abban, hogy illegálisan bejusson Magyarországra és 217 embercsempész ellen indult eljárás – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Biztató hírek érkeztek Törőcsik Mari (85) állapotáról. Mint azt megírtuk, a Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, érdemes és kiváló művésznek tüdőgyulladása van, ezért kórházban kezelik, ám Bodrogi Gyula (86) szerint egyre jobbak a leletei.
Sokan bámulnak, folyton a saját arcunk tűnik elénk és nagyon kevés a mozgásterünk egy videós konferencia közben. Az online meetingek okozta kimerülés megalapozott, de van néhány dolog, ami segítségünkre lehet. A járványhelyzet óta mindenki megtapasztalhatta a videóhívások előnyeit és hátrányait a munkában és a magánéletben egyaránt. Az onli