A kommunikációs szakma 2020-ban is bizonyított, megmutatta, hogy a pandémia időszakában is lehet sikeres és előremutató marketingtevékenységet végezni.
Tilos pornót feltölteni mától az Indavideóra, ezáltal megváltoztak a videós tárhelyszolgáltatás felhasználási feltételei – erről értesítette a felhasználókat az oldal üzemeltetője.
Őrültség vagy szükséges kockázat? Bebizonyosodott, amitől tartani lehetett: a koronavírus-járvány tetőzése idején veszélyes nemzetközi sporteseményeknek otthont adni.
Hányan várakoznak Magyarországon ön előtt vakcinára, és hozzávetőlegesen mikor kerülhet sorra? Erre igyekszik pontosabb választ adni az Omni Calculator.
Türelemre intik az autósokat a szakemberek, ha lassú járművekkel találkoznak az utakon. Az ország sok részén már zajlanak a tavaszi munkák a földeken, ami egyben azzal is jár, hogy munkagépek, traktorok jelennek meg az utakon és ezek sokszor akkorák, hogy teljes szélességében lefoglalják a közutat.
A berlini Freie Ungarische Botschaft (FUB) petíciót indított azért, hogy a választás napján külföldön tartózkodó magyarok mindenhol levélben szavazhassanak.
Balázs Péter meglátása szerint az, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, nem csak Orbán Viktoréknak, hanem Magyarországnak is lényeges befolyásvesztést okoz. A korábbi külügyminiszter valószínűnek tartja, hogy a mérsékeltebb szélsőjobboldalhoz csatlakozik a Fidesz.
Óvodás, kisiskolás és középiskolás gyerekek szüleit kérdeztük arról, hogy a kormánnyal, vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével értenek egyet a tanárok oltásával és a húsvét utáni nyitással kapcsolatban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/23/3704/
A kisadózó vállalkozások tételes adója népszerűbb, mint valaha, immár a vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik - mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert szerint az idén életbe lépett hárommilliós szabály amellett, hogy igazságosabbá teszi a kata rendszerét, alkalmas a visszaélések viss
A Testnevelési Egyetem hivatalosan is kezdeményezi a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium felé modellváltási szándékát – így döntött a húsz jelenlévő szenátusi tag tizennyolc igen és két tartózkodás.
Egynapos akció során kezd fokozott ellenőrzésekbe több hivatalos szerv is Magyarországon, amelynek legfőbb célja a hivatalos személyekkel szembeni védelem biztosítása.
A magyar rendőrség egységes nemzetközi művelet keretében végez fokozott ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a MÁV, a MÁV START és a GYSEV biztonsági szervek munkatársaival közösen a vasúti biztonság érdekében.
Több további, koronavírus elleni vakcinát is vizsgál az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (Ogyéi) – mondta Szentiványi Mátyás.
A német Rheinmetall AG hadipari cég Oerlikon Skyranger légvédelmi rendszerét veheti meg a magyar állam – derül ki a Portfolio által talált internetes leiratból.
Hrutka János mellett egy másik sportriporter is elvesztette az állását a közelmúltban, egyes feltételezések szerint azért, mert Gulácsi véleményével szimpatizált.
5481 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 586 123 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 252 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 703 főre emelkedett.
A keddi adatok szerint elhunyt 252 beteg. Kétszázezerhez közelít az jelenleg fertőzöttként nyilvántartottak száma. Semmi lassulás: egy nap alatt mintegy 600-zal nőtt a kórházban kezeltek száma - ez napi egy "nagykórháznyi" koronavírusos beteget jelent.
Az Európai Néppárt (EPP) a külső kihívásokkal szembenézve egyre kevésbé képes hű maradni értékeihez, és egyre kevésbé képes új elképzelések befogadására - jelentette ki a fideszes EP-képviselő egy interjúban.
Hatvanöt ellenőrzött tisztítószer közül tíz esetében tártak fel főként az összetétellel és a jelöléssel kapcsolatos hiányosságokat. A legsötétebb képet az ablaktisztító folyadékok mutatták, a termékek harmadánál találtak problémát. A folttisztítók azonban makulátlannak bizonyultak.
Hiába van elég kórházi ágy és lélegeztető gép, ha nincs elég szakember – közölte a 168-hu-val Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke.
A DK elnöke Facebook-oldalán teszi szóvá, hogy amíg lakosságarányosan Magyarországon hal meg a legtöbb koronavírusos beteg, addig a magyar kormány rendre azt hangsúlyozza, hogy Magyarország védekezik a legeredményesebben a vírus ellen. A poszt végén Gyurcsány Ferenc megköszönte valamennyi egészségügyi dolgozó hősies munkáját, amelyet ezekben a napo
Érdekes pályázatokra fizet ki az állam jókora összegeket. Egy mindössze kétoldalas pályázattal például 12 millió forintot lehetett kapni Kásler Miklós minisztériumától az „ethno-fitnesz” kifejlesztésére. De más egyébre is lehet ám pénzt szerezni.
Az szja 1+1 százalékát idén is május 20-áig lehet felajánlani az adóhivatalnál regisztrált civil szervezeteknek, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségeknek és a kiemelt költségvetési előirányzat részére - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel kedden.