A koronavírus-járvány miatti jelenlegi nehéz időszakban némi vigaszt nyújthat, hogy a globálisan kialakult egészségügyi válsághelyzetben a szén-dioxid kibocsátás és a szennyezés szintje Kínában látványosan alacsony, Velence csatornái kitisztultak. Mindezek azonban nem jelentik azt, hogy az éghajlati válsággal már nem is kell foglalkoznunk.
A Bayer vezetősége szerint az új termékeknek köszönhetően a társaság eredménye 2024-ig várhatóan megduplázódik. A tavalyi évben 41,4 milliárd eurós bevételt és részvényenként 3.24 eurós profitot tudott felmutatni a társaság. A tervek szerint 2024-ig a bevétel 43-45 milliárd euróra, az eredmény pedig részvényenként 7-7,5 euróra emelkedne. A Warburg
A Magyar Telekom Nyrt. április 16-án tartaná meg éves közgyűlését, ha a járványhelyzet lehetővé teszi – közölte a cég. A közlemény szerint a jelenlegi kormányrendelet alapján a közgyűlés személyes részvétellel nem tartható meg és a közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekben az igazgatósága fog dönteni. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi
Az OnRobot egy, a gyártóipari, autó- és repülőipari alkalmazásokhoz kiváló, azonnal használható mágneses gripperrel bővíti kényelmes, teljesen elektromos gripper termékeinek kínálatát. A hagyományos mágneses megfogókkal ellentétben az MG10 programozható erővezérléssel, valamint beépített fogás- és munkadarab-felismerő érzékelőkkel is rendelkezik. A
A különböző magyarországi programoknak köszönhetően az elmúlt időszakban a lakosság számára minden korábbinál egyszerűbbé vált a napelemes rendszerek beszerzése.
Befektetési hullám söpört végig a Cápák között adásában! Négy pitch-ből három ajánlattétellel zárult, ráadásul az egyik vállalkozásba mind az öt Cápa beszállt! Ezüst Koppány (Momopel), egyedi, környezettudatos pelenkáin kívül, aki 20 millió forintért 10% tulajdonrészt ajánlott fel, három Kishalra is ráharaptak a Cápák! Prosenszki-Barcs Renáta (Bo
A Zala megyei Nován működő egyik turisztikai központ tulajdonosait nem kis meglepetés érte, amikor megjelentek náluk az adóhivatal munkatársai, akik azután érdeklődtek, hogy mi az oka annak, hogy huzamosabb ideje nem használják a pénztárgépet. A válasz egyszerű volt. A járvány miatt életben lévő rendelkezések miatt november óta zárva tartanak, és m
A tavasz, amióta világ a világ a megújulást, az újrakezdést, a reményt jelentette az életünkben, nem véletlenül kerül ilyenkor sor a ballagásokra, bankettekre, bálokra, bar-micvókra és bizony, esküvőkre. A karantén miatt azonban a legtöbbet el kellett halasztani, vagy rosszabb esetben teljesen lemondani. Nem meglepő hát, ha sokunkban emiatt a veszt
Visszatért az ÉVA print kiadása, már kapható a magazin legfrissebb száma. A Marquard Media Magyarország az olvasói és hirdetői igényekre válaszolva visszahozta a standokra a magazint, amely a márciusi lapszámot követően idén még három alkalommal jelenik meg. A legfrissebb ÉVA magazinban Pásztor Anna vall a felnőtté válásról, Ajkai Mónika modellből
Csányi Pétert, Csányi Sándor OTP-vezér fiát nevezték ki az OTP Bank új informatikai vezérigazgató-helyettesének, miután pénteken Johancsik Tibor informatikai vezérigazgató-helyettes munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették – közölte a pénzintézet. Az OTP Bank Nyrt. igazgatósága hamarosan dönt az IT Divízió tevékenységének és létszámának kib
A Bosch Rexroth által fejlesztett Locator szoftver megbízhatóan navigálja és pozícionálja az AGV (önvezető jármű) és AMR (autonóm) mobil robotokat. Christopher Parlitz, az egyik Bosch Rexroth start-up cég intralogisztikai robotika-fejlesztés vezetője elmagyarázza, hogy ez a technológia miért jelent áttörést a járművek számára az intralogisztikában,
Az elmúlt bő száz évben a gyarmatbirodalmak felbomlásával és a legtöbb nép független államiságának megteremtésével igen sok ország jött létre, de hogy pontosan mennyi, arra nem is könnyű válaszolni. Lássuk, miért van ez így. Európában mindenesetre 1914-ben hússzal kevesebb ország volt, mint ma.
Megjelent, és már kapható az idei év első Aqua Magazinja, ami az indulás óta a 150. lapszámunk. Nagyon büszkék vagyunk rá, és nagyon köszönjük nektek, kedves olvasóink. Sok színes érdekesség, praktikus tanácsok a hajózás világából és természetesen sok-sok hajóbemutató. Keressétek a nagyobb újságárusoknál, benzinkutakon, vagy fizessetek elő rá. Ízel
A világ legkönnyebb masszázsmedencéje a Softub. Teljes értékű hidromasszázst kínál, kivételes hőszigetelése révén költségkímélő és annyira könnyű, hogy egy ember is könnyen felviheti az emeletre.
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban gazdasági reformokat jelentett be, amelyek egyebek között a jelenleg 15 százalék feletti éves infláció egyszámjegyűre mérséklését célozzák.
Nyugat-Európában és a világ számos országában évtizedek óta megszokottnak számít, hogy a társasházakban, lakóparkokban, kollégiumokban és kempingekben mosodák üzemelnek, valamint önműködő, önkiszolgáló mosodahálózatok érhetőek el. Már Magyarországon is egyre többen ismerik fel ezeknek a létesítményeknek és gépeknek az előnyeit, csakhogy a hagyomá
Ugyan a kínai vakcinaszerződésbe bevont közvetítőcég tulajdonosai nem tűnnek izgalmas figuráknak, az érintett társaságok alapításánál, tulajdonváltásainál közismertebb nevek tűnnek fel. A jelek arra engednek következtetni, hogy a Sinopharm-vakcinák beszerzését egy olyan cégre bízták, amelyben a lélegeztetőgép-bizniszből ismerős arcok bukkantak fel.
Az ingyenes parkolás bevezetése utáni káosz csaknem megduplázta a szabálytalanságért megbírságolt autósok számát Budapesten. Kényszerből újra megkezdték a kerékbilincselést is a főváros közterület-felügyelői.
A hazai munkáltatók 2021 második negyedévében átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni jelenlegi munkaerőkeretüket – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
A héten újabb koronavírus-vakcina kapott zöld utat az EU-ban, így a Janssen-vakcinával fog bővülni a Magyarországon is alkalmazható engedélyezett koronavírus vakcinák választéka. Még kérdéses, hogy mikor kezdődhet meg az oltás a Johnson & Johnson leányvállalata által fejlesztett vakcinával, miután a várakozások szerint április közepe előtt nem érke
Több ország felfüggesztette az oltást az AstraZeneca cég vakcináival. Azonban többen, köztük Ausztria, Románia és Németország is bejelentette, hogy továbbra is oltanak az AstraZeneca cég koronavírus elleni oltóanyagával. Eközben a francia egészségügyi miniszter elmondta, hogy a párizsi régióban negyedóránként kerül új beteg az intenzív osztályra, a
Foglalási roham érte a fodrászatokat és a szépségszalonokat Rómában péntek délutántól, miután a tartományi elnök, Nicola Zingaretti megerősítette, hogy a koronavírus-járvány alakulása miatt fővárost és térségét hétfőtől ismét zárlat alá helyezik az ország majdnem egészével együtt.
Több szempontból is rendkívüli a magyar oltási kampány nemzetközi összehasonlításban: bizonyos mutatókban Magyarország egyenesen élen jár, mint a népességarányos átoltottság, miközben más mutatók a rendszer árnyoldalait mutatják be. A már beérkezett vakcinákat alacsony arányban használtuk fel, csakhogy a kínai és orosz vakcinák miatt mi sokkal több
Ken®, a Mattel népszerű babája 60. születésnapját ünnepli. Ez alkalomból a játékgyártó különleges, klasszikus darabokat tartalmazó kollekcióval készült, de érkezik a kerekesszékes Ken® baba is. Március 11-én ünnepli 60. évfordulóját Ken®. Ebből az alkalomból különleges kollekcióval készült a babák forgalmazója, a Mattel: három klasszikus darab ke
Az EIT InnoEnergy és a SolarPower Europe összefogásával a közelmúltban megszületett az európai napenergia-kezdeményezés (European Solar Initiative, ESI), amely részint az éghajlatváltozást érintő kérdéseket emeli be az európai közgondolkodásba, másrészt az összefogás tagjai a tevékenységükkel segítik a gazdaság fellendülését, valamint hozzájárulnak
Az előzetes eredmények szerint a cseh Alza csoport tavaly 1,4 milliárd eurós nettó forgalommal zárta az évet, a webáruház így az elmúlt tíz évben a legnagyobb, 28 százalékos növekedést ért el éves szinten. A közleményük szerint csaknem ötmillióra emelkedett a vásárlók száma, akik 15,8 millió megrendelést adtak le 2020-ban. Magyarországon 27, Csehor
A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a város frekventált részein, különösen a parton. Azok, akik nem hordanak maszkot vagy közterületen ételt–italt fogyasztanak, büntetésre számíthatnak.
Motoros jacht eladó, első tulajdonostól, kortárs dizájnnal, lenyűgöző komforttal, akadálymentesített közlekedővel és kevés kilométerrel. Teljes neve The Unifier King Abdulaziz The First (Első Abdul Aziz király, az Egyesítő), és egy 2017-ben épített Sanlorenzo Sd92-es, amelyet Francesco Paszkowski tervezett. Első és eddigi egyetlen tulajdonosa alig
Újhold Halakban, szoros közelségben a Neptunusszal és a Vénusszal! A Neptunusz a megérzések, a feltétel nélküli szeretet és a belső hangunkra való hallgatás bolygója, míg a Vénusz a kapcsolatainkat és a pénzügyeinket irányítja. Amikor ezek a bolygók a Holddal találkoznak, lehetőségünk lesz arra, hogy megtapasztaljunk csodálatos, romantikus érzéseke
A globális őszibaracktermelői listán is Kína vezet, ugyanúgy, mint sok már agrártermék esetében. Az Európai Unió két országa, Spanyolország és Olaszország is felállhatott a világranglista képzeletbeli dobogójára. A Fao adatai szerint Magyarországon 29 180 tonna őszibarack termett 2019-ben, így elég messze voltunk az első tíztől. Egy év alatt 15,83
Akármilyen drága, luxus, hatásos készítményt szeretnél be bőröd ápolásához, ha a hatóanyagok nem tudnak az élő sejtek közelébe jutni, mit sem ér az egész. Hogy biztos lehess benne, kedvenc kozmetikumod elvégzi a dolgát, ezt a lépést ne hagyd ki!
Foglalási roham érte a fodrászatokat és a szépségszalonokat Rómában péntek délutántól, miután a tartományi elnök, Nicola Zingaretti megerősítette, hogy a koronavírus-járvány alakulása miatt fővárost és térségét hétfőtől ismét zárlat alá helyezik az ország majdnem egészével együtt.
Jelentősen drágul az üzemanyag. A benzin átlagára 431 forint, a gázolajé 438. A világpiaci trendek és a gyenge forint árfolyam mellett azonban további emelkedés várható. Az ATV Híradónak nyilatkozó élelmiszerlánc kommunikációs vezetője viszont azt mondta, az élelmiszerárakat egyelőre nem befolyásolta a drágulás.
A világon 119 032 075 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 639 079, a gyógyultaké 67 377 683 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Egy hete mindenki Fekete Dávid válásáról és adósságáról beszél, az énekes saját maga ismerte el, hatalmas bajban van. Ez alkalommal egy szívszorító vallomással és kéréssel jelentkezett.