2021. április 30. péntek

ápr. 30
10:20
Ezek a frizurák illenek hozzád az arcformád alapján (Glamour)
Ha úgy sétálsz be a fodrászhoz, hogy olyan hajat szeretnél, mint amilyen Jennifer Anistonnak, vagy Victoria Beckhamnek van, gondold át még egyszer! Könnyen meglehet, hogy hiába divatos egy-egy fazon, neked mégsem fog jól állni. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a fodrászt hibáztatni, de előfordulhat, hogy eleve lehetetlent kértünk tőle. Talán el kéne gon
ápr. 30
10:24
Ezt imádni fogod! Sosem látott kép került elő Dombóvári Istvánról (Joy)
Imádnivalóan cuki képek kerültek elő az ismert magyar hírességről.
ápr. 30
10:54
Török Ferenc a Moszkva téren túl - 50 év a filmszakma oltárán (Femcafe)
Török Ferenc a magyar filmélet egyik legkiemelkedőbb alakja. Mindig törekszik minőséget adni, hatalmas figyelemmel és odaadással kezeli színészeit, és nem fél olyan témákhoz nyúlni, amelyeknek dokumentálása két esélyes lehet a fogadtatás szempontjából. Nemrég töltötte be az 50-et, de ugyanolyan fáradhatatlan és nyitott az újra, mint eddigi élete so
ápr. 30
10:57
Exatlon Hungary: végre hazaküldik Lilkót? (Promotions)
Úgy tűnik, eddig tartott Kocsis Lilkó dominikai nyaralása.
ápr. 30
11:24
8 év után véget ért a Himym színészének kapcsolata: megható posztban jelentették be a szakítást (Joy)
Bár nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatuk volt, most mégis bejelentették a különválás hírét.
ápr. 30
11:33
30 évvel ezelőtti fotón Szekeres Nóra - Film-zene-szórakozás 2021. április 30. 11:27 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/04/30/4049/
ápr. 30
11:36
A magyar film napja - Íme, a szerkesztőségünk 10 kedvence (Femcafe)
2021. április 30-án ünnepeljük a 120. évfordulóját annak, hogy elkészült az első megrendezett magyar film. Azóta minden időszakban kiemelkedő filmes tehetségek alkottak, akik hazai vagy nemzetközi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmet. A Femcafe.hu szerkesztősége a hazai filmünnep alkalmából pedig összegyűjtötte olvasóinak a saját kedve
ápr. 30
11:39
Törésteszt-bábut csinált magából egy műsorvezető (Promotions)
Kamuszagú sztorit fabrikált az ügyből, és most fontmilliókra perli a BBC-t.
ápr. 30
12:00
Ezeket az anya-lánya beauty-programokat ki kell próbálnotok (Glamour)
Élményt ajándékozni több szempontból is szuper választás. Egyrészt környezetkímélő, hiszen nem veszel meg feleslegesen olyan dolgot, amire a másiknak talán nincsen szüksége, másrészt olyan emlékeket szerezhettek együtt, melyet sosem felejtetek el. Ha tudod, hogy anyukád évek óta vágyik egy csodás pedikűrre, itt az alkalom, hogy elvidd, ha pedig még
ápr. 30
12:09
Tóth Andi az apjáról: „Az utcán fogom végezni, és egy ócska drogos k..va leszek – ezt mondogatta, ha elrontottam valamit” (SzMo)
Az énekeső a gyerekkoráról, az édesapjával való kapcsolatáról, a pánikrohamairól és a párkapcsolatairól is mesélt az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.
ápr. 30
12:15
Puzsér Róbert nagysikerű műsora visszatér a tévébe, reszkethet az RTL Klub és a TV2 is, meg persze mindannyiunk rossz ízlése (Promotions)
Hosszú kihagyás után térhet vissza a műsor.
ápr. 30
12:18
Így búcsúzott Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas a 102 évesen elhunyt Anne Douglastől (Femcafe)
Megható sorokkal emlékeztek meg Kirk Douglas szép kort megélt özvegyétől, aki egy hete ünnepelhette meg utolsó, 102. születésnapját. Michael Douglas mostohaanyja tavaly veszítette el 103 esztendős férjét, akivel több mint hat évtizedig éltek házasságban.
ápr. 30
12:24
Jennifer Lopez új képéről beszél mindenki: izgalmas fotót mutatott soron következő projektéről (Joy)
Végre elkészültek az első fotók!
ápr. 30
13:03
Ma van Dombóvári István szülinapja: íme 4 dolog, amit nem tudtál az ország egyik kedvenc humoristájáról! (Promotions)
Tudtátok, hogy Korda György zenéi igencsak komoly szerepet játszottak Dombi életében?
ápr. 30
13:09
Kitalálod, hogy a szexi Gal Gadot ma hányadik születésnapját ünnepli? (Promotions)
A gyönyörű izraeli színésznő és modell ma ünnepli 36. születésnapját!
ápr. 30
13:24
10 híres barátság, amelyek még a hollywoodi siker előtt köttettek (Joy)
Barátságokból a sztárvilágban sincs hiány, de kevésről gondoltuk, hogy ilyen hosszú ideje tart.
ápr. 30
13:39
Visszatér a Ninja Warrior - ők lesznek a műsorvezetők (Promotions)
Rengeteg újdonsággal és új műsorvezetőkkel jön a Ninja Warrior új évada.
ápr. 30
14:03
Egy egész szállodát vásárolt magának Messi? Nézz be a futballklasszis új otthonába! (Promotions)
Lionel Messi futball-szupersztár, az FC Barcelona és az Argentin Nemzeti Válogatott kapitánya éppen most vásárolta meg a második luxus „lakását” 7,3 millió dollárért (közel 500 millió forintért) Miamiban.
ápr. 30
14:06
Donatella Versace a világ egyik legbefolyásosabb nője: gyönyörködjünk legemlékezetesebb szettjeiben (Glamour)
A Versace családban nem Gianni és Donatella az elsők, akik a divat világában teljesedtek ki. Édesanyjuk elismert varrónő volt, így gyerekkoruk óta lehetőségük volt ellesni a szakma fortélyait és kitanulni a mesterséget. Donatella mindig támogatta a bátyját, aki felépítette a világ legnagyobb divatházát. 1997-ben Gianni meggyilkolását követően azonb
ápr. 30
14:18
Anyák napi mentes finomságok #3 Vietnámi nyári tekercs!Madarász Kinga – vegán életmód és táplálkozási tanácsadó ajánlásával (Glamour)
Madarász Kinga – vegán életmód és táplálkozási tanácsadó ma egy különleges nyári tekercset tanít meg elkészíteni.
ápr. 30
14:21
Szexelnek az emberek a világűrben, ami brutális sérülésekhez vezethet? (Promotions)
Egy aktus az örök feketeség tengerében, ez kihívás lesz.
ápr. 30
14:24
Kiakadt a súlya miatt Jessica Simpson: olyan lépésre szánta rá magát, ami mindent megváltoztatott (Joy)
A 2000-es évek népszerű énekesnője mindig is sokat dolgozott a testéért, amelyet a karrierje miatti nyomás, később pedig a gyermekei születése után egyre nehezebben tudott visszaszerezni.
ápr. 30
14:33
Kiakadtak a követőik: egyszerre oltották be Rubint Rékát és Schobert Norbit koronavírus ellen (SzMo)
A fitneszlady egy posztban hosszan meg is indokolta, miért döntöttek az oltás mellett. Ez aztán sok követőjének csalódást okozott.
ápr. 30
14:36
Lezseren elegáns szettel zárja a hetet a divattervező (Glamour)
Cselényi Eszter, a Celeni kollekciói a finom nőiesség és a praktikum hétköznapi összeegyeztetéséről szólnak. A 2010-ben alapított márka célja, hogy mindennap hordható, de nem megunható darabokat csempésszen a nők ruhatárába.Kollekciónként csak pár erőteljes színnel dolgozik, de az anyagok között gyakran találunk fényes, selymes, vagy bársonyos dara
ápr. 30
14:39
Döbbenetes képek! 76 éve lett öngyilkos Adolf Hitler és Eva Braun (Promotions)
Adolf Hitler 1945. április 30-án berlini bunkerében, feleségével, Eva Braunnal együtt lett öngyilkos.
ápr. 30
14:42
19 nő, aki bevállalta a kopaszságot (Glamour)
Általában azt tartják, hogy a szép hajkorona a nők egyik legfőbb vonzereje lehet. Éppen ezért, ha valaki hirtelen megválik hajzuhatagától, az bizony komoly feltűnést kelt. Mi ez persze ahhoz képest, ha valaki olyan tettre szánja el magát, hogy teljesen kopaszra borotválja a fejét!? Annak ellenére, hogy ez az extrém ´frizura´nem újkeletű találmány,
ápr. 30
14:48
Istenes Bence új szerepben bizonyít az Rtl Klubnál (Femcafe)
Istenes Bence az Rtl Klub számtalan nagy showműsorában feltűnt már, azonban van egy olyan, amelyben nem csupán, hogy nem volt, úgy gondoltuk, tényleg semmi esély arra, hogy bármikor is láthassuk benne. Nos, most megtörtént a csoda.
ápr. 30
14:57
Bámulatos rejtély: magzattal a hasában mumifikálták a „titokzatos hölgyet" (Promotions)
Eleinte a régészek azt hitték, hogy egy Hor-Djehuty nevű, ókori, egyiptomi pap múmiájára bukkantak, a tetem hasában azonban apró lábcsontokat találtak.
ápr. 30
15:09
Egy twitterező megmutatta, mennyire máshogy néz ki Szegedi Fecsó barátnője az Instagramon, mint a valóságban (SzMo)
Fecsó és új párja a szerdai Reggeli vendégei voltak. A twitterező az adásból vágott ki egy képet és összehasonlította a lány egyik Instagramos fotójával.
ápr. 30
15:39
Dieter Bohlen botrányt kavar, és a Lidl termékét reklámozza (Promotions)
Az egykori Modern Talking tagja ritkán hagyja téma nélkül a kritikusait.
ápr. 30
15:54
13 személyes történet a testképről és egy tökéletes fehérnemű, ami veled változik (Glamour)
Nem kell tovább keresgélned, hogyan teheted még komfortosabbá fehérneműidet. Ne aggódj, teljesen természetes, hogy időnként változik a tested és a ruhaméreted. A sloggi Body Adapt melltartó elhozza neked azt, amire mindig is vágytál: leköveti tested változásait. Érezd jól magad a bőrödben! Inspirálódj a márka nagyszerű nagykövetitől, akik bebizonyí
ápr. 30
16:00
Íme az évtized legemlékezetesebb sztáresküvői (Glamour)
A sztárok házasodási és válási rátája kifejezetten magas. De azért minden időszakban vannak olyanok, melyeket egyszerűen nem lehet elfelejteni.
ápr. 30
16:21
Búcsúzik az RTL Klub három fontos műsora is (Promotions)
Ezen a héten több műsor is kifut az RTL Klubon.
ápr. 30
16:48
Hámori Eszter: hiába tiltották Bajor Imrétől, csak őt akarta (Femcafe)
Bajor Imre egy ország kedvence volt, halála mindenkit mélyen megrázott. A színpadon mindig szórakoztató és könnyed volt, egy pillanat alatt elvarázsolta a közönséget. Szerelmei, házassága azonban nem volt ennyire nyitott a nagyközönség számára, most volt párja, Hámori Eszter mesélte el, milyen volt a művész társának lenni.
ápr. 30
17:03
Időjárás: meleg, de csapadékos idővel érkezik a május (Promotions)
A munka ünnepén meleg időre számíthatunk, napközben akár 28 fok is lehet a hőmérséklet, azonban nem árt ha van nálunk esernyő, záporokra és zivatarokra ugyanis lehet majd számítani.
ápr. 30
17:24
Híres nők, akik imádják a botox kezelést és nem is rejtik véka alá (Joy)
A szépészeti beavatkozások manapság nem számítanak már tabunak, mégsem vállalja fel minden híresség, hogy időnként kap egy-egy szurit.
ápr. 30
17:39
Szörnyű dolgokat jósoltak 2021-re, de mi vált eddig valóra ezekből? (Promotions)
A világ folyamatosan az apokalipszis ölelésében éli mindennapjait, hála az elképesztő teóriagyárosoknak.
ápr. 30
18:06
"Nem akarom, hogy ökónak nézzenek ki a ruháim!" - Katherine Hamnett, az aktivista divattervező (Glamour)
Van dolga a divatnak a jövő megváltoztatásával? Minden bizonnyal. Kevés olyan nagy befolyással bíró médium létezik a világon, mint ez, ezért a divatnak igenis részt kell vállalnia egy élhető világ létrehozásában. Katharine Hamnett angol divattervező negyven éve próbálja eljuttatni hozzánk az üzenetet: a divat sokkal több, mint ruha, a divat mindent
ápr. 30
18:21
Egy iskolából kitiltották a beoltott tanárokat (Promotions)
A miami Center Academy nevű magániskola vezetősége egy internetes álhír miatt, megtiltotta a beoltott tanároknak, hogy a diákokkal találkozzanak.
ápr. 30
18:36
Ónodi Eszter olyan dolgot ajánlott fel jótékony célra, amire minden Aranyélet-rajongó lecsapna (Femcafe)
A Jászai Mari-díjas színésznő egy alapítványt szeretne támogatni két olyan saját relikviájával, amelyeket a munkája során kapott.
ápr. 30
18:36
Ezek a leggyakoribb szexuális álmok: ismerd meg a jelentésüket (Glamour)
A szexuális álmok gyakoribbak, mint gondolnád. Lehet, hogy sokszor álmodsz olyat, amit még magad előtt is legszívesebben letagadnál, máskor pedig már annyira abszurd a dolog, hogy jót nevettek rajta a legjobb barátnőddel. De, mit is jelentenek ezek az álmok?
ápr. 30
18:48
Renesmee 20 éves lett és bombázó! 10 év telt el az Alkonyat óta! Fotók (Femcafe)
Felismernéd?
ápr. 30
19:03
Egy idős férfinek esze ágában sincs elköltözni a csernobili veszélyes zónából (Promotions)
A 85 éves Jevgenyij Markevics a feleségével együtt továbbra sem akarja elhagyni az otthonát.
ápr. 30
19:06
Feladta a fogyókúrát Jessica Simpson, a mérleget is kidobta (Femcafe)
Így néz ki ma.
ápr. 30
19:45
Nyitnak a mozik: ezekre a filmekre ülhetünk be májusban (Promotions)
Az InterCom 6 filmet is moziba küld májusban.
ápr. 30
20:27
Tűzriadó szakította meg a Life TV élő adását (Promotions)
Most mindenki láthatta az élő adás hátrányait.
ápr. 30
20:36
Kate Winslet élete alakítását hozta - A Titanic ehhez képest leányregény (Femcafe)
Az Oscar-díjas színésznő az Easttowni rejtélyek főszereplőjeként megmutatja, hogy mennyire inspiráló játékot tud nyújtani egy sorozat meghatározó karektereként.
ápr. 30
20:48
Improvizációból született a Szerelmünk lapjai ikonikus jelenete (Femcafe)
Ryan Gosling nem csupán jóképű, de az a színész, akivel az egész stáb szeret dolgozni, most a nagyközönség számára is világosan kiderül, miért.
ápr. 30
20:57
Eurojackpot: te vagy az új milliárdos? 12,3 milliárd forint volt a tét - mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
Ezen a héten sem maradhatott el az Eurojackpot sorsolás, és most több, mint 12,3 milliárd forintot lehetett nyerni. Vajon neked sikerült? Mutatjuk a nyerőszámokat!
ápr. 30
21:09
Magyar Film Napja: melyik a legjobb magyar film? (Promotions)
Egész hétvégén magyar filmeket nézhetünk a Magyar Film Napja alkalmából. De vajon melyik a legjobb?

Keresés