Erős Antónia ma már az ország egyik legprofibb híradósa, ám a kezdet neki sem volt egyszerű. Először nemet mondott az ajánlatra, majd naponta sírt, mert nem érezte magáénak a pesti életet - erről mesélt.
Ha a barátod, barátnőd, anyukád, apukád, tesód, bárkid hónapok óta csak arról beszél, hogy nemsokára érkezik az új Jóbarátok epizód vagy már minimum ötször újranézte az egész sorozatot, az egy nagyon konkrét jel, hogy mivel lepd meg!
Ugye ti is várjátok már az első nyári napsugarakat? Ugyan az évszak hivatalos beköszöntéig még néhány napot várnunk kell, itt a tökéletes alkalom, hogy ráhangolódj néhány frissítő újdonsággal. Jöjjenek hát a limitált nyári kiadások, a virágok üdítő illata és egy elképesztő kollaboráció!
Nagyon sokféle kapcsolat van a monogámtól a nyitotton át a poliamoriáig, és ugyanaz a kapcsolat is változhat az idők során. Mindegyik jó lehet, ha jó azoknak, akik részt vesznek benne. Ennek megfelelően viszont minden kapcsolatnak mások a "szabályai"– ezek pedig akkor tudnak jól működni, ha egyrészt az érintettek közösen alkotják meg őket, másrészt
Úgy tűnik a kilencvenes évek teljesen eluralkodott a trendeken. Azt gondoltuk, hogy a francia csat, a biciklis sort és a legutóbbi befutó, a vaskos vietnámi papucs után - csupán csak ezt a hármat említve a sok közül - már nincs mit előrántani az ikonikus évtizedből.
A Titanic tragédiáját az egész világ ismeri. A magyarok is tisztában vannak a történtekkel, ám egy nagyon fontos részletet szinte senki tud - magyar orvosnak köszönhetik életüket a túlélők - Dr. Lengyel Árpád története következik.
Ii. Erzsébet 1952-ben lett Anglia királynője, az emberek pedig azóta számos alkalommal próbálták kitalálni, vajon mikor mond majd le a trónról fia, Károly, esetleg a herceg halála esetén Vilmos unokája javára. Ez azonban nem valószínű, hogy be fog következni, erre pedig a királynőnek több nyomós oka is van.
Ha érezted már magad kimerültnek, túlterheltnek és szorongónak, akkor azt is biztosan tudod, a stressz a lelkiállapotod mellett a fizikai egészségedre is kihathat. Ez jelentkezhet pattanások, migrén, vagy éppen álmatlanság formájában, de hallottál már róla, hogy a hüvelyed egészségének is árthat? Igen, a hüvelyed is negatívan kezeli a téged érő str
Különböző országok kultusz-ételeit gyűjtöttük össze. Kitalálod, melyik étel melyik országból származik? Te vagy a legnagyobb gourmet a környezetedben? Most kiderül!
Kitti mindig is szeretett olvasni. Miután pszichológia diplomát szerzett az ELTE-n, és elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Biblioterapeuta szakirányú továbbképzését is, belevágott egy itthon még alig ismert irodalom-fókuszú terápiába; sokan az Olvasópszichológus Instagram platformjáról ismerhetik, amit ma már több ezren követnek. Most őszintén mesélt
Pünkösd vasárnapján az Ikrek Merkúr és a Halak-Neptunusz diszharmonikus fényszöge félreértéseket, hazugságokat, zavaros beszédet, hamisságot, intrikát, megtévesztést jelez. Túlzott érzékenységed leblokkolhatja az őszinte kommunikációt, de az sem kizárt, hogy valaki megpróbál lejáratni. Utazást napolj el, mert kifoszthatnak vagy eltévedhetsz, de az
Legyen szó pezsgőfürdőről, egy nyugtató arcmaszkról vagy mondjuk kristály-rituáléról, az öngondoskodás az egyik legfontosabb dolog, amit megtehetsz az egészséged érdekében. Olyan tevékenység, ami óvja a lelki és fizikai jólétedet azáltal, hogy időt szánsz magadra a rohanó mindennapokban. Az elmúlt egy év világjárvány okozta megpróbáltatásai miatt p
Amikor a betegség beüt, nincs irgalom. A legigazságtalanabb módon képes a sors büntetni bennünket, és ez alól a sztárok sem képeznek kivételt. Néhány kór csupán átmenetileg veri le a lábáról az embert, ám sajnos léteznek olyanok, amelyek képesek örökre teljesen megváltoztatni az életünket.