Az Oscar-díjra jelölt hollywoodi híresség tavaly vallotta be, hogy immáron transz férfiként éli az életét. Page most ismét a nyilvánosság elé állt, és a benne, na meg a környezetében lezajlott változásokról mesélt.
A korábban az HBO-n vetített, A hátrahagyottak című posztapokaliptikus sorozatban főszereplő Justin Theroux visszatért a képernyőkre. A színész ezúttal egy elszánt, de szélmalomharcot vívó tudós bőrébe bújik az Apple TV+ újdonságában, A Moszkitó-partban, amely eddig az év meglepetése drámafronton. A történet egy diszfunkcionális családról szól, aki
Szembenézett a magánnyal és elfogadta a sorsát Fenyő Iván: talán soha nem talál rá az igazira, és egyedül éli le az életét. A gyengébb nem körében roppant népszerű színművész erről a Life TV-n pénteken 22 órakor adásba kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsor felvételén beszélt.
Éveken át tilosban járt Vajna Tímea, és még csak nem is tudott róla! Kiderült ugyanis, hogy kisállatot egyik budapesti temetőbe sem lehet bevinni, ennek ellenére az özvegy rendszeresen látogatta kutyáival, macskáival a két éve elhunyt Andy Vajna sírját a Fiumei úti temetőben. Egészen mostanáig. Miután figyelmeztették az özvegyet a szabályozásra, ő
Ugyan a 2004-es Macskanő-mozi Arany Málna-díjat hozott a színésznőnek, most mégis felelevenítette e feledhető szerepét. Igaz, csak egy fotó erejéig - csakhogy ez utóbbit sokkal szívesebben nézegetjük, mint magát a filmet.
A designer egyszerre szokatlan és mégis ismerős formavilága mögött hasonlóan kettős tervező- és alkotófolyamat áll. Az első lépéseket algoritmusok alkalmazásával végzi, digitálisan születnek meg a technológia-alkotta, de mindannyiunk által ismert tárgyakon alapuló kiegészítők kiindulópontjai. Utolsó simításként pedig tradicionális ötvös módszerekke
Az orvosok azt mondták, hogy hetesikreket vár, ám kettő kisbaba „elbújt” a vizsgálatok elől, így végül kilenc ikerbabának adott életet egy nő Marokkóban.
A Hold a nap első felében a Halakban lubickol. Délelőtt, amikor barátságos fényszöget zár be a Bika-Vénusszal, mindenre érzékenyen reagálsz, fő jellemvonásod a szeretet a megértés és a segítségnyújtás. Nem lesz ellenedre, hogy belemenj egy kis flörtbe – akár bevásárlás közben is. Kiváltképp akkor, ha X és B kromoszómáid vannak, ahol a B bevásárlókö
Májusi divatanyagunk tökéletes főszereplőre lelt Schoblocher Barbara személyében. A kilencvenes évek kultikus stílusjegyei szinte mind ott vannak Barbi világában: kedvenc zenéiben, hangulatvilágában és gardróbjában.
Úgy tűnik a divattervezők fantáziája határtalan és nemcsak a ruha, cipő és kiegészítő kollekciókra értem, hanem a tökéletes reklámkampány megalkotására is, ami látványos és egyben szórakoztató is!
A Király-testvérek nem érzik azt a különleges, telepatikus köteléket, amelyet az ikrek között szokás emlegetni. Azt viszont nem tagadják, hogy legtöbb balesetük, sérülésük ugyanott szerezték.
A Titanic Oscar-díjas színésznője, Kate Winslet a napokban óriási összegért, mintegy 5,7 millió dollárért adta el a lakását – nézd meg, milyen gyönyörű az ingatlan!
A mikroáramos technológia új trendként hódít a szépségiparban, amellyel bizonyára már a kozmetikusodnál, vagy a szépségszalonok szolgáltatásai között is találkozhattál. A FOREO cukorkaszínekben pompázó, kézbe simuló eszközével már a fürdőszobád kényelmében is elérhető az arcfeszesítés csúcstechnológiája, ráadásul hasonlóan ragyogó eredményeket érhe
Csütörtök estére teljes lett az X-faktor tizedik szériájának mentorgárdája, Dallos Bogi azonban nehéz döntést hozott: nem folytatja tovább mentori pályafutását.
Szabó Erika, a Barátok közt Tildája 23 évesen hagyta ott a sorozatot; azóta lediplomázott, majd nagysikerű filmekben, színházi darabokban játszott, sőt, még a szerelem is rátalált.
Görög Zita soha nem beszélt arról, hogy énekesi pályára vágyna, így most mindenkit meglepett, hogy a sikeres modell-műsorvezető saját dallal jelentkezett.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/07/4130/
Vannak otthoni praktikák, amiket mindenki kipróbált már a fényes haj, tónusos arcbőr, vagy a narancsbőr eltüntetésének érdekében. Bizonyos módszereket azonban, ha jobban megvizsgálunk, csupán időpazarlásnak tűnnek. Kicsit utánajártunk, mely módszereket érdemes kipróbálnod, és mi az, amit jobb, ha hanyagolsz.
Kilenc évvel ezelőtt versenyzőként állt színpadra, most pedig mentorként térhet vissza Csobot Adél az X-Faktorba, amely meghatározó szerepet játszott életében.
Bill Gates és Melinda Gates valósággal sokkolták a világot, amikor pár napja bejelentették, hogy válnak. Úgy tűnik, a Microsoft atyja nem szeretné, hogy csúnyán végződjön a történet, így más most akkora összeget adott egykori feleségének, amellyel az a világ leggazdagabb emberei közé került.