Tény, hogy a hüvelynek természetes módon van szaga, ami alapvetően nem kellemetlen. Ha viszont erős kellemetlen szagot érzel, akkor az intő jele annak, hogy valami nincsen rendben a vagináddal. A probléma forrása sokféle lehet, és talán éppen egy olyan ok áll a háttérben, amire nem is gondolnál. Na de mégis milyen lehetséges magyarázatai lehetnek a
Tavaly ősszel megérintette a halál szele és már látta is az időkaput, ám felesége, mestere és akik szeretik sokat imádkoztak érte. Pataky Attila pedig úgy érzi, a zenélésen túl is van még dolga itt a Földön.
A testépítőből lett színészt és egykori kormányzót a főváros egyik elegáns éttermének teraszán kapták lencsevégre. Azt nem tudni, pontosan miért érkezett Magyarországra, de elképzelhető, hogy itt élő jó barátját látogatta meg.
A munkaerőpiac szinte pillanatok alatt rendeződött át a koronavírus járvány alatt, többeknek 180 fokos fordulatot vett az élete. Karrierváltáson estek át az alternatív magital manufaktúra, a Mit iszol? Budapest alapítói, Juhász Lujza és Bencze István Oszi is, akik közel húsz év vendéglátózás után vágtak bele az ismeretlenbe. Sikereikről az októberi
Arnold Schwarzenegger a belvárosban járt: a világhírű színészt és egykori kormányzót a magyar fővárosban fotózta le egy szemfüles járókelő, arról azonban egyelőre nincs információ, miért érkezett hazánkba a Terminátor filmek sztárja.
2019 novemberében álltak nyilvánosság elé, hogy egy párt alkotnak és nagyon hamar össze is költöztek. A Courtneyval közösen nevelt két nyulat költözése után volt párja magával vitte az Egyesült Államokba.
Linda Ann Grayt rendezőként, producerként és modellként is ismerheti a világ, a legtöbben mégis Samantha Ewingként emlegetik a mai napig az immáron 81 éves színésznőt.
Hogy hogyan kerülj még közelebb a párodhoz, és hogyan dobd fel a szexuális életeteket? Az új pózok és a különleges segédeszközök kipróbálása izgalmas megoldás lehet, ám van ennél egy jóval egyszerűbb módszer, ami hatalmasat lendíthez az együttléteiteken: a kommunikáció!
- A Jászai Mari-díjas színésznő még életében nem pihent ennyit! Voith Ági jelenleg egyik színháznak sem tagja, bőven van ideje olvasni, zenét hallgatni, a kutyájával játszani, de nem bánná, ha a háziasszonyi szerepből visszatérhetne a színpadra.
Nem vitás, hogy a színek már születésünktől kezdve szerepet játszanak legtöbbünk életében; kiskorunkban ragaszkodunk a sárga ruhába öltöztetett babához, a piros ruhás már nem jó, a falunk színe rózsaszín legyen, ne szürke és még sorolhatnánk a régi szép emlékeket.
Kovács Ági maga is meglepődött, hogy van érzéke a zenéhez, az énekléshez, s ezért is örül igazán, hogy igent mondott a felkérésre, hogy szerepeljen az Álarcos énekesben.
A hét első munkanapján a Nyilas-Hold és a Mérleg-Merkúr jóindulatú fényszögének köszönhetően nagy tapintat jellemzi a környezetünkben élőkkel vagy a kollégákkal való kommunikációt. Kellemes tárgyalópartnerekkel lesz dolgod, és ha lehetőséged van arra, hogy élő, nyilvános adásban vitatkozz, a visszhang egyértelműen kedvező lesz. Szívesen felajánlod
Pontosan ma 25 éve, 1996. szeptember 13-án hunyt el 2Pac, azaz Tupac Shakur, akit máig sokan minden idők legjobb rapperének tartanak – íme pár érdekesség róla!
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
Az énekesnő vasárnap a Hősök terén közvetlenül Ferenc pápa szentmiséje előtt lépett fel. Az élménnyel kapcsolatos érzéseit Tóth Gabi Instagram-oldalán osztotta meg követőivel.