A vörös szőnyeges események teljes gőzerővel visszatértek, ez most már nem vitás! A velencei filmfesztivál után New Yorkban is elstartolt a divathét, szeptember 13-án sor kerül a tavaly elmaradt Met gálára és a hétvégén megtartották az MTV Video Music Awards-ot is.
Hosszú idő után végre rátalált az önfeledt boldogságra Britney Spears: nemrég derült ki, hogy a popénekesnő apja végleg lemondott a lánya feletti gyámságról, most pedig a díva eljegyzésének híre robbantotta fel az internetet.
A hűtőszekrényben könnyen eluralkodhat a káosz a különböző méretű és formájú termékeknek és csomagolásoknak köszönhetően. Egy-egy különösen nagy sütemény vagy hús képes bármilyen rendezett hűtőben felborítani a rendet, amit aztán nehéz visszaállítani.
Történelmet írt a 18 éves brit Emma Raducanu, aki megnyerte a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét. Ii. Erzsébet királynőt annyira meghatotta a teljesítmény, hogy nyílt levélben gratulált a fiatal lánynak.
Jennifer Lopez lehet, hogy 52 éves, de az egy percig sem gátolja meg abban, hogy ahol feltűnik, ott ne ő legyen a legeslegszexibb sztár. Ez történt az MTV Video Music Awards-on is, ahol JLo csak épp tiszteletét tette, átadott egy díjat a színpadon és még a vörös szőnyegen sem vonult fel a gálát megelőzendő, mégis elegendő idő volt, hogy az állunk l
A 48 éves színésznőnek a sorozat hozta meg a világhírnevet, és azóta gyakorlatilag ennek az örökségét élvezheti csak. Ötgyermekes anyaként feküdt kés alá - egy realitysztár hasonmása lett.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/09/13/5230/
A 2021-es MTV Video Music Awards egyik legnagyobb szenzációja volt, hogy Justin Bieber visszatért a gálára, nemcsak meghívott vendégként, hanem fel is lépett, sőt még pár díjat is bezsebelt új albumának köszönhetően.
Vasárnap este tartották New Yorkban az Mtv Video Music Awards díjátadóját, amelyen – a korábbi évekhez hasonlóan – rengeteg világhírű sztár jelent meg. Az eseményen felvonuló énekesek, színészek és előadók látványos ruhakölteményeket választottak maguknak, néhány ezek közül pedig kifejezetten pazarul mutatott a vörös szőnyegen.
Minden kornak kellenek botrányhősök, ez most éppen Lil Nas X, aki ha nem az Instagramon vagy éppen videoklipjeivel, akkor vörös szőnyeges megjelenéseivel borzolja a kedélyeket.
Az idei MTV VMA gála bőven tartogatott meglepetéseket, Camila Cabello mesebeli belépője például egyike lesz azoknak a pillanatoknak, amiket még sokáig emlegetni fogunk.
Britney Spears menyasszony lett! A popsztár és barátja, Sam Ashgari akivel már hosszú ideje együtt vannak hétvégén jelentették be az örömhírt a közösségi média oldalaikon, hogy eljegyezték egymást.
A sztár tavasszal kezdett életmódváltásba, az eredmény már hetekkel később szemmel látható volt, mostanra pedig az edzéseknek köszönhetően kifejezetten látványos eredményt sikerült elérnie.
Augusztus végén született meg Horváth Éva második gyermeke: a kisfiút Alexnek keresztelték el a szülei, édesanyja pedig – a rajongók legnagyobb örömére – most egy tündéri fotót mutatott róla.
Bár elsőre tudományosnak tűnhet a megnevezés, a komposztálás könnyen megtanulható és nem csak a kertes házban élők kiváltsága! A komposztálás a szerves hulladék újrahasznosításának legtermészetesebb módja, ami nem csupán a talajminőség javításában játszik kulcsszerepet, de – a kommunális hulladék mennyiségének csökkentésével – a költségeinkre is ig