A napokban bombaként robbant a hír, miszerint az idén nyáron elhunyt írónak, Moldova Györgynek van egy eltitkolt gyermeke. Két lánya mellett ugyanis született egy fia is, akiről sosem beszélt a nyilvánosság előtt. Ha az özvegy eredeti tervei szerint örökre a fiókban marad Moldova utolsó kötete, talán sosem derül ki mindez.
A 2023-as év lesz várhatóan a legnehezebb évünk, de helyes gazdaságpolitikával elkerülhető a recesszió, 2024-ben pedig visszatérhet az ország gazdasága a 4% körüli, egyensúlyi növekedési pályára - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter egy pénzügyi vezetők és vállalkozók számára tartott tanácskozáson.
Megyeri Csilla számára meglepő volt visszanézni a Nyerő Párost. Elmondta, nem az a baj, ha valaki nem kedveli, de Bíró Bea mindig nagyon kedves volt vele szemtől szemben.
Képtelen elpakolni férje személyes holmijait a magyar származású hősi halott katona özvegye. Mária még mindig nem mondta el az óvodás korú gyermekeknek a teljes igazságot édesapjuk, tragédiájáról, pedig Sándor egyike a februárban kezdődött ukrán-orosz háború első elesettjeinek.
Vannak, akik évente lecserélik a mobiljukat, mások hosszú időn át használják ugyanazt a készüléket. Van, aki eldobja a már nem használt telefont, míg mások megőrzik az összeset. Így tesz Bochkor Gábor is, aki megvallotta, mi ennek az oka.
Korábban mi is írtunk arról, hogy Zsidró Tamásra újra rátalált a szerelem. A sztárfodrász szívét ezúttal egy civil hölgy rabolta el, és végre azt is megmutatta, ki a szerencsés.
Illés Fanni idén áprilisban jelentette be, hogy gyermeket vár, a pici pedig a legnagyobb egészségben látta meg a napvilágot nyár végén. A fiatal sportolót és most már édesanyát azonban rengetegen bántották azért, mert gyermekvállalásra adta a fejét.
Kamilla pengeélen táncol, már ami a brit embereket illeti, hiszen a királyné a király hitveseként olyan dolgokat is megtehet, amiket korábban nem, ez pedig sokaknak egyáltalán nem tetszik, ahogy valószínűleg a következő lépését is bicskanyitogatónak tartják majd páran…
Mindenkinek van legalább egy horrorsztorija élete legrémesebb randevújáról, és ez rendben is van, tényleg nehéz megúszni, hogy egy tapintatlan, kellemetlen alakkal hozzon össze a sors, hiszen a közösségi médiában szinte mindenki vetít és teljesen mást mutat, mint ami a valóság.
A Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási programban magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek vehetnek részt.
A Celeb vagyok, ments ki innen! műsorában Frohner Fecó mindent megtett azért, hogy Nyári Dia közérzete kellemes legyen. Az ujjaival gyógyította a színésznőt.
Millie Bobby Brown, brit színésznő, producer és vállalkozó 2019-ben hozta létre 'florence by mills' nevű márkáját a Z generáció számára, amely a népszerű kozmetikai termékek forgalmazása mellett ezúttal saját divatkollekcióval is bővült.
Idén ősszel férjhez ment Marsi Anikó, ám sem az eljegyzést, sem pedig a ceremóniát nem verték nagydobra. A Tények híradósának élete jobban alakul, mint valaha, hiszen nemcsak a szerelem és a boldogság talált rá, hanem megvalósíthatta egyik régi álmát.
A népszámlálási kérdőív online kitöltési lehetősége lezárult, mától november 20- ig számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyek nem töltötték ki online a kérdőívet.
Összegyűjtöttünk olyan celebeket, akik figyelmetlenségből, alkohol hatása alatt, vagy éppen féltékenységtől vezérelve, szánt szándékkal oltottak ki emberéletet.
Egyre több szülő tiltja el gyermekét a közösségi médiás platformok, főként a TikTok használatától, ugyanis az utóbbi években megszaporodtak az életveszélyes sérülések. A fiatalok megpróbálják leutánozni a videókban látott, menőnek tűnő dolgokat, néhányan pedig életüket is vesztették már emiatt.
A világjárvány és a negyedik ipari forradalom csak olaj volt a tűzre. Fellázadtak a munkavállalók az elavult munkahelyi kultúra ellen. Globálisan is felpörgött egy olyan munkahelyellenes mozgalom, aminek hatására egy tartalmasabb élet és rugalmasabb jövő képe körvonalazódik.
Alig pár napja indult a TV2 sztárpáros vetélkedője, máris kezdetét vette a taktikázás a Párharcban. A legutóbbi adásban Varga Viktor és párja teljesített a legjobban, a jutalmuk pedig az volt, hogy egyik riválisukat előnybe hozhatták, míg egy másik párnak megnehezíthették a dolgát.
Nem igaz, hogy a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanárok visszautasították a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) által felajánlott fejenként egymillió forintos támogatást. A Márki-Zay Péter vezette párt közleményben cáfolta a napokban megjelent híreket.