Jennifer Anistonra évtizedek óta élő szexszibólumként tekint a világ, s nincs ez másképp most sem, pedig épp az 53. születésnapját ünnepli Hawaii-on. Egy paparazzi emlékezetessé tette!
Egyáltalán nem biztos, hogy az útkeresés mindenkinek ugyanazt juttatja eszébe, hiszen valaki elégedett egy megbúvó erdei ösvénnyel, más pedig egyenesen a sztrádán száguld, de a lényeg mindenhol ugyanaz: megtalálni azt a mozgatórugót, amiért érdemes célba érni.
A 41 esztendős zenész és felesége, Körtvélyessy Kinga kapcsolata komoly hullámvölgybe került az utóbbi időben. A házaspár azonban nem retten meg az előttük tornyosuló akadályoktól: foggal-körömmel küzdenek szerelmükért és azért, hogy összetartsák családjukat.
Nem enyhül Böröndi Tamás özvegyének fájdalma. Götz Anna a mai napig képtelen feldolgozni szeretett férje elvesztését, s nemrég úgy határozott, hogy elhagyja egykori közös otthonukat.
Korda György és Balázs Klári hosszú évek óta alkotnak egy párt, ők azok, akiket gyakorlatilag el sem tudna képzelni az ország egymás nélkül – sokakban felmerülhet tehát a kérdés, vajon mi lehet a titkuk, ami miatt ennyire jól működik házasságuk. Nos, a sztárpár most elárulta hosszú kapcsolatuk titkát, ám Korda bevallotta azt is, nemrégiben bizony m
Az egykori szépségkirálynő azt mondja, új párjával igyekeznek békét teremteni maguk körül, mindent kizárni, és megélni a szerelmük első heteit, de még mindig forrnak az indulatok körülöttük.
A Peta (People for Ethical Treatment of Animals) szervezet szerint katasztrófával is végződhetett volna a Chanel 2022-es tavaszi haute couture show-ja, ugyanis Charlotte Casiraghi, Grace Kelly unokája végiglovagolt a kifutón a Grand Palais Éphémère-ben tartott divatbemutatón.
Az énekesnő a GLAMOUR márciusi számában őszintén beszél az elmúlt hét év megpróbáltatásairól. Egészségügyi és párkapcsolati szempontból is nehéz utat járt be. Nőgyógyászati problémái felébresztették, itt az ideje szembenézni önmagával.
A forgatókönyvet az Oscar-díjas Gladiátort is jegyző John Logan írja. A film "az összetett személyiség mély ábrázolására törekszik, hogy bemutassa, hogyan vált belőle a pop királya".
Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Kivételes életutat járt be Komlós Juci, aki a Szomszédokban alakított Lenke néniként egy jóságos és szeretetre méltó nagymama szerepében költözött be a nézők otthonába.
Kim Kardashian már többször mesélt arról, hogy számára az egyik legnagyobb inspiráció Cher. Nem is csoda, hiszen az örökifjú dívát nem csak a popzene istennőjeként emlegetik, hanem a mai napig az egyik legnagyobb divatikon.
A modellként és zenészként is nagy sikereket elérő Betty Davis 77 éves volt. Miles Davis második feleségét előszeretettel nevezték a „Madonna előtti Madonnának”.
Immár tizennegyedik alkalommal startolt el a GLAMOUR Women of the Year szavazás. A magazin olvasói újra hat kategóriában választhatják ki a számukra leginspirálóbb nőket.
A Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban. Nem elírás, ez a címe a Kristen Bell főszereplésével készült új sikersorozatnak a Netflixen. Annak ellenére, hogy egy igen szórakoztató paródia némi krimivel meghintve, valójában egy fontos tanulságot is rejteget. Vagy csak „képzelődöm”, mint a főhős?
Nyári Dia hosszú idő után a Hotel Margaret című sorozatban tért vissza a képernyőre. A színésznő mesélt nekünk a forgatásról, és arról is, miért volt számára nagyon izgalmas Betty karaktere. De beszélgettünk a Barátok köztről és nagy szenvedélyéről, az egészséges életmódról is.
Hatalmas volt az öröm, amikor kiderült, hogy az énekesnő hármasikrei február legelején megszülettek. Rúzsa Magdi a közösségi médián keresztül elárulta, mikor térhet haza a szeretteihez Kevével, Lujzával és Zalánnal.
Sebestyén Balázs nemcsak a szakmájában, hanem a magánéletében is rendkívül sikeres, hiszen gyermekei édesanyjával közel 13 éve tartanak ki jóban-rosszban. Vajon mi lehet a jól működő házasságuk titka?