Színtelen, íztelen és szagtalan szilárdítószer, amelyet állatok főtt csontjából állítanak elő. Forrásban lévő vízben feloldva, majd lehűtve kocsonyaszerűvé válik, amelyet desszertek, például zselé, puding és töltelékek sűrítésére és stabilizálására használnak.
Egy amerikai egyetemista azután lett rosszul, hogy megette az előző estéről maradt vacsorát, amelyet szobatársa hagyott az asztalon. Nem gondolta volna, hogy a csak nemrég rendelt étel majdnem a halálát okozza.
Az első részben megismerkedtünk a főszékletőr, az előkóstoló, és feltámasztó feladatkörökkel. Most azonban tovább bővül a lista, hiszen három újabb furcsa és egyben visszataszító foglalkozás kerül terítékre.
A járványhelyzet kezdete óta hazánkban is elterjedt a home office, azóta a munkavállalók körében, különösen az IT-szektorban elvárássá vált ez a lehetőség.
Bajor Lili édesapja nyomdokaiba lépett. Lili 2019-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, de a lezárások miatt nem tudta rögtön megcsillogtatni tudását és más munkákból kellett fenntartania magát.
A közműszolgáltatóknál többféle számlázási mód közül választhatunk, amelyet szerződéskötéskor határozhatunk meg. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szakemberei összegyűjtötték a számlázást és a számlareklamációt érintő legfontosabb tudnivalókat.
Lindsay Lohan a kétezres évek egyik lenépszerűbb színésznője, s egyben legnagyobb botrányhősnője volt. Karrierje azonban mélypontra került, ráadásul a rengeteg plasztikai beavatkozástól felismerhetetlenné vált az arca.
Az ügyészség vádat emelt egy húszéves magyar férfi ellen, aki megzsarolt egy fiatal lányt, és arra kényszerítette, hogy pornográf képeket küldözgessen neki.
Vasárnap érkezik a Sztárban Sztár idei évadának negyedik élő showja. Ember Márk a legutóbbi adás legjobbjaként végzett, pedig nem volt könnyű feladata. Most ismét komoly kihívás vár rá, hiszen nőként kell majd színpadra állnia.
Először csak a nyakában, majd a hátában érezte a fájdalmat a kétgyermekes édesanya, de nem foglalkozott vele, várta, hogy elmúljon. A sok halogatás után végre orvoshoz fordult a nő, de már túl későn, addigra elterjed a testében a halálos kór.
Sokszor te is rémülten nézel bele a pénztárcádba hónap végén, azt látva, hogy már csak némi apró csörög az alján? Akkor biztos nagyon fogsz örülni a tippeknek, amiket most megosztunk veled, és amelyek segítségével akár kisebb vagyont is összespórolhatsz néhány hónap alatt!
Mi is lehet jobb kikapcsolódás egy szabad délutánon, mint megnézni egy klassz filmet, ami lehet felforgató, érzéki, különc vagy szórakoztató, és épp olyan, amilyen te is vagy a csillagjegyed alapján.
Az infektológus főorvos szerint már túlestünk a járvány ötödik hullámának a csúcsán. A szakértő kimondta: végre nyugodtabb időszak következhet életünkben!
Az adóhivatal azért tartott házkutatást az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában, mert a szervezet a gyanú szerint a dolgozóktól 2015 és 2019 között rendszeresen levonta a járulékot, de azt nem fizette be.
Magyarország biztonsága a legfontosabb, ezért a magyar honvédség csapatait mozgósítja a következő napokban a keleti országrészbe – ezt Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelentette be.
A Sztárban Sztár harmadik adásában Orsovai Reni kapta a legkevesebb szavazatot, így vasárnap este neki kellett távoznia a versenyből. A TV2 stúdiójában mindenki könnyekben tört ki: senki sem számított arra, hogy a fiatal tehetségnek kell mennie.
Berki Krisztián legújabb videója teljesen ledöbbentette a rajongóit. Miközben a kétgyermekes édesapa feleségével, Mazsival éppen a házasságuk megmentésén dolgozik, ő egy ismeretlen nő társaságában múlatja az időt.
A Honda európai jövőjét is a szigorodó károsanyag-kibocsátási normák határozzák meg, ennek szellemiségében elkezdték a palettájuk elektromosítását. Legújabb üdvöskéjüket, a full hibrid HR-V-t próbáltuk ki