Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Pierpaolo Piccioli, a Valentino divattervezője és kreatív igazgatója a párizsi divathéten mutatta be 2022-2023-as őszi-téli kollekcióját, amely minden túlzás nélkül nevezhető egy igazi rózsaszín álomnak, ami a márka szerint a szabadság és a szerelem mellett az energia, az egyéniség, a kíváncsiság, valamint a találékonyság színe.
Hetvenhat esztendővel ezelőtt született a Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Vígszínház társulatának emblematikus tagja, aki tavaly októberben hagyta itt az árnyékvilágot. Venczel Verát azóta sem helyezték örök nyugalomra.
Hihetetlen életmódváltásáról vallott a Runner’s World magazinnak Wossala Rozina. Az étteremtulajdonos fenekestől felforgatta az életét, hogy most fittebb legyen, mint valaha. Három éve Rozina egy Costa Ricában töltött, tisztítókúrával felérő nyaralásról kipihentebben érkezett haza, mint addig bármikor. Akkor valami megváltozott.
Egri Petra vagyok, divatkutató, doktori hallgató és újságíró. A divathoz nemcsak az elméleti oldal felől szeretek kapcsolódni. Szeretem a magyar divatmárkákat támogatni, ezért a mindennapokban is magyar tervezőktől szeretek válogatni. Ezen a héten bepillantást nyerhettek egy nyüzsgő hetembe, ahol lesz konferencia outfit, online meetinghez hangolt ö
Szeretnéd igazán kiváló minőségű, válogatott termékekkel bővíteni a szépségápolási rutinod? Most bátran ránk bízhatod magad, hiszen a GLAMOUR Beauty Box a legszuperebb termékeket kínálja neked, ráadásul szuperkedvező áron!
A Valentino 2022-2023-as őszi-téli kollekciójának bemutatója egy igazi rózsaszín álom volt, ahová Zendaya egy megtestesült Valentino múzsához illően a bemutatott kollekció darabjait viselve érkezett a show-ra.
Csodás hírt jelentett be a közösségi oldalán Sass Dani. Februárban kimondták a boldogító igent kedvesével, és már érkezik is a kis trónörökös, a műsorvezető felesége ugyanis a házaspár első kisbabájával várandós.
Kalkuttai Boldog Teréz, közismert nevén Teréz anya nevét mindenhol ismerik a világon. Az indiai Kolkata szegénynegyedeiben végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kivívta, azt azonban csak kevesen tudják, hogyan töltötte a fiatal éveit.
Az elmúlt években sokszor és sokféle módon indított el a Dorko összefogást, párbeszédet a nőket érintő fontos hazai témákban a „Nő erő jövő” küldetésük üzenetét és alapértékeit közvetítve. Az idei nőnapi kampányötletet egy jelenleg sokkal sürgetőbb téma írta felül, hiszen az Ukrajnában zajló háború által érintett nők támogatása minden eddiginél erő
Ha az ember több évtizedes viszonylatban szinkronizálja az egyik legnagyobb világsztárt, az kihat a mindennapjaira: ékes példája ennek Rékasi Károly esete, aki akármennyire is tagadja, mégis olykor magára ölti az akcióhős szerepet.
Egészen idáig sikerült titokban tartani, hogy Elon Musk és Grimes majdnem kétéves kisfiának van egy kishúga. A sztárpár egyébként már tavaly ősz óta nincsen együtt.
A Vad angyal volt a magyarok egyik kedvenc szappanoperája a kétezres években, a férfi főszerepet pedig Facundo Arana alakította, akiért nők milliói bolondultak világszerte. Na de hogyan néz ki napjainkban az argentin származású színész?
A volt szépségkirálynő jelenleg Balin él a családjával, ahol szerinte sokkal elfogadottabb, ha valaki nyilvános helyen szoptatja gyermekét. Úgy látja, itthon még mindig nem alakult ki ennek a kultúrája.
A gyönyörű magyar topmodell az évek során már kipróbált néhány különleges frizurát. Láthattuk lángoló vörös tincsekkel és frufruval is, de mindig visszatalált természetes, világosbarna frizurájához.
Egy napot töltöttünk a Balaton királynőjével, hogy megértsük, mi mindennel és hogyan kell foglalkoznia annak, akit egyszer szépségkirálynőnek választottak. Balogh Eleni tíz éve dolgozik modellként, folyamatosan csúcsformában tartja magát, ez pedig egyáltalán nem könnyű, állandó harcot vív önmagával. A modellkedés mellett marketinget tanul az egyete
Leonardo DiCaprio 10 millió dollárt, átszámítva több mint 3 és fél milliárd forintot adományozott nagyanyja szülővárosának, Ukrajna egyik gyöngyszemének, Ogyesszának. Mila Kunis és férje, Ashton Kutcher két nap alatt 15 millió dollárt gyűjtött, harmincig meg sem állnak. Vagyis tizenegy milliárd forintnak megfelelő összeggel kívánnak támogatni egy m
Balogh Eleni 2019-ben lett a Miss Balaton szépségverseny abszolút győztese. Akkor az volt az egyetlen kívánsága, hogy ne kelljen továbbadnia a koronáját és a királynői címét, amit a koronavírus miatt végül idén már harmadik éve birtokolhat. Így lett rekorder a szépségkirálynők között. Elenit, vagy ahogy a barátai szólítják, Lencsit most egy teljes
A világ leggazdagabb emberének és párjának - akivel nem élnek együtt - kislánya béranya segítségével jött világra. Bátyjához hasonlóan ő sem átlagos nevet kapott.