Katalin hercegné divatrajongását most a gyakorlatba is ültethette, hiszen személyesen adta át a II. Erzsébet királynő Díjat egy feltörekvő angol dizájnernek a Brit Divattanács Alapítvány által szervezett gálán.
A díjat minden évben odaítélik annak a magyar színművésznek, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb a néhai Páger Antal szellemi örökségéhez, játékára pedig jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.
A kozmetikai iparág szélsebesen fejlődik, mindig nyitott a változásokra és megfelel az aktuális trendeknek. Pár éve már, hogy divat lett a szépségápolásban is a tudatosság és a környezetvédelem. Téged is arra buzdítunk, hogy próbálj "zöldebben" sminkelni, hidd el egyszerűbb, mint gondolnád!
Bár a magyar irodalomban Radnóti és Gyarmati Fanni kapcsolatát az egyik legszebbnek tartjuk, ismert tény, hogy az nem mindig volt felhőtlen. Ráadásul a költőóriásnak a feleségén kívül is volt egy szerelme, kapcsolatukat pedig Fanni előtt sem titkolták.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
A Sami Raimi rendezte 2002-es Pókemberben a címszereplő, Tobey Maguire és partnere, Kirsten Dunst emlékezetes csókjelenetet adtak elő, csakhogy a jelenet forgatása közben a hálószövőt alakító fiatal színész fulladozni kezdett.
Számos hírességet láthattunk, amint felsétáltak a Metropolitan Múzeum híres vörös szőnyeggel borított lépcsőin New Yorkban a Met gálára érkezve túlméretezett leplekben, extrém drapériákban és a szőnyegen túlnyúló uszályokban.
Egészen kicsi korától vonzotta a színpad világa Szikora Róbertet, hogy az előadóművészet lesz a sorsa, már akkor eldőlt, mikor édesapja magával vitte fellépéseire. Élete és pályája meghatározó állomásait mutatta meg fotóalbuma segítségével a 40 éves jubileumi koncertre készülő R-Go énekese a Család-barát stúdiójában.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Blake Lively ellopta a showt az idei Met-gálán. Pompás estélyiben lépett a vörös szőnyegre, a látvány pedig a férjét, Ryan Reynoldsot is megbabonázta.
Az ikonikus amerikai luxus divatmárka, a Michael Kors és a luxus olasz sportruházati márka, az Ellesse a 70-es évek sportos stílusának ünneplésére egyesült.
Elstartolt a 365 nap: Ma, és a Netflixen elsöprő nézettségnek örvend. A második részben gyorstalpalót kapunk a házasságból és megtudhatjuk hogyan, és miként lehet feldobni a nemi életünket, akár olyan mesés helyszíneken, amiről az átlagember többnyire csak álmodozhat. Hiába, nem lehet mindenki gengszterfeleség.
A királynő nem vesz részt a hamarosan megrendezésre kerülő kerti partikon, helyette a királyi család többi tagja képviseli majd őt a hivatalos rendezvényeken – derült ki ma a Buckingham-palota közleményéből.
A várandós nők 58 százaléka élte már meg a terhességgel együtt járó kívánósságot, és 76 százalékuk mondja azt, hogy bármilyen bizarr ételkombókra vágynak ilyenkor, az éhséget ki kell elégíteniük.
Hiszünk abban, hogy minél több női vezetőre van szükség, hogy a nőknek is legyen hangjuk, a nők érdekei is érvényesüljenek, a nők által is szülessenek olyan döntések, amik befolyásolják a helyzetünket, a lehetőségeinket. Éppen ezért nagy öröm számunkra, hogy a dinamikusan fejlődő, nagyon sikeres drogérialánc női vezetőt nevezett ki.
Férfiak millió rajongtak a 60-as években Brigitte Bardotért: az utánozhatatlan szexszimbólum sosem vetette meg a romantikát, s mondhatni falta a férfiakat, 1992-ben azonban rátalált az igaz szerelemre, s azóta boldog házasságban él férjével. Ráadásul nem is akárhol: az egykori színésznő egy impozáns luxusvillában élvezi nyugdíjas éveit a francia Ri
A valóságshow-sztár exe elárulta, hogy Kardashiannal és az anyjával üzleti célból adták ki az intim felvételt, amiről Kimnek a mai napig megvan a másolata.
A színészként, énekesként és műsorvezetőként is brillírozó srác 26. születésnapját ünnepli, aminek apropóján összegyűjtöttük RTL-es pályafutásának kiemelkedő momentumait.
A valóságshow-sztár exe elárulta, hogy Kardashiannal és az anyjával üzleti célból adták ki az intim felvételt, amiről Kimnek a mai napig megvan a másolata.