Szinte hihetetlen, de a napokban már a 60. életévét töltötte be a rocklegenda, Kalapács József. A Pokolgép és az Omen egykori frontemberéről talán kevesen gondolnák, de hatgyermekes családapa, és bizony már két unokát is lovagoltathat a térdén.
– Sosem gondolta volna Frohner Ferenc, hogy a konyhában is bizonyíthat. A Konyhafőnök versenyzője azonban hétről hétre menetelt előre, ám a legjobban annak örül, hogy a nézők egy új, komolyabb oldalával is találkozhatnak, s bár a nagyközönség a volt párja által ismerte meg, ma már nem vele azonosítják.
Míg a tetoválás örökké tart, a szerelem idővel véget érhet. Erről azonban még a sztárvilágban is sokan megfeledkeznek, és olykor meggondolatlan lépésekre szánják el magukat.
Liptai Claudia és férje először járt együtt Londonban a hosszú hétvégén. A pár nem véletlenül érkezett II. Erzsébet koronázási évfordulójára. Hogyan látták ők a négy napon át tartó ünnepségeket, kiért és miért rajong Claudia? A sztárom a párom című film emblematikus könyvesboltjánál is jártak, és egy világhírű show forgatásán is részt vettek.
Búcsúzik, de nem a televíziós szerepléstől, csak a celebléttől Pintér Tenya, aki – ahogy kellő öniróniával fogalmaz – ezentúl Pintér Tiborként szeretne majd inkább képernyőre kerülni. A Fókusznak sikerült elérnie a Nemzeti Lovas Színház igazgatóját.
Szeretlek. Az egyik ember számára a világ egyik legszebb és legfontosabb szava, mások elcsépeltnek tartják, és sosem mondogatják. Van, aki bármikor és kis túlzással bárkinek könnyedén dobálja, mások szinte sosem ejtik ki a bűvös kilenc betűt. A Fókusz celebpárokat kérdezett arról, ők hogy állnak a szeretlekhez.
A nők nem rajonganak a mágiáért? Hidegen hagyja őket a szemfényvesztés? Taszítják a varázslatot? Aligha. Mégis, ha megfeszülnénk sem tudnánk felsorolni híres női bűvészeket a történelem során, akik bűvöletbe ejtették a közönségüket. Pedig már az 1800-as évek közepén is felcsapták a bűvészasszonyok a cilindert, mégis homály fedi kilétüket.
Az Ikreknek szüksége van egy kis időre, hogy ismét erőre kapjon, de utána minden jobb lesz, az Oroszlánnak pedig nem ez lesz a szerencsenapja, azonban még nincsen veszve semmi.
Egy hónapja hunyt el Berki Krisztián, az élet pedig, ha szomorúan is, szép lassan kezd visszabillenni a normális kerékvágásba özvegye, Renáta, azaz Mazsi számára. A váratlan tragédia után az asszony jó darabig hallgatásba burkolózott, ám az utóbbi időben egyre gyakrabban posztol a közösségi oldalán, a téma pedig az újrakezdés.
Mivel „ősidők” óta azt halljuk, hogy a zsír hizlal, ezért a diétázók inkább kerülik a zsíros ételeket. Ám a kutatások azt igazolják, hogy a fogyókúra sikerének titka éppen a zsírokban rejlik, mégpedig az egészséges zsírokban. A National Obesity Forum és a Public Health Collaboration tanulmánya szerint, egészséges zsírokban gazdag étrenddel megelőzh
A huszadik század utolsó harmadában, az USA-ban született meg a posztmodern irányzat. Nem csak gyönyörű épületeket, hanem például zenei újításokat, később magát a "Scott Bradlee's Postmodern Jukebox" megalakulását is köszönhetjük ennek az időszaknak. Június 23-án a Papp László Sportarénában te is átélheted ezt a különleges életérzést, a Postmodern
59. születésnapját ünnepli Johnny Depp. A napokban exfelesége, Amber Heard elleni rágalmazási perét megnyerű szupersztárnak tehát alapos oka van az ünneplésre, a jeles alkalomból pedig összegyűjtöttük filmbe illő élete minden olyan mozzanatát, amely garantáltan a székükbe szögezi az olvasókat.
A divatiparban a legjelentősebb szereplők már felismerték, hogy nagy változásokra van szükség. A Valentino az egyik első nagynevű divatház, ahol az egész működést megpróbálják újragondolni.
A Mérleg jegyében lévő Hold reggel a Kos-Jupiterrel, ebédidőben pedig a Marssal kerül szembenállásba: ez a bolygókombináció szembehelyezhet a törvénnyel és a hatóságokkal. Hajlamos lehetsz a túlzásokra, az arroganciára és a pazarlásra. A házasságokban és a szerelmi kapcsolatokban konfliktusok, hátrányok vagy problémák adódhatnak, s talán az is fáj,
Sáfrány Emese és párja, Ádám nem sokkal a kisfiuk születése után döntöttek a szakítás mellett. A légtornásznak még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznia a történteket.
A Hungária együttes egyik legismertebb és legkedveltebb slágere a Csavard fel a szőnyeget: Fenyő Miklós most elárult egy különleges történetet arról, hogyan született meg valójában az ikonikus dal.