84 éves korában elhunyt Issey Miyake, a divatot alaposan megreformáló japán divattervező – jelentette be a márka. Miyake hosszú pályafutása során többek közt arról volt ismert, hogy hagyományos és modern technikákkal egyaránt dolgozott.
Elton John 1993-ban ismerte meg David Furnishst, akivel 2014-ben, több mint egy évtizedes bejegyzett élettársi kapcsolat után hivatalosan is összeházasodott. A pár immáron 28 éve él boldogságban és közösen nevelik örökbe fogadott fiaikat. Azonban a hatszoros Grammy-díjas és kétszeres Oscar-díjas zenész hosszú évekkel ezelőtt egy nőnek is kimondta a
A GLAMOUR magazin várva várt szeptemberi száma megjelent Tóth Andi GLAMOUR Women of the Year-díjas énekesnővel a címlapon, illetve két extra melléklettel, egy őszi Trendbibliával és a gyűjthető, immár 14. Mami kiadványunkkal.
Még élete utolsó előtti perceiben is a színpadon szeretne állni Korda György, akinek 83 éves kora ellenére esze agában sincs abbahagyni a zenei pályát. Gyuri bácsi azt is elárulta, hogyan látja a jövőjét.
Már korábban találkozhattatok a Donna Terra márkával, amelyet Líbor Júlia, a Retrock társtulajdonosa álmodott meg. A csodaszép nemesfém ötvözetből készült Donna Terra ékszereket most egyedi, személyre szabott és egyedülálló színekkel, természetes anyagokból készült ruhák egészítik ki. Júlia már korábban is gondolkodott ruhák tervezéséről, amely mos
Régi titkáról vallott Mike Tyson: az egykori nehézsúlyú világbajnok amerikai ökölvívó három tigris tulajdonosa is volt, ám fel kellett hagynia a vadállatok tartásával, miután az egyikük majdnem letépte a szomszéd karját.
Meglepő titkot árult el a Blikknek Gáspár Zsolt. A TV2 Város vs Vidék című produkciójának egyik műsorvezetője gyerekkora óta küzd olvasási problémával, amelyet Demcsák Zsuzsa és Till Attila segít leküzdeni neki.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma felfedi, milyen munka illik az Ikrek, Mérleg és Vízöntő csillagjegyűekhez.
Nagyon komoly követőtábort is össze lehet gyűjteni a szakításról szóló posztokkal, az emberek szeretik, megnézni, ki hogyan dolgozza fel egy kapcsolat végét. Legutóbb Molnár Gusztáv felesége, Vivien tudatta a nagyvilággal, hogy véget ért a kapcsolata a színésszel, de Kárpáti Rebeka és Frohner Fecó, Kulcsár Edina és Csuti, Janza Kata és Pesák Ádám,
Bár nekünk Katalin hercegné és Vilmos herceg néven égett a retinánkba a hercegi pár neve, nyilván senki sem feltételezi, hogy ne becéznék egymást, amikor senki sem hallja őket. Sőt az is előfordul, hogy megfeledkeznek magukról, és szemfüles újságírók előtt kotyogják el a másik becenevét. Jöhet a lista az édes vagy épp vicces nevekről?
Tóth Andinak elege lett abból, hogy tinilányok zaklatják őt a szerelme, Marics Peti miatt. Csípős poszttal bizonyítja be, hogy köszöni szépen, meg tudja ő védeni magát: „Szívem, nem vettem el! Menj rá, próbáld meg, vidd haza! Ha veled megy, tied lehet."
Most már nem titok többé: szeptember első vasárnapján elindul az RTL Klub nagyszabású showműsora, a Tehetség Első Látásra! A hírt a műsorvezető, Istenes Bence is bejelentette közösségi oldalain. A látványos szuperprodukció a világ több országában is sikert aratott már. Adásonként két pár játszik majd egymás ellen, a párok egyik tagja egy híresség l
A város tulajdonában álló erdők kivágása nem kerülhet szóba – ezzel a mondattal indítja Cser Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere azt a közösségi oldalán írt posztot, amelyben nemcsak részletesen elemzi, de meg is fogalmazza a település válaszát a kormány fakivágási rendeletére.
A mai párok többsége számára a jó szex abszolút célja a behatolás általi hüvelyi orgazmus. Ami persze szép törekvés, de ha a nő nem tud elélvezni pusztán a pénisz által, azt mindketten kudarcként élik meg, ez pedig borzalmas hatással lehet a kapcsolatukra is.
A Ferencváros 3-1-es vereséget szenvedett az azeri bajnok Qarabag csapatától. Ezen a meccsen a védelmi hibák sorozata hozta a Fradi bukását. Ráadásul a támadó alakzat sem nyújtott átlagon felülit, ez pedig a bukáshoz vezetett.
Divatikon, aktivista, magasan az egyik legjobb előadó, és még mindig csak 26 éves. Dua Lipa angol-albán énekes augusztus 10-én látogat el ismét Magyarországra, hogy egy ütősnek ígérkező bulival nyissa meg a két év kihagyás után visszatérő Sziget Fesztivált.
Egymillió aláírást szeretnének összegyűjteni aktivisták a tisztességes megélhetéshez szükséges bérekért a globális divatiparban. Elindul a „Good Clothes, Fair Pay”-kampány, amihez te is csatlakozhatsz! Te is azokban a ruhákban jársz, amiket többnyire kiszolgáltatott nők készítenek nagyon alacsony fizetésért! Változásra van szükség!