Deme Zsóka nem tehet mást, mint hogy nap mint nap új értelmet keres és talál az életben. Imádott férje, Kóbor János elvesztése óta hónapok teltek el, s a csinos üzletasszony, a legendás, halhatatlan Mecky özvegye próbál erős lenni.
Tóth Gabi az elmúlt egy évben rengeteg bántó üzenetet, halálos fenyegetést is kapott, ami az elmúlt hetekben már olyan méreteket öltött, hogy azt már az énekesnő sem tűrhette szó nélkül.
Ki mondta, hogy egészen fiatalon nem vihet véghez nagy dolgokat egy nő? Összeállításunkban öt fiatal lány történetén keresztül bizonyítjuk be, hogy az életkor csak egy szám, és nem korlátozhat bennünket, ha fontos és jó ügyekről van szó.
A Mars és a Neptunusz fényszöge hat szombaton, és segít, hogy valami igazán jót tegyünk. Az önzetlenségünket az univerzum is megjutalmazza. Napi horoszkóp következik.
Bár már a 70-es évek óta ismeri a tudomány, most lett a bőröregedés elleni harc egyik sztárja. Drágább, mint az arany, mégis sokak számára elérhető hatóanyag. Nemcsak „szállítja” a hatóanyagokat, hanem a bőr általános állapotán is képes javítani. „Biztonságos, hatékony és jól kombinálható összetevő, amely serkenti a kollagéntermelést, gyulladáscsök
Sokféle érzelem van, amelyek hatással vannak arra, hogyan élünk és hogyan kommunikálunk másokkal. Időnként úgy tűnhet, hogy ezek az érzelmek uralnak bennünket. Döntéseinket, cselekedeteinket és véleményünket befolyásolják az adott pillanatban átélt érzelm
A hercegné és a királynő alapvetően jó viszonyt ápol, de azért akad köztük nézeteltérés. Ez abból fakad leginkább, hogy Vilmos kedvese csak beházasodott a királyi családba.
Az emberek nagy részének tévképzetei vannak arról, melyik étel mennyi kalóriát tartalmaz, és hogy mégis hány percet kellene mozogni ahhoz, hogy ledolgozzuk a finom falatokat. Cikkünkben összeszedtünk néhány népszerű nassolnivalót és úgynevezett "csaló kaját", hogy megmutassuk, hány percet kellene futni, sétálni, esetleg biciklizni ahhoz, hogy plusz
Fél éves már Hajdú Péter kisfia, Dominik, a tévés pedig úgy érzi, sok mindenben máshogy áll ma az apasághoz, mint 13 éve, amikor első gyermeke megszületett. Párjával, Eszterrel nem tervezik a család bővítését, de ha mégis jönne egy újabb baba, nem esnének kétségbe.
Nyolcvanegy évesen elhunyt Lamont Dozier amerikai dalszerző, producer, a Motown legendás lemezkiadót sikerhez segítő szerzőhármas, a Holland-Dozier-Holland tagja.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat három megyén kívül a teljes országra elsőfokú riasztást adott ki a zivatarok miatt. Az elsődleges elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
2022. augusztus 11-13. között második alkalommal várja a látogatókat Zala megye egyik legapróbb településén a régió legszínesebb kulturális fesztiválja, a Margófeszt: a Balatontól negyedórára, az alig 300 lakosú Szentgyörgyvár Kultúrházában, templomkertjében és nagyszínpadain irodalmi és színházi programokkal, koncertekkel, slam poetryvel, kiállítá
Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án emlékezünk meg a Föld népességének csaknem a 15 százalékát kitevő balkezesekről. Balkezesnek lenni sokáig szégyellnivaló, bűnös dolog volt, amit az emberek próbáltak minél inkább titokban tartani, szerencsére ez mostanra nagyon sokat változott. Ma már r
Kinek a bőrébe bújnának, mitől félnek legjobban, mi a legelső emlékük, és milyen tanácsot adnának a fiataloknak? Peller Anna, Járai Máté, Galambos Lajcsi, Marozsán Erika, Nyertes Zsuzsa és Vastag Tamás válaszolt az rtl.hu kérdéseire.
Súlyos sérülésekkel ápolják a pénteken megtámadott Salman Rushdie-t egy New York-i kórházban, túl van a műtéten, lélegeztetőgépen tartják - közölte ügynöke péntek este, miután az indiai születésű brit-amerikai írót egy pódiumbeszélgetésen nagy létszámú közönség előtt késsel támadta meg egy férfi.
Réka egyetlen percet sem szeretne elvesztegetni a felkészülési idejéből, hiszen nagyon komolyan veszi a táncos műsorban való szereplést. Még a munka miatt sem hajlandó kihagyni az órákat, ezért fogta magát és a táncpartnerét is magával vitte a paradicsomi szigetre, ahol dolgozni fog.
A countryzene egyik csillaga volt Patsy Cline, aki nagyon fiatalon került a legjobbak közé. Kivételes karrierjének azonban idejekorán vége lett, miután egy szörnyű esemény örökre megváltoztatott mindent.
Gyerekkorában elvették a kedvét a színészkedéstől, a Marvel-filmek a külsejét is megváltoztatták, ő Hollywood egyik legvonzóbb agglegénye, és mostanában épp a legjobb barátjával akciózik együtt. 40. születésnapját ünnepli Sebastian Stan, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad róla.