Sokkoló baleset történt január 3-án Balatonfőkajárnál. Egy 21 éves polgárdi lány kocsijával egy fának csapódott. Életéért napokon keresztül küzdöttek a kórházban, de nem tudták megmenteni: a lány meghalt.
Az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltás kötelezővé tétele mellett érvel a Welt am Sonntag vasárnap megjelenő német napilapnak adott interjúban Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter. "El kell fogadnunk, hogy a kötelező oltás sem fog mindenkit elérni, de meggyőződésem, hogy sok oltatlannak be lehetne adni a védőoltást, ha meg
Amikor a támadót elfogták, saját zavaros történetével állt elő. Megjegyezte, az eset idején volt benne néhány szem nyugtató, ezért van, amire nem emlékszik.
A sátoraljaújhelyi kórházban dolgozó ápoló orvosi utasítás hiányában nyugtatót és altatót juttatott az egyébként infúziós kezelés alatt álló áldozat szervezetébe, majd az éjjeli órákban a vádlott az alvó és védekezésre képtelen állapotba helyezett sértettel közösült.
Aurelio sokat emlegeti imádott édesanyját, de eddig nem láthattuk, milyen szép asszony is volt akkoriban, amikor a fiatal híresség szinte még karonülő volt.
A kutyák agya érzékeli, ha emberi beszédet hall, és képes különbséget tenni a nyelvek között: más-más mintázatot mutat egy ismert és egy ismeretlen nyelv hallatán - mutatták ki az ELTE Természettudományi Karának (TTK) etológusai legújabb agyi képalkotásos vizsgálatukban.
A szexfétis hallatán neked is fekete bodyk és bonyolult szextárgyak jutnak eszedbe? Ez sokaknál van így, de valójában minden olyan tárgy vagy cselekedet ide tartozhat, ami valakiből úgy vált ki szexuális izgalmat, hogy kívül esik a hagyományos szex normáján. Bizonyos szexfétisekkel valószínűleg már te is találkoztál, de nem talán nem is gondolnád,
A férfi először egy tapétavágóval, majd a gyereküktől elvett késsel esett az asszonynak a Szabolcs-Szatmár megyei Nagyaron. Mindezt a 14 éves Boglárka szeme láttára.
Magyarország mezőgazdasági adottságai nemzetközi összehasonlítás alapján is átlagon felüliek: 2020-ban az Európai Unió mezőgazdasági termékeinek 2,1 százalékát állítottuk elő. Az ágazat azonban egyszerre okozója és elszenvedője is a klímaváltozás negatív hatásainak: míg az EU-ban csökkentek az agrárium kibocsátásai, addig itthon nőnek. Hazai összeh
Olykor pár szem rizst evett vacsorára, máskor kukáznia kellett, hogy jusson étel, mégis bátran és boldogan tekert tovább. Illés Adorján mindenét eladta, hogy körbebiciklizze a Földet, ami 4 év és 10 nap alatt sikerült neki.
A promise ring, vagyis ígéret gyűrű fogalma már régóta megjelent társadalmunkban. Az eredeti gondolat egy felettébb romantikus gesztuson alapszik, miszerint eljegyzés előtt a szerelmespár bármely tagja gyűrűt adhat a másiknak elkötelezettsége jelképeként. De valóban ennyi lenne?