Galambos Lajos igazán büszke lehet a gyermekeire: István jogot tanul, Lajos nemzetközi tanulmányokat folytat. Egyetlen lánya, Boglárka pedig divattervező lett, jelenleg London egyik legnevesebb iskolájában sajátítja ela szakmát, sőt, hamarosan elindíthatja saját divatmárkáját is.
Az ingatlan értékesítéséről a járványidőszak alatt Óbuda Dk-ás polgármestere, Kiss László egyszemélyben döntött, a telekre és az épület megvételére egyetlen pályázó volt, aki a piaci árnál jóval alacsonyabban jutott az ingatlanhoz. A Római part közelében 5 éve üresen álló kultikus csárdát az új tulajdonosa ráadásul már le is bontotta, értesülésein
Megszámlálhatatlan mennyiségű könyv született a Magyarországon csak Sisiként emlegetett Erzsébet királynéról, de eddig senki nem írta meg regényesen, naplóbejegyzések és magánlevelek alapján Erzsébet történetét.
Palik László – hosszú kihagyás után – három éve tért vissza a televíziózáshoz, s bár a nézők imádták őt, mint az Exatlon műsorvezetőjét, a tévés úgy döntött, elég volt.
Mélységes fájdalmat él át Dobos Attila menyasszonya, Erzsó. Az asszony élete közel három éven át minden nap a kedvese körül forgott, ám az énekes halála óta nem találja a helyét.
Az ingatlan értékesítéséről a járványidőszak alatt Óbuda DK-ás polgármestere, Kiss László egyszemélyben döntött, a telekre és az épület megvételére egyetlen pályázó volt, aki a piaci árnál jóval alacsonyabban jutott az ingatlanhoz.
A kutya karmai közt kapta a legjobb drámai film, a West Side Story pedig a legjobb musical vagy vígjáték díját helyi idő szerint vasárnap este a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben a megszokott külsőségek nélkül megrendezett Golden Globe-díjátadó ceremónián.
Nem léphetnek be az oltottaknak fenntartott helyekre azok, akik február 1-ig nem veszik fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást - jelentette be vasárnap Tanosz Plevrisz görög egészségügy-miniszter.
A héten is marad a hideg idő, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, és helyenként, a hóval borított tájakon mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Vőlegénye karácsonykor kérte meg a kezét, de már javában az esküvőt tervezi Tóth Vera énekes, aki úgy gondolja, ezen a napon egy hamisítatlan magyaros lakodalmat tartanak majd.
A kutya karmai közt kapta a legjobb drámai film, a West Side Story pedig a legjobb musical vagy vígjáték díját a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben a megszokott külsőségek nélkül megrendezett Golden Globe-díjátadó ceremónián.
A héten is nagyon hideg lesz, nem jön az enyhülés. Hétfőn több helyen gyenge havazás is várható, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében citromsárga, első fokú figyelmeztetés van érvényben.
Katalin hercegné egészen új oldalát ismerhetjük meg a három portrékép által, amit születésnapja alkalmából mutattak be a nagyvilágnak – a fotósorozat a National Portrait Galleryben kap majd méltó helyet.
Megemelte a francia luxuscég népszerű táskáinak árát, ezzel is növelve az exkluzivitásukat. Miután kezd visszatérni a pandémia előtti vásárlás intenzitása, sőt, a „revansshopping”-jelenség is érzékelhetővé vált, és a divatcégek készletei korlátozottak, a Chanel nem habozott, árat emelt.
Hosszú két évet tudhat maga mögött Tóth Andi, aki nemrég kissé elvonult a nyilvánosság elől. Egy meseszép helyen, kellemes melegben próbálja kipihenni a munkával töltött hónapokat.
A többszörös magyar bajnok úszó, aki 1996-ban felért a világ csúcsára is, nemrég súlyos betegséggel nézett szembe. A diagnózisról és az azt követő időszakról most beszélt először.
Rátámadtak az ügyeletes orvosra szombaton Fóton. A civilben testépítőként is tevékenykedő dr. Lestár Ferenc azonban nem hagyta magát, így végül az elégedetlenkedő férfit koponyasérüléssel szállították kórházba.
Galambos Lajcsi 22 év után tavaly vált el feleségétől, Boglárkától. A kapcsolatukat megtépázta a trombitás bírósági ügye, ám sikerült békében lezárniuk a két évtizedes együttlétet. A válás azonban nem csak a szülőket, hanem a gyerekeket is megviselte.
Hatalmas lelkesedéssel és győzni akarással érkezett meg Dominikára Esztergályos Patrik, a műsor első évadának ezüstérmese. Az ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrözőnek két nagyon erős csapattársával kellett megvívnia a bent maradásért, végül Virág Andris ejtette ki. Patrik a párbaj után adott interjút a Borsnak.
Szokatlan ajándékkal ünnepelte meg negyvenedik születésnapját a brit uralkodói család egyik szeretett tagja. Katalin hercegnén nem hagy nyomot az idő vasfoga, és talán szebben is ragyog, mint esküvője idején.