Az edzőterembe járva elég valószínű, hogy már hallottuk a srácokat a súlyzós gépeknél arról beszélni, hogy milyen fehérjeturmixokat isznak edzés után, illetve, hogy milyen ízvilágot kedvelnek. A fehérjeporok shake-nek elkészítve – vagy tetszés szerint fogyasztva – egyre népszerűbbek táplálékkiegészítőként.
Az Omega utolsó albuma lett a tavalyi év legtöbb példányban eladott lemeze. A zenekar menedzsere mesélt a Testamentum címet viselő albumról és a zenekar további sorsáról.
A digitális bennszülöttek egyáltalán nem állnak készen a digitális jövőre az első idei, digitalizációval foglalkozó kutatás szerint. Miközben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a legújabb generáció tagjai otthonosan mozognak a virtuális és informatikai világban, a valóságban az érintett korosztály szülei ezt pont fordítva élik meg.
Online vált el feleségétől Galambos Lajos, aki volt feleségével titoktartást is kötött. Az anyagiakról már korábban megegyeztek, így gördülékenyen ment a dolog. A zenész eladja milliárdos értékű birtokát is.
Megvan az érzés, mintha még tartana a január elsejei másnap? Újévi fogadalmak… talán még emlékszel rájuk miket írtál fel, de érdekes módon idén sem gazdagítottad egyik konditermet sem, a nasik is mindig bekerülnek a bevásárlókosárba és a csodálatos megújulás helyett még a szokásos életszínvonalad sem könnyű fenntartani, de legalább minden rossz szo
Az Oscar-díjas Juliette Binoche a természetes bájával és méltóságteljes eleganciájával kiemelkedik a világsztárok közül. Nemrég egy címlapfotózás keretein belül friss felvételek készültek róla, melyeket látva alig hisszük el, hogy már 57 éves.
Már 63 éve, hogy a világ elvesztette a zenészt, aki számos későbbi hírességet inspirált – Buddy Holly hatása oly nagy volt a zenei világra, hogy talán még ő sem gondolta volna anno, hogy munkásságának ekkora jelentősége lesz a későbbiekben.
A menopauza óriási változásokat idéz elő a női hormonrendszerben, melynek hatására több furcsa és zavaró tünet jelentkezhet. Viszont vannak olyan problémák, melyekkel jobb orvoshoz fordulni, mivel kezelést igényelhetnek.
Ránija jordán királyné legidősebb lánya, Iman hercegnő megszólalásig hasonlít gyönyörű édesanyjára, sőt, első ránézésre lánytestvéreknek is gondolhatnánk őket.
Ha tanultál már külföldön, ha nem, az utazás szenvedélye biztosan előbb-utóbb téged is utolér. Csak egy külföldi út elegendő ahhoz, hogy ráharapj az utazás ízére.
Britney Spears és húga, Jamie Lynn Spears viszonya az utóbbi években egyre csak romlott, az események pedig egyenesen odáig fajultak, hogy a Zoey 101 színésznője életrajzi botránykönyvet írt Things I Should Have Said címen, ami január 18-án meg is jelent. Bár Britney-nek most legkevésbé az hiányzik, hogy az emberek több figyelmet szenteljenek a kín
Óriási sikert aratott a Szex és New York sorozat folytatása, az És egyszer csak…, melynek a minap jelent meg az évadzáró epizódja. Rajongók milliói agyalnak most azon, vajon visszatér-e még a szereplőgárda a képernyőre – nos, Sarah Jessica Parker egyetlen Instagram-poszttal megválaszolta a kérdést.
Lesd el a legjobb stílustrükköket Cselényi Esztertől, a CELENI magyar divatmárka megálmodójától, tervezőjétől, aki egészen péntekig enged betekintést a gardróbjába.
– Péntek délelőtt van, él, nyüzsög a főváros. A Buda szívében lévő Fény utcai piacon karjukon kosárral és bevásárlószatyorral háziasszonyok sietnek bevásárolni, hogy igazán finom és kiadós legyen a vasárnapi családi ebéd.
A két híresség igazi álompárnak számít, hiszen 45 éves házasságuk alatt a nyilvánosság sosem hallhatta, hogy bármi gond lett volna kapcsolatukban – szerelmüknek pedig 39 évvel ezelőtt meg is lett a gyümölcse fiúk, Tamás személyében.
Dancsó Péter egy egész videót szentelt a Kulcsár Edina, G.w.M és Csuti körül kialakult botránynak, a végeredmény pedig egyszerre elgondolkodtató és vicces.
A fogamzásgátlók hatásaival már sokszor foglalkoztunk, arról azonban kevesebb szó esett, hogy mi történik az után, hogy a tablettákat elhagyjuk. Mert bizony történnek dolgok, méghozzá nem is kevés, ez pedig jelentősen befolyásolja a családalapítást is!
Tóth Gabi egy nagyon cuki fotót osztott meg közösségi oldalán. Az énekesnő egy közös fotót osztott meg a 12 éves Viktorral, akinek a tehetségére már korábban is felfigyelt az énekesnő.
A hercegné ragaszkodik bizonyos darabokhoz, és köztudott, hogy egy adott ruhát vagy cipőt nem csupán egyszer ölt magára – így történt most is azzal a bizonyos szürke kabátruhával, amit Katalin korábban már kétszer is viselt a nyilvánosság előtt.
Vajna Timi másfél év után újra elkapta a koronavírust. A híresség a kórházból jelentkezett be, közösségi oldalán tett közzé egy videót, ahol beszámolt róla, hogy újra megbetegedett.