A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 22 éves elkövető ellen, aki néhány hónappal ezelőtt kirabolt két tinédzserkorú fiút az egyik fővárosi villamosjáraton.
Jelentős anyagi kár érte Judyt, ugyanis szerdán az összes hozzá tartozó - 60 ezres követőtáborral rendelkező közösségi oldalát eltulajdonították, így hozzá sem fér azokhoz és nem tudja teljesíteni azokat, amikben influenszerként egy-egy márkával megállapodott. Eleinte nem hitt a szemének, azt gondolta, technikai gond adódott, de kiderült, hogy bűnc
Keserédes meglepetésbe botlott egy tiktoker, aki a McDonald'sban kívánta csillapítani éhségét: McMuffin helyett egy zacskó pénzt kapott, ám lelkiismerete nem engedte, hogy megtartsa a szajrét.