A Dunaferr iránt rendkívül aktív érdeklődést mutató Liberty Steel három hónapos - feltehetőleg bérgyártásra vonatkozó - megbízási szerződést kötött a dunaújvárosi vasmű felszámolásával megbízott vagyonfelügyelővel - tudta meg az iparági hírekre szakosodott Argus Media.
Szombaton 10 órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok - tudatta az Oktatási Hivatal szerdán a honlapján.
A Hunguest Hotels a megnyert 17,7 milliárd forint felújítási támogatásból 4 milliárdot mégsem kap meg, de saját forrásból így is el tudják indítani a fejlesztéseket.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tudatta: hatósági eljárásban vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort. Piaci jelzéseket is értékelnek annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés, vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében.
Január végén indul a növényvédelmi drónpilóta képzés Szarvason a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az ABZ Drone Kft. együttműködésében. A szakképesítés megszerzésével lehetőség nyílik növényvédelmi monitorozás és növényvédelmi
A Gazdasági Versenyhivatal hatósági eljárásban vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, valamint piaci jelzéseket értékel annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében.
Nyolcadik alkalommal díjazta a K&H azokat az ifjú agrárszakembereket, akik a környezetvédelem, a körforgásos gazdaság, a vegyszercsökkentés, a biodiverzitás megőrzésének új, innovatív lehetőségeit kutatják; idén kilenc hallgató nyerte el az elismerést - közölte a Kereskedelmi és Hitelbank szerdán az MTI-vel.
Több mint öt év után indít ismét tőke- és hozamvédett alapokat az OTP Alapkezelő. A 3 éves futamidejű OTP Energiatrend Alap a jövő energiaiparát célozza meg, az 5 éves futamidejű OTP Megatrend Alap az átalakuló élelmiszergazdaságba kínál befektetési lehetőséget – adta hírül a társaság.
Az MNB rendeletben határozta meg, hogy a bankoknak mennyi bankjegykiadó automatát (ATM) kell üzemeltetniük. Az érintett pénzintézeteknek a bankkártyaszámuktól függően legalább 169-et, a legnagyobb bankoknak pedig tízszer ennyit. A jegybank feltételhez köti a bankfióki pénztárak bezárását is – írja a Bank360.hu.
Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is 1,3 százalékkal meghaladta az építőipari termelés volumene 2022 novemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az agrárium területén a precíziós gazdálkodásé a jövő, a hatékonyság egyik feltétele. Az a gazdálkodó, aki elmulasztja a fejlesztést, az új technológiák alkalmazását, végérvényesen lemarad a versenyben – jelentette ki Feldman Zsolt, a február 8-9-én megrendezendő Prega Konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón.
A VOSZ álláspontja szerint eljött az idő, hogy megtervezzük az árstopok kivezetését. A bajba kerülő boltok számára támogatást kell nyújtani, hogy a teljes kivezetésig fenntarthassák működésüket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyeli az olyan adózók tevékenységét is, akik a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek, így jutottak el ahhoz a Tüzép-telephez, amely 37 millió forint bevételt titkolt el - közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.
Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig.
Tíz vidéki nagyvárost érintő eseménysorozaton több mint kétszáz gazdasági és politikai szereplővel, polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, valamint kis- és közepes vállalkozások döntéshozóival folytat párbeszédet az Egyensúly Intézet és a VOSZ.
A korábbiakhoz képest kevésbé negatív kilátásokkal számolnak az idei évre az OTP Elemzési központ és az OTP Global Markets szakértői: jelentősen csökkent az extrém recesszió esélye, a növekedési kilátások pedig stagnálás körül stabilizálódtak - mondták szerdán, amikor háttérbeszélgetésen ismertették az OTP Bank legfrissebb befektetési stratégiáját.
Február 5-től, amikor az orosz kőolajtermékek behozatalára vonatkozó uniós tilalom életbe lép, Európának valamivel több mint napi 1 millió hordónyi alternatív termékkel kell majd rendelkeznie, amelynek közel fele gázolaj. Szerencsére az európai kereskedőknek több mint fél évük volt felkészülni a globális olajpiacok e vízválasztójára, és november-de
Romániában a nyers adatok szerint 12,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene a tavalyi év első tizenegy hónapjában az előző év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Megállt a drágulás üteme, egyes lakástípusoknál pedig már elindult a csökkenés is. Budapesten akár 3,5 százalékkal kedvezőbb áron találhatunk téglalakásokat, míg a panelek esetében a csökkenés mértéke eléri a 2,5 százalékot. Tavaly minden lakástípusnál és régióban nőttek az négyzetméterárak a 2021-es átlaghoz képest, derült ki az Otthon Centrum el
Az amerikai termelői árak növekedése az elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult decemberben éves szinten, havi összevetésben pedig a becsültnél jelentősebben csökkent. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete (BLS) szerdán azt közölte, hogy 2021 decemberéhez képest 6,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak tavaly decemberbe
A GreenGo flottája tavaly több mint ötven százalékkal 500 autóra nőtt, szolgáltatási területe 100 négyzetkilométerre bővült, bérlési ideje megduplázódott és a cég ügyfelei a kölcsönvett gépjárművekkel kétszer annyi kilométert tettek meg, mint az előző évben – tájékoztatta az autómegosztó szolgáltató az MTI-t hétfőn. Felidézték, hogy a munkaadók a k
Tavaly decemberben az egy évvel korábbinál 12,8 százalékkal több, 897 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba az Európai Unióban, éves összevetésben így már sorban az ötödik hónapban nőtt a forgalomba helyezések száma az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA szerdai jelentése szerint. A régió négy nagy piacából csak
A Világbank előrejelzése szerint a román gazdaság várhatóan 2030-ig folyamatosan nőni fog – jelentette ki kedden Nicolae Ciuca román miniszterelnök, aki a Romániában befektető külföldiek tanácsa fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vett részt. Kifejtette, hogy 2000-től tavalyig nyolcszor fordult elő, hogy Romániának volt a le
Az Eurostat végleges adatai alapján decemberben az előzetes adattal megegyezően 9,2 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak az euróövezetben, tovább mérséklődve az októberben 10,6 százalékon elért rekordról.
Andrzej Duda lengyel elnök szerdán arra figyelmeztetett, hogy az orosz fegyveres erők „az elkövetkező hónapokban újabb offenzívát indíthatnak Ukrajnában.”
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 541,88 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 46 855,58 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a BUX-ind
Miközben folytatódik a verseny a kerozint felváltó, tartósan fenntartható repülőgép-üzemanyag kifejlesztéséért, két új fejlemény rávilágít arra, milyen gyorsan fejlődik a technológia.
A magyar papírok könnyen túlteljesítik a piacot, gondoljunk csak az OTP számaira, melyek 2023-ban igen szépen alakulnak. A Mol próbálja lerázni az extraprofitadó hatását magáról, a Richter azonban csak szenved tőle. Mit mondanak erre az OTP profi elemzői?
A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Lassult novemberben az euróövezeti építőipari termelés éves növekedési üteme az előző havihoz képest - jelentette szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala.
2023-ban elkezdi partner franchise hálózatának kiépítését a Pizza Hut Magyarországon: az alkalmi gyorsétteremlánc több új éttermet nyitna országszerte, amihez már keresik a partnereket. Ez egy igazán különleges lehetőség, hiszen ritkaságnak számít, amikor egy globálisan ismert márka új kapukat nyit számára új piacokon. A hálózat fejlesztését első k
Egy dietetikus leleplezi a szuperélelmiszerek körül mítoszt, megosztja, hogy mik tartoznak ezeknek az élelmiszereknek a csoportjába, és elárulja hogyan lehet többet beiktatni az étrendbe.
A Tesco tizenharmadik alkalommal csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtéséhez, amelynek során több mint 57 millió forint gyűlt össze a rászorulók javára, majd ezt az áruházlánc 60 millió forintra egészítette ki, valamint idén további 10 millió forinttal támogatja a segélyszervezetet.