Oszter Sándor özvegye súlyos sérülést szenvedett, miután november elején a lánya kutyája megharapta őt. A zongoraművésznőt azonnal meg is kellett műteni, a keze viszont azóta hihetetlen gyorsan gyógyul: az eset után egy héttel már a hangszerhez nyúlt, hogy próbálgassa, mennyire tudja a sérült végtagját használni.
A keramikust sosem fűzte harmonikus kapcsolat az édesanyjához. Ambrus Attila egy közelmúltbéli interjúban őszintén elárulta: rengetegszer csalódott az asszonyban.
Meghozták a politikai döntést, amely révén az alapítványi formában működő Semmelweis Egyetemhez csatolnak több állami egészségügyi intézményt is. A most tervezett beolvasztással értékes ingatlanok kerülhetnek át állami vagyonból alapítványiba.
Nagy Rékával, a 2023-as Inspiráló Nők Estje egyik házigazdájával beszélgettünk a díjátadó ceremóniát követő gálaesten, a gyönyörű modell és műsorvezető pedig őszintén vallott arról, hogyan érezte magát, amikor felkérték őt erre a feladatra, és azt is elárulta, honnan meríti a mindennapok során az inspirációt.
Szarvas Andi nemcsak lélegzetelállító szépségéről híres, hanem arról is, hogy rendkívül bájos és kedves a természete. Az egykori szépségkirálynő magánéleti megpróbáltatásait sem rejti véka alá, a 2023-as Femcafe Inspiráló Nők Estjén pedig őszintén elmesélte nekünk, hogyan érzi jelenleg magát a bőrében.
Egy illat sokkal több annál, mint amire elsőre gondolnánk — kifejezheti a személyiségünket, a vágyainkat, azt, hogy kik vagyunk a világban. Imádod, ahogy a nyári forróság perzseli a bőröd? És az egész napos tengerparti ejtőzés utáni hosszú, nyári éjszakákat? Akkor mutatunk egy parfümöt, ami a tél közepén is visszarepít az örök nyárba!
Egy orosz kutatócsoport egy kutyakölyök mumifikálódott maradványait fedezte találta meg a Szibéria örökfagyában, amely már több, mint 18.000 éve fagyott volt.
A századforduló éjszakai életének legnépszerűbb alakja, akinek nem számított a pénz, és egész Európát megtanította mulatni, mégis elszegényedve halt meg: ő volt Somossy Károly orfeumtulajdonos, aki több kalandregény főszereplője is lehetne. Az idén 100 éves Budapesti Operettszínház új bemutatója eléd hozza az izgalmas és varázslatos miliőt, ami kör
Katalin hercegné kívül-belül ragyog, és kifinomult eleganciája és stílusérzéke mindig elvarázsol minket. A walesi hercegné ezúttal is egy meseszép szettben jelent meg.
Nem elég, hogy hazai, egészséges, a te a lábadra tervezett cipő, de még egyedi is, hiszen úgy állítod össze a színeket, ahogyan csak szeretnéd! A CABAG műhelyében és bemutatótermében jártunk, ahol a vállalkozás minden helyiségébe bepillantást nyertünk és sok csodát láttunk.
Az MTA szerint kétezer éve nincsenek szkíták, itthon mégis 1371-en vallották magukat annak. A parlamentre vár a döntés, hogy elismerik-e őket kisebbségként.
A múlt heti Dancing with the Stars adásban kaptuk az elsöprő örömhírt: a műsor előző évadainak három női nyertese, Gelencsér Tímea, Tóth Andi és Csobot Adél együtt lépnek színpadra a döntőben. Tóth Andi most elárult néhány kulisszatitkot visszatéréséről.
Karácsony és színházi szerep volt a téma a BBC-n, de a kutyát sokkal jobban érdekelte saját maga. A színésznő egy ideig semmit sem sejtett arról, hogy mi zajlik a háttérben.
Eva Longoria szerdán a TIME Latino Leaders Dinner nagyszabású eseményen meghódította a vörös szőnyeget. A fényűző estére Nyugat-Hollywoodban került sor, amelyen az A-listás sztárok nagy része tiszteletét tette.
A magnézium jelenleg az egyik legtrendibb étrend-kiegészítőnek számít, különösen a sportolók körében, ugyanis az izomépítésre kifejezetten jó hatással van. Sőt, ha lefekvés előtt szeded be, állítólag aludni is jobban fogsz tőle. De tényleg egy "igazi csodaszer", ahogy sokan mondják? Most leteszteltük, milyen hatással van a testünkre.