2023. december 7. csütörtök

dec. 7
0:12
Közösen vagy külön? Lukács Miki elárulta, hogyan töltik a karácsonyt Peller Annával, miután bejelentették, vége a házasságuknak (Blikk)
Idén tavasszal jelentette be Peller Anna és Lukács Miki, hogy 13 év után elválnak útjaik, ám a gyermeküket, Annabellát továbbra is közösen nevelik. A válás ellenére a karácsony is egyetértésben telik majd náluk – tudtuk meg Mikitől, aki elárulta: közösen és külön is ünnepelnek majd.
dec. 7
0:12
Zámbó Krisztián fél évig készült: itt a Jimmy-sorozatra adott válasza (Metropol)
Egy régi-új dallal és klippel üzen a félrevezetett nézőknek.
dec. 7
0:12
Új portré készült a királyi családról, és valami elképesztően gyönyörű (Glamour)
Ritka, amikor a királyi családot együtt, teljes pompában láthatjuk. Most azonban kivételt tettek, és összeálltak egy különleges családi portré erejéig a Buckingham-palota karácsonyi diplomáciai fogadásán. Katalin hercegné varázslatos, rózsaarany ruhájától ismét leesett az állunk!
dec. 7
0:12
Teherbe esett egy 19 éves szűz lány (BorsOnline)
Négy terhességi tesztje is pozitív lett a 19 éves lánynak.
dec. 7
0:12
Igazi csoda ez a kislány: amputálták a lábát, de 10 héttel később már táncolt (Life)
Az orvosokat is meglepte annak a kislánynak az akaratereje, akinek fűnyíró vágta le a lábát. A végtag annyira roncsolódott, hogy amputálni kellett, de a kis Alys a műtét után 10 héttel már táncolt.
dec. 7
0:12
Kim Dzsongun sírva kéri a nőket: Még, még, még! (AC News)
Megdöbbentő videó került ki az észak-koreai diktátorról a netre. A felvételen a vezető könnyek között szól az anyákhoz.
dec. 7
0:16
"Teherbe esett a szűz barátnőm" – állítja kétségbeesetten egy mélyen vallásos fiatal, aki biztos a lány hűségében (Blikk)
Ugyan szűznemzés csak az állatoknál fordul elő – és a vallástörténet is csak egyetlen esetet ismer –, egyelőre ezzel a bizarr történettel állt elő egy angol pár. A fiatal nő úgy produkált terhességre utaló tüneteket, hogy ő és a párja is egybehangzóan állították, nem feküdtek le egymással.
dec. 7
0:16
10 év kellett, hogy jó legyen Bárdosi Sanyiék kapcsolata (Metropol)
Bárdosi Sanyi és Ildi jövő januárban ünneplik tizennegyedik évfordulójukat.
dec. 7
0:16
Dua Lipa meztelenruhája a legizgalmasabb darab, amit valaha láttunk (Glamour)
Dua Lipa az Academy Museum gáláján jelent meg egy nagyon merész, mégis nagyon kifinomult meztelenruhában, ami egyszerűen káprázatosan állt rajta. Hiába látszott át szinte teljesen a ruhaköltemény, a gyémánt ékszerekkel együtt igazán elegáns hatást keltett.
dec. 7
0:16
Embert próbáló feladvány: 10-ből 9-en képtelenek ezt megoldani (BorsOnline)
Te vajon sikerrel veszed majd az akadályokat?
dec. 7
0:16
2024 a Fa Sárkány éve lesz: nagy energiákat mozgat meg (Life)
A 2024-es esztendő a Fa Sárkány éve lesz. Ez azt jelenti, hogy olyan változások jönnek, melyek végre pozitív fordulatokat hoznak az emberiség sorsát illetően.
dec. 7
0:16
Tízpercenként hal meg egy gyerek a Gázai övezetben (AC News)
Horrorisztikus állapotok uralkodnak a gázai övezetben és kórházaiban.
dec. 7
0:18
Meghalt Andresz Kati (Blikk)
Elhunyt a magyar szinkron nagyasszonya, Andresz Kati magyar színésznő, szinkronszínésznő.
dec. 7
0:20
Mit csinált magával? Felismerhetetlenné műttette az arcát Keleti Györgyi (Blikk)
Keleti Györgyi, az egykori honvédelmi miniszter, Keleti György lánya néhány éve Magyarország ügyeletes botrányhősnője volt. Az egykor "félvilági" életet élő bulvárhíresség ma visszavonultan él, de a plasztikai beavatkozások és az eltelt idő nem múltak el rajta nyomtalanul.
dec. 7
0:20
Nem bírta ki Nótár Mary és Bódi Csabi: ezt csinálták a klipforgatás szünetében (Metropol)
Ez gyorsan ment a két mulatós sztárnak!
dec. 7
0:20
Egy hétvége a szépség jegyében - Imádtuk a Glamour Beautyfesztivált! (Glamour)
December első hétvégéjén egy különleges helyszín, Budapest egyik legimpozánsabb épülete, a Q Contemporary adott helyet a GLAMOUR Beautyfesztiválnak. Fantasztikus hétvége volt, ahol a legjobb szépségápolási kincsek mellett, más különlegességekkel is készültünk.
dec. 7
0:20
Karikó Katalin: mindig a tudomány volt az érdeklődésem középpontjában (BorsOnline)
Mindig a megértés, a tudomány volt az érdeklődése középpontjábna, és soha nem álmodott arról, hogy a kutatásaiért díjat kap - egyebek mellett erről beszélt Karikó Katalin szerdán Stockholmban, újságírók előtt.
dec. 7
0:20
Harrytől már a gyerekkori barátja is elfordult: kínos lenne számára, ha a herceg ott lenne az esküvőjén (Life)
Harry herceg állítólag meghívást kapott Westminster hercegének esküvőjére, de visszautasította, mert túl kínos lenne összefutni a rokonaival.
dec. 7
0:24
Titkos viszony a királynéval – botránykönyvben teregeti ki a szennyest az egykori sógor (Metropol)
Februárban jelenik meg a botránykönyv a királyi családról.
dec. 7
0:24
Kulcsár Edina komoly lépésre szánta el magát (Glamour)
Kulcsár Edina két nagyobbik gyermekét, Medoxot és Ninát gyakran láthatjuk az egykori szépségkirálynő Instagram oldalán, azonban kisebbik lányát eddig nagyon ritkán mutatta meg a nagyközönségnek. Most azonban kivételt tett, és egy elképesztően édes anya-lánya fotót osztott meg vele.
dec. 7
0:24
Sajtótájékoztatón lett rosszul a polgármester - Videón a hátborzongató jelenet (BorsOnline)
A városvezető rosszullétét valószínűleg ez okozhatta.
dec. 7
0:24
Pesti mesék: marhavásárok helyén lett szakrális központ a főváros egyik legszebb tere (Life)
A történetére és a nevére két Erzsébet, egy szent és egy királynő is nagy hatással volt. Ma négy egyház is jelen van itt az épületeivel, és még Angelina Jolie is forgatott itt. Pesti mesék cikksorozatunk újabb részében a Rózsák terére látogatunk.
dec. 7
0:28
Megválasztották az év emberét, Amerika kedvence lett a győztes (Metropol)
A Time Magazine idén is megválasztotta az év emberét.
dec. 7
0:28
Ő lett 2023-ban a világ legbefolyásosabb nője (Glamour)
A Forbes kiadta a világ legbefolyásosabb nőinek TOP 100-as listáját, melyen többek között olyan hírességek is helyet kaptak, mint Taylor Swift vagy Beyoncé. A lista élére azonban nem egy híresség, hanem egy 65 éves politikusnő került.
dec. 7
0:28
Elhunyt sokak kedvenc szinkronhangja, Andresz Kati színésznő (BorsOnline)
A színésznő 68 éves volt.
dec. 7
0:28
Karácsonyi nyitvatartás: ezek az üzletek zárva lesznek december 24-én (Life)
Több kereskedelmi üzletlánc, így a PENNY Market Kft., a Lidl Magyarország, a Rossmann és a Mountex is zárva lesz december 24-én, a megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitva tartással várják majd a vásárlókat.
dec. 7
0:32
"Amióta apa vagyok, egy ilyen rajzról álmodtam" – ezt kapta Kulcsár Edinával közös gyermekétől Csuti (Metropol)
Csuti elárulta, miért ez a legszebb ajándék számára.
dec. 7
0:32
Rendhagyó Romaként. podcast, az emberi jogok világnapja alkalmából (Glamour)
December tizedike az Emberi jogok világnapja, ebből az alkalomból egy rendhagyó, különkiadással készült a Romaversitas Alapítvány és a GLAMOUR. Nézd meg a Romaként. podcast új évadának harmadik részét.
dec. 7
0:32
Szörnyű családi tragédia Kispesten - Félmeztelen nő zuhant ki a hatodik emeletről (BorsOnline)
Gyakran hallották az anyát és lányát veszekedni.
dec. 7
0:32
Kiderült, miért került kórházba Tóth Gabi kislánya (Life)
Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya, Hannaróza kórházba került a hétvégén. A sztárséf most elárulta, mi történt pontosan, és arról is beszélt, hogy van most Hanni.
dec. 7
0:36
Nem tagadja: odáig van a híres magyar zenész Kiszel Tünde naptárjaiért (Metropol)
Azt is megmutatta lapunknak, melyik a kedvenc képe Tündéről.
dec. 7
0:36
Dr. Gyurkó Szilvia: "Te is sokat tehetsz, ha azt látod, hogy valakit bántanak a neten" (Glamour)
Amennyire hasznos az internet, éppen annyira veszélyes is lehet a lelki egészségünk és az önértékelésünk, sőt, akár az egész életünk szempontjából is. Manapság sokat beszélünk a bullyingról, az online bántalmazásról, de még mindig nem eleget.
dec. 7
0:36
Gyászol az egész sztárvilág: meghalt a Groovehouse harmadik tagja (BorsOnline)
Elképesztő tehetség távozott tőlünk, sajnos idő előtt.
dec. 7
0:36
Angelina Jolie végleg hátat fordítana Hollywoodnak, de Brad Pitt miatt nem teheti (Life)
Anglina Jolie elejtette, hogy végleg hátat fordítana Hollywoodnak és Amerikának is, ezt azonban addig nem teheti meg, amíg nem ér véget a harc egykori férjével, Brad Pitt-tel.
dec. 7
0:40
Elhunyt az ország egyik kedvenc szinkronszínésznője, már sosem hallhatjuk többé az ikonikus hangját (Metropol)
68 éves korában halt meg Andresz Kati.
dec. 7
0:40
Borbély Alexandra üzenete könnyekig meghatott minket (Glamour)
Borbély Alexandra az Instagram oldalán osztott meg egy fotót, ami mellé nagyon megható sorokat írt az idő múlásáról és a barátság fontosságáról. Ha tartasz attól, hogy egyre több lesz a gyertya a szülinapi tortádon, akkor ezt mindenképp érdemes elolvasnod!
dec. 7
0:40
Újfajta Meki nyit meg Amerikában (BorsOnline)
Az első üzlet várhatóan 2024-ben tárja ki kapuit.
dec. 7
0:40
A légiutas-kísérő arra figyelmeztet, hogy soha ne igyunk kávét a repülőn, mert undorító (Life)
A légiutas-kísérők tippjei kulcsfontosságúak lehetnek ahhoz, hogy egy kicsit kényelmesebben utazzunk: most a fedélzeten felszolgált kávéról rántották le a leplet.
dec. 7
0:44
Skorpió éves horoszkóp: 2024-ben megtalálhatod a lelki társadat, és merész lépésekre szánod el magad (Glamour)
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2024-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2024-et - lássuk, mi vár rád, ha Skorpió vagy.
dec. 7
0:44
Drámai fordulat, sírva búcsúztatta a sárga csapat a társukat! – Rékasi Károly feladata a Farm VIP versenyt (BorsOnline)
Kórházba került Rékasi Károly. Az orvosi utasítások szerint ha nem kezdődik meg azonnal a rehabilitációja, elveszítheti a lábát. Mérlegelnie kellett, kockáztatja-e az egészségét, végül úgy döntött: feladja a versenyt.
dec. 7
0:48
Innen tudhatod, hogy csak szexuálisan vonzódik hozzád a másik, de nem akar kapcsolatot (Glamour)
Közös hullámhossz, véget nem érő csókcsaták, féktelen szenvedély a hálószobában. Kérdés, hogy ez vajon elég-e ahhoz, hogy komolyra forduljon a dolog? Ha azon tűnődsz, hogy a kiszemelted kapcsolatot akar-e, vagy csak szexet, nem vagy vele egyedül. Cikkünkből most megtudhatod, melyek azok az árulkodó jelek, amik arra utalnak, nem tervez veled hosszú
dec. 7
0:48
Kóbor János emlékére: "Legyen egy koncert a mennyben" (BorsOnline)
Éppen két éve minden Omega rajongó számára megváltozott a december 6-ai nap jelentése és jelentősége. Kóbor János aznap elment és már senkit sem érdekeltek a csokimikulások, hiszen ennél nagyobb "virgácsot" aligha kaphattak volna.
dec. 7
0:52
Itt a tudományos válasz arra, hogy legnagyobb rémálmaink figyelmeztetni akarnak-e valamire (Glamour)
Zuhanás a mélybe, menekülés egy gyilkos elől, fulladás - csak néhány a leggyakoribb rémálmok közül, amelyek sokunkat kínoznak. Kiderítettük, mit kell tudni róluk, beleértve azt is, hogy a krónikus rémálmok mikor lehetnek egy nagyobb egészségügyi probléma lehetséges jelei.
dec. 7
0:56
5 jel, hogy érzelmileg éretlen a párod (Glamour)
Minden olajozottan működik, mégis sokszor azt érzed, hogy egy éretlen emberrel hozott össze a sors. Mit is értünk pontosan ez alatt? Érzelmi érettségről akkor van szó, amikor az ember képes megfelelően reagálni a helyzetekre, és képes uralkodni érzelmein. Az érzelmileg érett emberek minden olyan helyzetben felnőttként viselkednek, amikor másokkal é
dec. 7
3:12
Lebukott! Kiderült, egy párt alkot-e Hunyadi Donatella és táncpartnere (BorsOnline)
Egy ismeretlen sráccal kapták lencsevégre Kiszel Tünde lányát.
dec. 7
4:18
Napi horoszkóp - december 7: Az egyik csillagjegyet a megcsalás réme fenyegeti, az Ikrek szerelmi élete viszont kiegyensúlyozottabb már nem is lehetne (Promotions)
Mire vársz még? Jobban teszed, ha felhagysz a kétkedéssel és elkezdesz élni, mert máskülönben nem sok jót jósolnak neked a csillagok! Íme a csütörtöki horoszkóp.
dec. 7
4:24
Fel sem ismerni, évek óta először látták az egykor népszerű gyerekszínészt (hirado.hu)
Jonathan Taylor Thomas a 90-es években igazi tiniszívtiprónak számított.
dec. 7
4:48
Ennyi dráma rég volt egy műsorban: elképesztő ordítozás, sírás, sérülés, visszalépés történt a Farm VIP-ban (Promotions)
Kemény feladatot kaptak a játékosok, nem is bírta ki mindenki. Óriási drámák a Zsolti gazda farmján.
dec. 7
5:18
Földi paradicsomként hirdették, most teljesen lakatlan ez a szellemváros: egymillió embernek adott volna otthont (Life)
Egymillió embernek adott volna otthont a malajziai "földi paradicsomként" hirdetett épületkomplexum, de a projekt csúfos kudarccal ért véget: elhagyott szellemváros lett, mindössze néhány száz ember él ott egy krokodiloktól hemzsegő folyó partján.
dec. 7
5:18
Itt a világvége? Megfejtették a Maják vészjósló kövének titkát, most már tudjuk a jövőt (Promotions)
Tudósok tovább kutatják a rejtélyes azték naptár jelentését.

Keresés