Amikor az amerikai Louisiana állam bevezette a korhatárellenőrzést, a Pornhub forgalma 80 százalékkal visszaesett. De ahelyett, hogy a felhasználók teljesen abbahagyták volna a pornónézést, még sötétebb bugyrok felé fordultak.
A rettegés legnagyobb filmes mestere rengeteg dologtól félt betegesen. Azt mondta, a vér szép, egy feldarabolt hulla látványa nem kavarja fel, de a tojásnál undorítóbb dolgot elképzelni sem tud.
Eseményekben igen gazdag időszak után van a hazai biztosítási szektor. Erőteljes állami szerepvállalás, extra adó, tranzakciók, régi-új szereplők mozgásai, közelgő lakáspiaci kampány. A mozgás mindig lehetőség is, de ez azért egy kicsit sok. Hiszen a biztosítóknak már két év kétszámjegyű infláció is komoly kihívás, hiszen gondoljunk csak bele, nem
Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történt, az eset negyedik halottja a támadó, akit holtan találtak – közölte a nagyváros rendőrsége. A helyi hatóság a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában az áll, hogy a vizsgálat tart, ugyanakkor azt is közölték, hogy a veszély
Lövöldözés tört ki szerda este Brüsszel belvárosában, négyen megsebesültek, egyikük állapota életveszélyes – közölte a belga főváros Ixelles kerületének rendőrsége. Az eset a városközpontban található Avenue de la Toison d’Or sugárút mentén történt. A rendőrség közölte, nincs arra utaló jel, hogy terrorcselekményről lenne szó. Ugyanígy nyilatkozott
Joe Biden szerint nem ő az egyetlen demokrata politikus, aki le tudja győzni Donald Trumpot – mondta az amerikai elnök újságírók előtt szerdán magyarázva kijelentését, miszerint azért indul, hogy elődje újbóli elnökségét megakadályozza. Joe Biden a Fehér Házban egy nyilvános eseményen arra a kérdésre, hogy úgy gondolja-e, ő az egyetlen demokrata, a
Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram – jelentette helyi idő szerint a Meta illetékeseire hivatkozva a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap. A végponttól végpontig (end-to-end), vagyis a két felhasználó közötti üzenetváltás teljes titkosítása jelenleg opcionális a közösségi oldalakon.
Az autóban mindössze 69 ezer kilométer volt, amikor gyorsításkor zörögni kezdett. A gyári előírás szerint a teljes hajtásrészt ki kellene cserélni, a villanyos Golfot eladó kereskedés pedig megtagadta a méltányosságot. Pedig valószínű, hogy csak egy szem csapágyat kéne cserélni benne.
Krausz Ferenc az attoszekundumos fizika területének megalapításáért és az elektronok kutatásáért Anne L'Huillierrel és Pierre Agostinivel október 3-án megosztva nyerte el az idei fizikai Nobel-díjat.
December 11-től a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a mostaninál gyorsabban és egyszerűbben lehet online értékpapírszámlát nyitni – mondta a pénzügyminiszter sajtótájékoztatón. Varga Mihály közölte, a fejlesztés célja, hogy Magyarországon állampolgári alapon mindenkinek legyen lehetősége gyorsan, kedvezményesen, biztonságosan értékpapírszámlát nyitni a
Varga Mihály élni fog a kormányzati költségvetési előkészítő munkacsoportban kapott vétójogával, ha úgy látja, hogy az államadósság vagy az államháztartási hiány veszélyben van – erről egy más témában tartott sajtótájékoztatón beszélt a pénzügyminiszter. Varga Mihály az online kincstári értékpapírszámláról szóló sajtótájékoztatót követően kapott a
Vasárnapig ingyenesen látható a Feldobott kő, a Boldog születésnapot, Marilyn! és a Fényes szelek című alkotás a Nemzeti Filmintézet streaming platformján. A válogatással a Filmio az idén elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze előtt tiszteleg. 1946. december 4-én született Balázsovits Lajos, Balázs Béla-díjas alkotó, színházi rendező, színiga
Január elsejétől emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege, a fiatalok akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Facebook-oldalán. Nagy-Vargha Zsófia ismertette: a támogatásra azok jogosultak, akik még nem töltötték be a 35. életévüket vagy 35 évesnél i
A múlt héten – az előző heti 23 ezer főről – 28 900-ra nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) MTI-hez eljuttatott tájékoztatásából. A közlemény szerint további 249 700 ember akut légúti fertőzés tüneteivel jelentkezett orvosnál. Az adatokat ismertetve azt írt
Gyártók által forgalmazott fogászati tömő- és ragasztó anyagokat, köztük speciális, úgynevezett bulk-fill kompozitot vizsgáltak a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán egy, a közelmúltban lezárult kutatás keretében. A kutatócsoport munkáját a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el. A felnőtt és gyermek
Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. köz
Bő egy hónap van karácsonyig, a legtöbben pedig ünnepekkor tartják be a legkevésbé a fogyókúrát. Egy speciális étrend azonban segíthet abban, hogy karácsonyra olyan formába lendüljünk, hogy egy kicsit elcsábulhassunk az ünnepi finomságokra. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a lakosság 58 százaléka rendelkezik súlytöbblettel, nem csoda
Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán Csoporttal – jelentette be a közösségi oldalán csütörtökön Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter azt szeretné elérni, hogy 65 év felett és 14 év alatt mindenki ingyen utazhasson Magyarországon. Ezzel minden magyar család a közösségi közl
A vagyonnyilatkozati rendszer reformját kezdeményezi az Integritás Hatóság, álláspontjuk szerint ugyanis a magyar rendszer nem működik, az ellenőrzés fragmentált, nem éri el a célját – mondta a hatóság elnöke sajtótájékoztatóján. Bíró Ferenc a hatóság idei vagyonnyilatkozati eseti jelentésének megjelenése kapcsán azt mondta, jelentésükben tizenhat
A márka vezetője szerint fontos szerepet szánnak a GTI és az R-elnevezésnek is, ezeket a legerősebb villanyautókra ültetik majd át, a hagyományos Golf pedig plug-in hibridként folytathatja pályafutását.
A kétoldalú viszony fejlődését méltatta Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raiszi iráni elnök kettőjük csütörtöki találkozóján a moszkvai Kremlben. "Kapcsolataink nagyon jól fejlődnek. Nagy infrastrukturális projektjeink vannak, amelyekről régóta tárgyalunk, most jutottunk el az észak-déli vasútvonal építésének gyakorlati megvalósításához. Természet
Teltház és adventi hangulat fogadta a BÁV 82. Művészeti Aukciójának látogatóit, ahol csaknem 700 tétel várta, hogy gazdára találjon. Köztük egy 75 darab briliánssal díszített pompás nyakék, Tornai Gyula festménye és egy Erzsébet királynénak írt jubileumi köszöntőlevél is. A megelevenedő történelem, mesés ékszerek, páratlan festmények, képzőművészet
Közel másfélezerrel nőtt az Oroszországban működő külföldi vállalatok száma 2022 március elejétől idén novemberig – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a VTB bank Oroszország hív! elnevezésű moszkvai fórumán. "A nyugati politikai elit minden nyomása ellenére nem csökkent az Oroszországban működő külföldi struktúrák, üzleti struktúrák száma. Képzel
Jack Ma, az Alibaba társalapítója kényszerű távolléte után visszatér Kínába és érdekes területen folytatja vállalkozását. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Jack Ma kínai üzletember nem az a típus, aki így gondolkodik. 2020 októberében kritizálni merészelte a kínai pénzügyi hatóságokat, ami, ha nem is az életébe, de kínai gazdasági szerepvállalásába, és
A Nobel-díj hihetetlen bátorítást jelent, hogy amit csinálunk, azt nemcsak "szórakozásból" tesszük, hanem egy nap fontos alkalmazások nőhetnek ki felfedezéseinkből – mondta Krausz Ferenc Stockholmban, ahol az idei fizikai, kémiai és közgazdasági díjazottak együtt tartottak sajtótájékoztatót a Nobel-díj vasárnapi átadását felvezető programsorozat ré