2023. december 5. kedd

dec. 5
0:12
Harangi Szabolcs: van, amikor csak néhány tíz perc van figyelmeztetni a vulkánkitörésre (Infostart)
Vasárnap erőteljes robbanásos kitörés történt a szumátrai Marapi vulkánon. A kitörés időpontjában mintegy 70 turista volt a hegyen. Eddig 12 halálos áldozatról számoltak be a helyi hatóságok, 12 embert még mindig keresnek. A hegyen lévők súlyos égési sérülést szenvedtek. A Marapi vulkán nem összetévesztendő a jávai Merapival, amelyik szintén aktív
dec. 5
0:16
Ezt még biztosan nem tudta a kutyákról (Infostart)
A kutyák agyában, pontosabban a jutalom feldolgozásáért felelős nucleus caudatusban is tetten érhető, hogy milyen ételt szeretnek igazán és milyet kevésbé - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszék és a francia Symrise Pet Food cég közelmúltban megjelent közös kutatásából.
dec. 5
5:15
Horthy Miklós imádta a teniszt, nemzetközi bajnokságokon is elindult (Telex)
A kormányzó 70 évesen is teniszezett, a kastélyában saját teniszpályája is volt.
dec. 5
5:36
A számok nem hazudnak – eddig él, aki eléri a nyugdíjkorhatárt (Infostart)
Érdekes adatokat kapunk, ha azt vizsgáljuk, mekkora a várható élettartam a nyugdíjkorhatár elérésekor.
dec. 5
6:09
Mi várható a forinttól? (Tudás.hu)
Infláció, irányadó kamat, forintárfolyam. Három fontos mutató, ami egymást is meghatározza. 2023-ra a magas infláció, a magas irányadó kamat és az erős forint volt jellemző. 2024-ben végre érdemben alacsonyabb inflációt és kamatot remélhetünk, de ez szinte biztosan okoz majd forintgyengülést is. Igaz, lehet, hogy a hatás csak átmeneti lesz. Aki fel
dec. 5
6:27
Putyin a szovjet elnyomásról beszélt (Tudás.hu)
Nem ismétlődhet meg a szovjet évek politikai elnyomása Oroszországban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő az elnöki emberi jogi tanács moszkvai ülésén. "Számunkra fontos, hogy semmi ilyesmi ne ismétlődjön meg országunk történelmében, mert mindez egészében véve hatalmas, nehezen orvosolható károkat okozott népünknek és államunknak" – mond
dec. 5
6:54
Megtakarítás helyett pazarlást válthat ki a napelem (Infostart)
Egy-egy háztartás nemhogy takarékoskodna a napelem telpítése után, hanem van olyan, amelyik még több áramot is fogyaszt. Van rá magyarázot, de ennek nem örülhetnek a klímvédők.
dec. 5
8:45
Rossz hírek érkeztek! Rekordot dönt idén a fosszilis tüzelőanyagokból származó szén-dioxid-kibocsátás (hirado.hu)
Rekordmagas lesz idén a fosszilis tüzelőanyagokból származó globális széndioxid-kibocsátás mértéke, ami súlyosbítja az éghajlatváltozást és még pusztítóbb szélsőséges időjárási viszonyokat idéz elő – közölték tudósok.
dec. 5
13:51
Kijött a legfrissebb Pisa-felmérés eredménye (Tudás.hu)
Míg az OECD országok – köztük az oktatási "mintaállamok" – átlageredménye matematikából és szövegértésből jelentősen romlott az előző, 2018-as méréshez képest, Magyarország esetében nem volt szignifikáns változás – hangsúlyozta a legutóbbi PISA-mérés friss eredményeit bemutató sajtótájékoztatón az Oktatási Hivatal elnöke. Brassói Sándor elmondta: a
dec. 5
13:54
Itt a magyar diákok legfrissebb PISA-eredménye (Infostart)
Míg az OECD országok - köztük az oktatási "mintaállamok" - átlageredménye matematikából és szövegértésből jelentősen romlott az előző, 2018-as méréshez képest, Magyarország esetében nem volt szignifikáns változás - hangsúlyozta a legutóbbi PISA-mérés friss eredményeit bemutató sajtótájékoztatón az Oktatási Hivatal elnöke.
dec. 5
13:57
Az időjárás bizonyítottan befolyásolja a szív- és érrendszeri betegségeket (Tudás.hu)
A cukorbetegek, az 55 évnél idősebbek és a férfiak a legérzékenyebbek a szív- és érrendszeri betegségeket kiváltó légköri jelenségek változásaira a Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint. Az egyetem MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint az éghajlatváltozás kardiovaszkuláris betegségekre gyakorolt hatását több éve vizsgálják az egyetemen,
dec. 5
14:03
Uniós biztos: Az Eu-ban megnövekedett a terrorfenyegetés (Tudás.hu)
Az Európai Unióban a gázai háború miatt megnövekedett a terrorveszély – jelentette ki Ylva Johansson uniós belügyi biztos Brüsszelben. "Az Izrael és a Hamász közötti háború és az általa okozott megosztottság miatt a közelgő ünnepi szezonban hatalmas a terrortámadások kockázata az EU-ban. Nemrégiben Párizsban is bekövetkezett, de sajnos korábban is
dec. 5
14:15
Az itt működő német cégek fele a gazdasági helyzet romlására számít (Tudás.hu)
A kormány továbbra is stratégiai partnerként tekint a Magyarországon működő német vállalatokra – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) rendezvényén Budapesten. Szőcs Gábor kiemelte: a német vállalatok meghatározó súllyal vannak je
dec. 5
14:15
A világ egyik leghidegebb városában már -58 fokban zajlik az élet (Telex)
A helyieket nem rázza meg különösebben az extrém időjárás.
dec. 5
14:21
Pressburger Imre, akiről emléknapot tart a Magyar Hollywood Tanács (Tudás.hu)
A Magyar Hollywood Tanács Pressburger Imre-emléknappá nyilvánította december 5-ét, az Oscar-díjas forgatókönyvíró, Pressburger Imre születésnapját. Pressburger Imre (1902-1988) angol forgatókönyvíróként lett halhatatlan. Michael Powellel közös, látványban és elbeszélésben egyaránt szellemes és merész filmjeiket a közönség éppúgy nagyra becsülte, mi
dec. 5
14:23
A Nyugat nagy ellensége látogat Putyinhoz (Tudás.hu)
Ebrahim Raiszi iráni elnök csütörtökön Oroszországba látogat, ahol orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal fog tárgyalni – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak. Az iráni államfő moszkvai látogatásról elsőként kedd reggel a Tasznim iráni hírügynökség számolt be. "Megerősíthetem, hogy orosz-iráni tárgyalások le
dec. 5
14:27
Az egyik legsikeresebb videojáték előzetesét mutatták be (Tudás.hu)
Bemutatta helyi idő szerint hétfő éjjel a Rockstar Games amerikai videojátékfejlesztő cég a Grand Theft Auto sorozat legújabb, hatodik részének előzetesét, és egyben közölte: az évek óta várt játék előreláthatólag 2025-ben jelenik majd meg  – derül ki a The Guardian című  brit lap kedd hajnali beszámolójából. A GTA 6 ismét a Miamit idéző Vice Cityb
dec. 5
14:33
Nagy orvosi felfedezés, hogy a bélflóra mennyire befolyásolja az egészséget (Tudás.hu)
Egyes daganatos betegségek korai diagnosztikájához is hozzájárulhatnak azok az emésztőrendszerben előforduló mikroorganizmusokat vizsgáló kutatások, melyeket Juhász Szilvia végez munkatársaival a szegedi Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központban (Hungarian Center of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM) – tájékoztatta a kutatócsoport a
dec. 5
14:35
Hányan látták a Semmelweis filmet a nyitó hétvégén? (Tudás.hu)
A magyar filmek közül az év legmagasabb nézettségével indított a hazai mozikban a Semmelweis című film a bemutatását követő első hétvégén. A Koltai Lajos rendezésében és Vecsei H. Miklós főszereplésével készült filmet csaknem harmincezren látták, amivel a hétvégi top lista második helyét foglalta el Ridley Scott november 23-án bemutatott Napóleon c
dec. 5
14:42
Fontos figyelmeztetés a cukorbetegeknek (Infostart)
A Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint A cukorbetegek, az 55 évnél idősebbek és a férfiak a legérzékenyebbek a szív- és érrendszeri betegségeket kiváltó légköri jelenségek változásaira. Az éghajlatváltozás szív- és érrendszeri hatásait több éve vizsgálják az egyetemen, amely egy újnak számító tudományág, a kardiometeorológia kialakulását is in
dec. 5
14:45
Kéknyelv-betegséget vizsgálnak Magyarországon (Tudás.hu)
A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvasmarhák vizsgálatát, ugyanis Hollandiában, Németországban és Belgiumban is megjelent a kéknyelv-betegség, amely a kérődző állatokat támadja meg – közölte a Nébih a honlapján. Hollandiában szeptember elején kitört
dec. 5
15:09
Feltöltenéd a teljes elméd egy számítógépre? Erre a 3 dologra lesz szükséged (SzMo)
Túlélhetjük-e saját biológiai halálunkat? Biológiai szerverből szintetikus hardverré válhatunk-e? Egyelőre sok a kérdőjel, de a válasz nem egy egyszerű "nem".
dec. 5
15:33
Riasztóan csökken a termőtalaj (Tudás.hu)
Az egészséges talajok fontosságára, a termőtalaj riasztó ütemű csökkenésére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a talaj világnapja alkalmából közölt közleményében. "Talajaink veszélyben vannak, többek között a terjeszkedő városok, az erdőirtás, az erózió, a szennyezés, a túllegeltetés, az éghajlatváltozás és az ebb
dec. 5
15:35
Bejelentették az Európai Uniónak a paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbítását (Tudás.hu)
Az Euratom előírásainak megfelelően bejelentették az Európai Uniónak a paksi atomerőmű további üzemidő-hosszabbításának megkezdését – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója Pakson, ahol a hosszabbítás kapcsán bemutatták a sajtónak az erőmű egyes üzemi területeit is. Horváth Péter János hozzátette, az októberi bejelentéssel elkezdődik a
dec. 5
15:39
Bank360: szédületes nyereség a bankoknál (Tudás.hu)
A tavalyi három és félszerese eddig a bankok nettó nyeresége. Az 1139 milliárdos szédítő szám mögött azonban sok a nagy összegű egyszeri tétel, például a korábban a háború miatt képzett tartalékok felszabadítása vagy a Sberbankból visszakapott pénz, és az osztalékok is javították a hitelintézetek eredményét – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.  Szé
dec. 5
15:45
Javulhatna a gyógyszerek hatékonysága (Tudás.hu)
Jelentősen javítani lehetne egyes gyógyszerek hatékonyságát annak az új módszernek a segítségével, amit a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán dolgoztak ki. A megoldásnak köszönhetően lehetőség nyílhat a betegek gyorsabb gyógyulását elősegítő terápiák kialakítására. A kutatók eredményeit összefoglaló cikket az egyetemet fenntartó alapítván
dec. 5
16:21
Csak a Szabadság-hegyi vízforrásokból ötvenezer liter édesvíz folyik el naponta (Tudás.hu)
Kevésbé megbecsült nemzeti kincsünk a forrásvíz – nyilatkozta a Tudás.hu-nak Bittsánszky Ádám, vízgazdálkodási kutató. Mint mondja, jelenleg Budapesten a Szabadság-hegyből a vízforrásokból 50 000-100 000 liter hideg édesvíz folyik el naponta a csatornába felhasználás nélkül. Ezek az értékes vizek, nemzeti kincseink, kis odafigyeléssel ivóvíz minősé
dec. 5
16:45
Április 1-jétől indul a kézi visszaváltás az önként csatlakozó kis üzletekben (Tudás.hu)
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tervei szerint 2024. április 1-jétől magyar szakemberek által kifejlesztett mobil rendszer teszi majd lehetővé, hogy a kötelező italcsomagolás-visszaváltási rendszerhez önként csatlakozó kisebb üzletekből begyűjtsék a fémdobozokat, PET-palackokat és üvegeket – mondta a MOHU Gyártói felelősségi rendszerek vezetőj
dec. 5
16:51
Elhunyt donorból 8-9 évig élhet a vese, élő donorból akár 20 évig is (Tudás.hu)
A koronavírus-járvány időszaka Magyarországon is visszavetette a szervátültetések számát, de az idei eredmények már kifejezetten bíztatóak – vélik szakemberek, akik erről szóló közleményüket kedden juttatták el az MTI-hez. A közlemény idézi Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem (SE) rektorát, aki közölte: az összes, elhunyt és élődonoros szervátültet
dec. 5
16:51
Rejtély, mi okozza, és végleges gyógymód sincs: egyre többen küzdenek itthon gyulladásos bélbetegséggel (Telex)
Itthon 60 ezren szenvednek IBD-től, a számuk folyamatosan nő, és az új betegek között egyre több a gyerek. Az orvostudomány egyelőre nem tudja pontosan, mitől alakul ki a gyulladásos bélbetegség, és véglegesen gyógyítani sem tudja.
dec. 5
16:53
Ábrában, hogy hogy teljesítenek a magyar diákok nemzetközi összehasonlításban (Tudás.hu)
Nyilvánosságra hozták a legfrissebb PISA-felmérés részleteit.…
dec. 5
17:27
Agrárminisztérium: A természeti örökség megőrzése feladat és felelősség (Demokrata)
42 természetvédelmi bemutatóhely, 8 látogatóközpont, 20 tanösvény épült meg természetvédelmi bemutatási céllal.
dec. 5
19:24
PISA-felmérés: skandináv visszaesés látszik az Oktatási Hivatal szerint (Infostart)
Míg az OECD országok - köztük az oktatási "mintaállamok" - átlageredménye matematikából és szövegértésből jelentősen romlott az előző, 2018-as méréshez képest, Magyarország esetében nem volt szignifikáns változás - hangsúlyozta a legutóbbi PISA-mérés friss eredményeit bemutató sajtótájékoztatón kedden az Oktatási Hivatal elnöke.

Keresés