A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége módosította az OTP Bank Liga versenynaptárát annak érdekében, hogy a válogatott felkészülését segítse a jövő nyári Európa-bajnokságra.
Ollé Sasa csupán 2016 végén köszönt el korábbi S2000-es Fordjától, annak ellenére, hogy addigra egyértelművé vált, hogy az R5-ös autók ellen nem sok esélye van a S2000-esnek. Sasától egy dán csapat vette meg az autót, majd 2023-ban Németországba került.
A szövetségi kapitány szerint fejben dőltek el a dolgok, és a második félidő elején a támadójáték akadozására fókuszálva esett vissza a magyar női kézilabda-válogatott addigi kiváló teljesítménye, ezért kapott ki Montenegrótól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn Helsingborgban.
Úszóink a bukaresti Európa-bajnokságon érdekeltek, a női futballvállogatott Albániát fogadja a Nemzetek Ligájában. A Tatabánya következő, Európa-liga csoportkörös mérkőzését játssza. Német, olasz és angol futball, valamint lósport látható még élőben a sportcsatornákon.
Jude Bellingham, a Real Madrid angol sztárja kapta a Tuttosport immár hagyományosnak mondható Golden Boy-díját, amellyel minden évben a legjobb utánpótláskorú futballistát jutalmazzák.
Az elvágott nyakú, majd elhunyt jégkorongozó balesete nyomán döntött az IIHF. Magyarországon is volt több olyan baleset, a legemlékezetesebb 2015-ben, de szerencsére egyik sem végződött tragédiával.
Sajtóértesülések szerint nem úgy alakulnak tárgyalások a Ferrarival, ahogy arra Carlos Sainz számított, így más alternatívát kereshet magának. Napok óta lázban tartja a rajongókat a La Gazzetta dello Sport információi. Az olasz lap arról számolt be, hogy a Scuderia megkezdte a tárgyalásokat a versenyzőivel, ám egyelőre csak az egyik pilóta örülhet.
Sajtóértesülések szerint 2026-tól már nem Circuit de Catalunya ad otthont a Spanyol Nagydíjnak. Az új motorérában rengeteg változással kell szembe néznie a mezőnynek. A konstrukciók megváltoznak, az erőforrások új alapokra lesznek helyezve, míg új gyártók és akár egy új istálló is csatlakozhat a sportághoz. Mindaddig a már jól ismert teszt – és ver
Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke úgy véli, ha sikerül a Red Bull ellenfeleinek fogást találni a csapaton, akkor Max Verstappen is többet fog hibázni. A holland versenyző és az osztrák csapat rekordokban gazdag szezont zárt 2023-ban. A 26 éves pilóta 19 futamgyőzelmet szerzett az évben, amivel saját rekordját döntötte meg, emellett megszerez
Mindketten a saját sportolói korszakuk meghatározó versenyzői voltak, de más utat jártak be, más egzisztenciával és eredményekkel szálltak ki az élsportból. Szabó Szilvia háromszoros olimpiai ezüstérmes és Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakosokkal beszélgettünk az élsport utáni élet kihívásairól.
Hivatalosan is bejelentette a Forma-1, hogy melyik versenyeken változik a szombati nap programja a sprintversenyek miatt. 2021-ben mutatta be a sportág az új formátumot. Az első évben három versenyen kísérleteztek, majd tavaly hatra emelték a szombati futamok számát. Idén is ugyanennyi helyszín programja tért el a szokásostól, és ez a minta jövőre
Nagyon fontos, hogy elhiggyék, le tudjuk győzni a horvátokat és a szenegáliakat. Ez kell ahhoz, hogy az utolsó mérkőzésen Svédország ellen maradjon esélyünk, de ehhez tényleg csapatként kellene dolgozni – mondta a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitány a Montenegró elleni vereség után és a világbajnoki középdöntő előtt.
A német U21-es válogatott védekező középpályásként és középhátvádként is bevethető alapembere, Dárdai Pál középső fia a Hertha egyik legjobbja a szezonban.
Derek Warwick elismerte, nem akarták megbüntetni Carlos Sainzot a Las Vegas-i Nagydíj versenyhétvégéjén, de nem volt más választásuk. Visszatért idén a mezőny a szerencsejáték és kaszinók fellegvárába, ám az első nap nem úgy sikerült, ahogy azt a sportág és szervezők elképzelték. Az első szabadedzés rövid életű lett, mivel a Ferrari spanyol verseny
A Szoboszlai Dominikot focira tanító apja mesélt arról, hogy pokróc típus, látta a fiát sírni, mert kikapott, nem szereti tutujgatni a gyerekeket és idegesítik az edzésen bekiabáló szülők.