2023. december 17. vasárnap

dec. 17
0:12
A régió több országa a mi példánkat követi – Gyulay Zsolt a sportfinanszírozási rendszerről (Infostart)
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta az InfoRádióban: Magyarországon kiemelkedően megbecsülik az olimpiai családot, ezt jól mutatja, hogy jövőre tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom. A sportvezető közölte: egyetért a NOB azon döntésével, amely szerint az oroszok és a fehéroroszok semleges színekben részt vehetnek a
dec. 17
0:12
Félbeszakadt Kerkezék meccse az angol bajnokságban, miután az ellenfelük csapatkapitánya összeesett a pályán (Telex)
A 29 éves Tom Lockyer szívrohamot kapott. A focista májusban a feljutásról döntő meccsen is összeesett, de egy szívműtét után visszatérhetett a futballozáshoz.
dec. 17
0:16
Hat gól sem döntött Miskolcon (Infostart)
A Diósgyőr hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott az MTK Budapesttel a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulójának szombati játéknapján.
dec. 17
4:42
Túl rövid volt a ruha, nem viselt bugyit a pajkos kosaraslány (Metropol)
Lyna kockáztatott, de lebukott.
dec. 17
6:24
"Hiányozni fogsz" - Gulácsi Péter szívszorító sorokkal búcsúzik (BorsOnline)
Rengeteg közös élmény, sok-sok közös siker után jött el az idő a távozásra.
dec. 17
6:42
Tragédiába fulladt a gyerekek edzése, rémülten nézték végig 11 éves kis társuk haláltusáját (BorsOnline)
Mindent megtettek a fiú életéért, de már nem tudták megmenteni.
dec. 17
8:06
Jos Verstappen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról: "El tudom képzelni, mit élhetett át a Mercedes" (Racing)
Már több, mint két évvel ezelőtt rendezték meg a nagy port kavaró 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat. Jos Verstappen nemrégiben beszélt fia, Max első világbajnoki címéről, amit Lewis Hamilton ellen volt képes megszerezni. A holland pilóta helyzete a verseny vége felé egyre kilátástalanabbá vált, miután nem volt képes faragni a hátrányán a Mercedes verseny
dec. 17
8:24
Az ERC sajtófőnöke Csomós Mixit is említette az idei szezon legjei között (Racing)
Az ERC szezon már régen véget ért, így a sorozat sajtófőnöke, Richard Rodgers is megpróbálta a 2023-as év legjeit kiemelni.
dec. 17
8:54
Máris „elkezdődött” a 2024-es F1-es szezon, a Ferrari jelentett be elsőként egy fontos időpontot (Racing)
Az F1-es csapatok közül elsőként a Ferrari hozta nyilvánosságra, hogy melyik napon leplezi le a 2024-es autóját.
dec. 17
9:00
A Ferrari jelentette be elsőként, hogy mikor mutatja be 2024-es autóját (Racing)
Az F1-es csapatok közül elsőként a Ferrari hozta nyilvánosságra, hogy melyik napon leplezi le a 2024-es autóját.
dec. 17
9:12
"Furcsa lehet, hogy nem mi vagyunk az elsők" - Nem aggódik a Fradi edzője (Ripost)
A 17. fordulóval zárul az év a labdarúgó NB I-ben.
dec. 17
9:54
Liu Shaoang visszatért, újra minden olyan, mint régen (BorsOnline)
Azt eddig is sejtettük, hogy kínai színekben sem lesz lassabb az olimpiai bajnokunk.
dec. 17
10:12
Varga Zsolt most lezárta a vb-ünneplést, és valami másra készül (Infostart)
A vízilabda-válogatott szakvezetője azt mondta az InfoRádióban, nagy megtiszteltetés, hogy immár szövetségi kapitányként is ott van a neve a Hajós uszoda aulájában. Beszélt arról is, hogy a jövő heti nemzetközi felkészülési tornán főként azok a fiatalok játszanak majd a válogatottban, akikre a januári Eb-n is komoly szerep vár, több rutinos játékos
dec. 17
10:24
A Hyundai Lappival kezdte felkészülését a 2024-es szezonra (Racing)
A Hyundai Motorsport szombaton megkezdte téli tesztjét a 2024-es WRC szezon előtt. Elsőként Esapekka Lappi vezethetett a hatalmas hóban.
dec. 17
10:36
Nagy veréssel tették helyre Trump MMA-influenszerét (Telex)
Leon Edwards nyershúsra klopfolta Colby Covington lábát, a UFC 296 nézőterén lebunyózták a következő vb-döntő nulladik menetét.
dec. 17
10:42
Böde Dani nem hibázhat, fontos főszerepet kapott (BorsOnline)
Jövő kedden reggel éktelen zsivajra és visongásra ébred majd Madocsa, Böde Daniék ugyanis disznót vágnak. A családtagok előzetesen kiosztják a feladatokat.
dec. 17
10:48
Kórházba került Kareem Abdul-Jabbar (444.hu)
Eltörte a csípőjét.
dec. 17
10:48
tom-lockyer-szivinfarktus-luton-bournemouth-kerkez-milos-premier-league (HírTV)
A futballista bő fél éven belül már másodszor esett össze a pályán.
dec. 17
11:06
Verstappent megkérdezték, mi lenne, ha találkozna Messivel, a rá jellemző módon válaszolt (Racing)
Max Verstappen nem jönne zavarba, ha találkozna Lionel Messivel, és arra is reagált, hogy néhányan minden idők legjobbjának tartják.
dec. 17
11:24
A riportert is lenyűgözte, hogy sikerei ellenére Verstappen mennyire két lábbal áll a földön (Racing)
Max Verstappen nem jönne zavarba, ha találkozna Lionel Messivel, és arra is reagált, hogy néhányan minden idők legjobbjának tartják.
dec. 17
11:48
Ha díjaznák a legszebb gólpasszokat, egészen biztosan a Napoli csatára nyerne (Telex)
Victor Osimhen olyan lezseren játszotta be magát négy védő között, mintha csak edzésen volna.
dec. 17
11:54
dejan-sztankovics-ferencvaros-fradi-ftc-fiorentina-marco-rossi-konferencia-liga (HírTV)
Exkluzív interjút közölt a legnagyobb olasz sportlap Dejan Sztankoviccsal, aki beszélt a Ferencváros bajnoki esélyeiről, a magyar futballról és Marco Rossiról is.
dec. 17
11:54
"Mély fájdalommal közöljük" - elhunyt a híres magyar olimpikon (BorsOnline)
Az ökölvívó-szövetség szomorú hírt jelentett be.
dec. 17
12:06
A Ferrari a McLaren útját járná be a téli szünetben (Racing)
Carlos Sainz biztos abban, hogy a Ferrari képes lesz utolérni a Red Bullt a 2024-es szezonra. A spanyol pilóta szerint ehhez mindössze annyi dolguk lesz, hogy lemásolják a McLarennek az idény közepén mutatott fejlődését a téli szünet folyamán. Ugyan az olasz istálló csak négy ponttal maradt le a Mercedstől, és végzett a harmadik helyén, a
dec. 17
12:24
Suninen: Nagy csalódás volt a Hyundai döntése, de igyekszünk a gyári csapatok közelében maradni (Racing)
Teemu Suninen úgy érzi, hogy idén mindent megtett, hogy a Hyundai 2024-es versenyzői között lehessen, azonban a koreai gyártó másképp döntött.
dec. 17
12:30
Mindenki érte aggódik, friss hírek a focistáról, aki szívrohamot kapott (BorsOnline)
A 29 éves játékos összecsuklott a pályán.
dec. 17
13:06
Bevált a Red Bull fogyókúrája, Horner szerint ebben rejlett az idei dominanciájuk (Racing)
A Red Bull felfedte az idei szezonban mutatott dominanciájú legnagyobb okát. Christian Horner szerint az egyedülálló sebességüket az RB19 20 kilós súlycsökkentése eredményezte. A Milton Keynes-i istálló egy külön ligában autózott a 2023-as szezon során a többi csapathoz képest. Az évad 22 versenyéből 21-et tudott megnyerni, aminek köszönhetően az e
dec. 17
13:24
Amerikában elsőre megcsinálta, ami az F1-ben két évtizeden át nem ment a népszerű kiscsapatnak (Racing)
A Minardi 2005 végén eltűnt az F1-ből, de egy másik sorozatban még teljesített egy szezont, amely ráadásul sikeres is volt.
dec. 17
13:42
Szoboszlai edzőt buktathat, különleges rangadó vár rá (Metropol)
A sztárcsapat trénere alatt inog a kispad.
dec. 17
14:24
A Toyota biztos benne, hogy Evans át tudja venni a csapat vezetését jövőre (Racing)
Miután Kalle Rovanpera jövőre csak részmunkaidőben fog versenyezni a WRC-ben Elfyn Evansnek kell hátára venni a csapatot, azonban Tom Fowler, a csapat technikai igazgatója biztos benne, hogy erre képes a walesi pilóta.
dec. 17
14:26
Bejelentette visszavonulását a korábbi F1-es pilóta (Racing)
A Caterham egykori versenyzője, Giedo van der Garde bejelentette, hogy szögre akasztja a bukósisakját. A holland pilóta döntése már csak azért is meglepő, mert mindössze 38 éves, és még számos évig versenyezhetne különböző sorozatokban. Van der Garde mindössze egyetlen szezont teljesített az F1-ben, azt is a mezőny hátsó felében található Caterham
dec. 17
15:12
Szoboszlait már megint fenyegetik; válik a világbajnok magyar sztár (BorsOnline)
Ezek voltak a Bors legolvasottabb sport témájú cikkei ezen a héten.
dec. 17
15:18
Elképesztő mocskot hagytak maguk után a német szurkolók + videó, képek (HírTV)
A Hansa Rostock szurkolói szinte mindent szétvertek az idegenbeli meccsük alatt és után.
dec. 17
15:24
Marco Rossi elárulta, miről beszélt Orbán Viktorral (BorsOnline)
A szövetségi kapitány kétrészes interjút adott a Mandinernek.
dec. 17
16:54
Szoboszlai nincs egyedül, magyar focista segít neki Liverpoolban (BorsOnline)
Óriási rangadóra készül ma a Pool magyar középpályása.
dec. 17
17:12
marco-rossi-orban-viktor-novak-katalin-europa-bajnoksag-mlsz (HírTV)
Szerinte a miniszterelnök jobban ért a labdarúgáshoz, mint ő a politikához. Interjú Marco Rossival.
dec. 17
17:12
A korábbi F1-es versenyző kemény kritikával illette a Red Bull riválisait (Racing)
Az idei Forma-1-es szezonban a Red Bullnak és Max Verstappennek nem volt komoly ellenfele a versenypályán. Ebből kifolyólag Martin Brundle beszólt a többi csapatnak, hogy kapják össze magukat, és helyezzenek némi nyomást regnáló világbajnokra. Az idei év a Red Bull holland kiválóságáról szólt, miután a 22 versenyből 19 alkalommal tudott győzelmet ü
dec. 17
17:24
Verstappen a Ferrarinál? – a csapatfőnök nem zárkózik el teljesen a szenzációs átigazolástól (Racing)
Frédéric Vasseur elárulta, nem kell sokat belelátni abba, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz szerződéshosszabbítását sem jelentették be.
dec. 17
18:24
László Zoltán és Martin is versennyel kezdi a 2024-es évet (Racing)
László Zoltán és fia, Martin is korán kezdi a 204-es szezont, miután rajthoz állnak az osztrák Janner Rallyn, nyugati szomszédunk legelső bajnoki versenyén.
dec. 17
18:30
Ajándék ötletek karácsonyra – nem csak Nascar-rajongóknak (Racing)
Mit adhatunk NASCAR-rajongó szerettünknek karácsonyi ajándékként? Most ebben a kérdésben szeretnénk olvasóink segítségére lenni.
dec. 17
19:00
Könnyedén nyert a címvédő Ferencváros a kupagyőztes Zalaegerszeg ellen (Demokrata)
A Fradi három gólt szerezve győzött a Zalaegerszeggel szemben a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában.
dec. 17
19:12
Gécsek-hasonmás kisérti Szoboszlait, Böde bátyja szárnyal a csapatában (Metropol)
A nagy magyar tehetség Dániában brillírozott.
dec. 17
19:18
Sallai a 95. percben fejelt gólt, sorozatban harmadszor nyert a Freiburg (Telex)
A magyar válogatott támadó csapata több mint fél órán keresztül játszott emberhátrányban.
dec. 17
19:24
Csak Schumacher legbrutálisabb évében történt meg korábban az, amit a Mercedes idén összehozott (Racing)
Az idei Mercedes hivatalosan a harmadik olyan csapat az F1 történetében, amely futamgyőzelem nélkül lett második a konstruktőri vb-n.
dec. 17
19:54
Mit szólnak ehhez Liverpoolban? Ez gyorsan véget ért Szoboszlai számára (BorsOnline)
Valljuk be, Szoboszlainak voltka már erősebb napjai is az angol bajnokságban
dec. 17
20:00
Szoboszlait 62 perc után lecserélték a Manchester United elleni rangadón (Telex)
A Liverpool hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott ősi riválisával, a Manchester Uniteddel.
dec. 17
21:00
Évértékelő 2023: Alonso hőstetteire, egy csatornafedélre és egy versenyző anyukájára fogunk emlékezni (Racing)
A Racingline évértékelőjében rangsorba állítottuk azokat a versenyeket, pillanatokat, balhékat és vicces momentumokat, amelyek egyedivé tették 2023-at, és amelyeket érdemes hosszú időre emlékeinkbe zárnunk.
dec. 17
21:42
Franciaországé az aranyérem a női kézilabda-vb-n (Telex)
A Norvégia ellen vívott döntő szoros kezdést és minőségi játékot hozott.

Keresés