A forduló előtt még "kiadó" két továbbjutó helyre a Napoli és a Köbenhavn ért oda, ez a két csapat is versenyben lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Manchester United csoportutolsóként kiesett.
A labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörös mérkőzésein kívül a női kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjét, jégkorongot és sznúkert láthatnak élőben a sportcsatornák nézői.
Max Verstappen elmondta, volt egy hibája az idei szezonban, amit elég kínosnak tart. A holland versenyző 19 győzelmet aratott az idei szezonban, ezzel megdöntötte tavalyi saját rekordját. Már a Katari Nagydíj sprintversenyén összegyűjtött annyi pontot, hogy matematika esélye se legyen senkinek a bajnoki címre, ám a versenyeket ugyanolyan lelkesedés
Sós Csaba szerint "ha vissza is tér, már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián".
Tony Estanguet, a párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke üdvözölte, hogy orosz és fehérorosz sportolókat semleges színekben fogadhatnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteki döntése nyomán.
Az Alpine tegnap bejelentette, távozik a juniorprogram igazgatója a csapattól az év végén. Davide Brivio még 2021-ben csatlakozott a francia alakulathoz versenyigazgatóként. Ám az elmúlt időszakban új feladatkört kapott, így az utánpótlásprogram és az Alpine Akadémia irányításáért és felügyeletéért felel. Ám a szezon közbeni átrendeződések újabb hu
Ralf Schumacher azt tanácsolta a Red Bullnak, hogy tartsák továbbra is játékban Helmut Marko. Idén többször felmerültek olyan pletykák, mik szerint hatalmi harc dúl az osztrák alakulatnál. A csapat tanácsadójának befolyása csökken, míg Christian Horner és az új vezetés nagyobb hatalomra tör. Sőt, a német sajtó szerint még Max Verstappen is egyértel
Elképesztő meccseken van túl a válogatott, de jó lenne most nem bebújni az olimpiai selejtező elérése mögé, mert a játék csalódást keltett. Nem látni a kapitány, Golovin Vlagyimir kézjegyét a csapaton, noha a harmadik nagy tornán ennek már ott kellene lennie. Szakértővel értékeljük a női kézisek eredményeit a világbajnokságon.
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest a játékosaival együtt úgy döntött, ingyen biztosítja a belépőket a 2023-as esztendő utolsó bajnoki mérkőzésére, amire a Kisvárda otthonában kerül sor.
Továbbra is várja vissza a medencébe az olimpiai bajnok Milák Kristófot Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Arról is beszélt az InfoRádióban, hogy egy héten belül összeállhat a magyar csapat a februári dohai világbajnokságra.
A magyar sportról és a magyar labdarúgó-válogaott csapatkapitányáról, Szoboszlai Dominikról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Mandienrnek adott interjújában.
A magyar sportról és a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányáról, Szoboszlai Dominikról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Mandienrnek adott interjújában.
Martin Brundle úgy véli, Oscar Piastri sikere mély sebeket ejtett Lando Norrisban. Az év elején még a pontszerzést is ünnepelte a McLaren, ám a fejlesztési verseny során nagyot ugrottak előre, így a dobogós helyezésekért is harcolhattak. Katarban, a sprintversenyen egy újabb mérföldkövet értek el, mivel az újonc ausztrál versenyző megnyerte a rövid
Sírva kapaszkodott Max Verstappen nyakába Penelope Kvyat, ugyanis a kislány nem akart tágítani a versenyző mellől. A téli időszak megkezdésével a holland versenyző egyre többet tűnik fel az online térben, ugyanis e-sport csapatával a versenyzés és a FIFA játékok világai között barangolnak. A legutóbbi adásban Kelly Piquet és az orosz versenyző kisl
Dejan Stankovic vezetőedző szerint a sérülésektől tizedelt Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön nagy kihívás elé néz a Konferencia-liga utolsó fordulójában, amikor is az idén döntős Fiorentina lesz az ellenfele.
A brit sajtó egy része élcelődik, egy másik próbálja megfejteni. A téma ugyanaz: mi történt a Manchester Uniteddel. A Vörös Ördögök kedd este hazai pályán vereséget szenvedtek a Bayern Münchentől, s ezzel az utolsó helyen végeztek BL-csoportjukban, nemhogy a "királykategóriában" nem maradtak versenyben, de az Európa-liga-folytatást is elvétették.