2023. december 8. péntek

dec. 8
0:12
Először esett ki a Santos a brazil élvonalból, lángba borult a város, felgyújtották a játékosok autóit is (444.hu)
Pelé egykori csapata 111 év után int búcsút az első osztálynak.
dec. 8
0:12
Tíz góllal verte Szenegált, menti a menthetőt a vb-n a női kéziválogatott (Telex)
Szombaton a svédek jönnek, de a horvátok elleni győzelem ér igazán sokat hétfőn.
dec. 8
6:06
Ez gyors volt: máris vége a Mercedes csapatfőnöke elleni vizsgálatnak (Racing)
Az FIA bejelentette, hogy ejtik a Wolff elleni vizsgálatot, amit összeférhetetlenség címén indítottak néhány napja.
dec. 8
6:24
Loubet a csillagokat is lehozná az égből jövőre (Racing)
Loubet úgy gondolja, több van benne mint amit idén meg tudott mutatni a WRC-ben.
dec. 8
8:06
Ricciardo: Majdnem olyan gyors voltam, mint Verstappen (Racing)
Ricciardo megemlékezett arról a tesztről, amellyel meggyőzte a Red Bullt, hogy újra versenyzési lehetőséget kapjon.
dec. 8
8:24
Mikkelsen még a családja előtt is az utolsó pillanatig titkolózott (Racing)
Mikkelsen továbbra is azt gondolja, hogy képes még harcolni a vb-címért, persze nem jövőre a csonka szezonban.
dec. 8
8:42
Ritkán ilyen színes a felhozatal - sport a tévében (Infostart)
Műkorcsolya, úszás, sí, kézilabda, és persze sok-sok foci a képernyőn.
dec. 8
9:24
Ez még Vettelnek sem adatott meg – 19 éve vezette a Ferrari-legenda a világverő F2004-est (Racing)
Reutemann csak a Ferrari gyárát ment meglátogatni, de hirtelen jött ötlettől vezérelve másnap tesztelhette a legsikeresebb F1-es Ferrarit.
dec. 8
10:12
Kemény kritikát kapott Pérez: Még egy újonc sem vét ilyen hibát (Racing)
Max Verstappen teljesítménye lenyűgözte Gerhard Bergert, ám Sergio Pérez kapcsán nem érti, hogy lehet még a csapat tagja. A holland versenyző 19 versenyt nyert meg a 2023-as szezonban, amivel újabb rekordot állított fel. Több, mint 1000 kört teljesített az első helyen, miközben megszerezte a harmadik világbajnoki címét is. Mindaddig csapattársa jól
dec. 8
10:24
Suninen menedzsere teljesen kiakadt a Hyundai döntése után (Racing)
Teemu Suninen hiába nyújtott fantasztikus teljesítményt idén a Rally1-es Hyundaijal, nem kapott lehetőséget 2024-ben a harmadik autóval. A döntés után teljesen kiakadt menedzsere, Timo Jouhki.
dec. 8
11:12
Új magyar sikertörténet – Bemutatkozott a Neumann H2 az ENSZ COP28 klímacsúcson (Racing)
Egyedülálló hidrogénnel hajtott multifunkcionális járművet fejlesztett ki a kecskeméti Neumann János Egyetem Innovatív Járművek és Anyagok Tanszéke. A Neumann H2 névre keresztelt járművet egyedüli magyar innovációként az ENSZ 2023-as Globális Klímacsúcsán, a COP28 konferencián mutatták be az Egyesült Arab Emirátusokban. A dubai esemény fókuszában a
dec. 8
11:24
Lezárult a Mercedes főnökét és feleségét érintő méltatlan botrány, de lehet, hogy még nem teljesen (Racing)
Igencsak szánalmasra sikeredett a lezárása is az F1 legújabb botrányának, amire nem nagyon van más magyarázat, minthogy az FIA elnöke nekiment a Mercedes főnökének.
dec. 8
12:24
Pajari már szinte biztosan a Toyotával folytatja karrierjét (Racing)
A héten egy komoly tesztet, hétvégén pedig az első versenyt teljesíti a Rally2-es Toyota. A teszten Sami Pajari és Stéphane Lefebvre vezethette az új autót, a versenyen pedig a finn pilóta kap lehetőséget.
dec. 8
12:42
Újabb fordulat a Wolff-ügyben: A Mercedes kártérítést követelhet az FIA-tól? (Racing)
Sajtóértesülések szerint a Mercedes azt fontolgatja, eljárást indít az FIA ellen a csapatfőnökük jó hírének megsértése miatt. A hét elején a Szövetség váratlanul bejelentette, hogy összeférhetetlenségi vizsgálatot indít egy F1-es csapatfőnök és a FOM egyik munkatársa ellen. A BusinessF1 korábban megjelent cikke alapján a Wolff házaspár került előté
dec. 8
14:18
Gulácsi Péter megszólalt, óriási veszélyben volt a pályafutása (Infostart)
Hosszú idő után szólalt meg Gulácsi Péter. Az 51-szeres válogatott kapus őszintén beszélt a tavaly októberi keresztszalag-szakadását követő nehézségekről, a lelki megpróbáltatásokról, Marco Rossi bizalmáról, és az esetleges klubváltásáról is.
dec. 8
14:24
Már most biztosra vehető Hayden Paddon 2024-es APRC címe? (Racing)
Jövőre az Ázsia-Óceánia Rally Bajnokság (APRC) nagy döntőjét Új-Zélandon rendezik, így szinte biztosra vehető Hayden Paddon bajnoki címe.
dec. 8
14:30
Ricciardo legyen Verstappen csapattársa? – "Egyelőre nem volt jobb Tsunodánál" (Racing)
Martin Brundle szerint Daniel Ricciardónak ennél jobban kellene teljesítenie ahhoz, ha rövid időn belül át akar ülni a Red Bullba. Az ausztrál versenyző tavaly még a McLarent erősítette, ám a wokingi istálló felbontotta a szerződést a pilótával. A 34 éves versenyző  rendre alul maradt csapattársával szemben, így a papaya színű csapat Oscar Piastriv
dec. 8
14:48
Újabb statisztika támasztja alá Szoboszlai rendkívüli játékát (Telex)
Több labdát szerzett vissza, mint az erre specializálódott játékosok.
dec. 8
15:24
Kétszer megpördült, de aztán nagyon odapörkölt – így ragadta meg nagy esélyét az F1 közönségkedvence (Racing)
Daniel Ricciardo visszaküzdötte magát oda, hogy ismét régi önmaga legyen, majd a júliusban rendezett gumiteszten bizonyította, hogy visszatért.
dec. 8
15:54
Egy bakteriális fertőzés miatt Gulácsi Péter karrierje is veszélybe került (444.hu)
Most mesélte el a válogatott kapusa, hogy tavaly októberi térdműtétje után már mozogni kezdett, amikor kiderült a fertőzés. És még szerencsés is volt, hogy csak hónapokkal hosszabbodott meg a rehabilitációja.
dec. 8
16:00
Indulhatnak orosz és fehérorosz sportolók a párizsi olimpián (Demokrata)
A NOB pénteki döntése értelmében semleges színekben indulhatnak el.
dec. 8
16:18
Hivatalos: elindulhatnak a párizsi olimpián az orosz és fehérorosz sportolók (HírTV)
Kivéve azokat, akik nyilvánosan támogatták az Ukrajna elleni háborút.
dec. 8
16:24
Indulhatnak orosz és a fehérorosz sportolók az olimpián (444.hu)
De csak egyéniben, semleges színekben, ha kvalifikálni tudják magukat. A himnuszukat viszont nem játsszák le, és a háborút nyíltan támogatók sem lehetnek majd ott Párizsban.
dec. 8
16:24
Szalay Balázs az Africa Race-t választotta a Dakar helyett (Racing)
A Raid kategóriába nevezett Szalay, itt nem számít az idő.
dec. 8
16:42
Döntött a NOB: mehetnek a párizsi olimpiára az orosz sportolók (Telex)
A feltételek szigorúak, eddig nyolcan szereztek kvótát.
dec. 8
16:54
Susie Wolff "nyomozni" akar, Toto Wolff jogi lépéseket emleget, míg Hamilton dühös (Racing)
Susie Wolff átláthatóságot és teljes körű vizsgálatot kíván, míg Toto Wolff türelemre inti a rajongókat, addig Lewis Hamilton a csalódottságát fejezte ki. Amilyen gyorsan jött az FIA összeférhetetlenségi vizsgálata, olyan gyorsan véget is ért. Kedden még meglepődve konstatálta az F1-es közösség a hírt, hogy a Szövetség az egyik csapatfőnököt és a F
dec. 8
17:36
Két rangadót is elhalasztottak a labdarúgó NB II.-ben (Telex)
.
dec. 8
17:42
„Ez elfogadhatatlan” – Hamilton nekiment az FIA-nak, miközben az elnök rejtélyes agyrázkódást szenvedett (Racing)
A hétszeres világbajnok kiállt Toto és Susie Wolff mellett az FIA éves díjátadóján, amelynek nyitányán az elnök furcsa mód nem tudott részt venni.
dec. 8
18:12
Melyik F1-es versenyző termelt a legolcsóbban? – egy rangsor, amiben Verstappen középszerű (Racing)
Az F1 pilótáinak fizetésében és eredményességében nagy a szórás, itt a lista, hogy egy pont megszerzése kinél mekkora fizetésbe került.
dec. 8
18:24
A forradalmi jelentőségű 1974-es ORB szezon (Racing)
Az 1974-es ORB szezon eredetileg négy versenyből állt volna, végül azonban csak három versenyt rendeztek meg. A szezon azonban így is forradalmi jelentőségű volt.
dec. 8
18:42
Márton Richárd bronzérmes 200 méter pillangón (Demokrata)
A 24 éves magyar versenyző 1:52.12 perces idővel csapott célba, ezzel a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte a kontinensviadalon.
dec. 8
18:48
Nincs áremelés - újabb magyarországi sípark nyílt meg (Infostart)
Eplény és Sátoraljaújhely után kinyit a mátraszentistváni sípark is.
dec. 8
19:06
A szaúdiak komolyan fontolgatják, hogy nyáron rendezik a 2034-es foci-vb-t (Telex)
Az ország sportminisztere arról is beszélt, hogy mindenkit szívesen látnak az országban, a melegeket is.
dec. 8
19:18
Márton Richárd nagy hajrával bronzérmes a rövidpályás úszó-Eb-n (Telex)
Milák Kristóf távollétében is van magyar érem 200 pillangón.
dec. 8
20:30
Késely Ajna országos csúccsal bronzérmes 1500 méter gyorson (Demokrata)
A 22 esztendős magyar versenyző 15:51.34 idővel csapott célba.
dec. 8
20:42
„Halottnak kellene lennie” – Stanley Smith horrorbalesete (USAracing)
Azt mondják, hogy a csodába vetett hit a realitástól elrugaszkodott emberek sajátja. Néha viszont valóban...
dec. 8
20:42
„Halottnak kellene lennie” – Stanley Smith horrorbalesete (Racing)
Azt mondják, hogy a csodába vetett hit a realitástól elrugaszkodott emberek sajátja. Néha viszont valóban...
dec. 8
20:54
Döntés született az orosz és fehérorsz sportolók olimpiai szerepléséről (Infostart)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteki döntése nyomán semleges színekben indulhatnak orosz és fehérorosz sportolók a jövő nyári, párizsi ötkarikás játékokon.
dec. 8
21:18
Bronzérem Romániából (Infostart)
Márton Richárd bronzérmet nyert 200 méter pillangón az Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság pénteki napján.
dec. 8
21:48
Elképesztő fordulat Liverpoolban, Szoboszlai Dominik örülhet (Infostart)
Már teljes értékű edzést végzett Alisson Becker, a Liverpool kapusa, Szoboszlai Dominik csapattársa.
dec. 8
22:30
Meghozta élete legnezebb döntését az Usa egyik legsikeresebb női autóversenyzője (USAracing)
Derült égből villámcsapásként robbant a bomba, miszerint Leah Pruett átmenetileg szögre akasztja sisakját, hogy innentől...
dec. 8
22:30
Meghozta élete legnezebb döntését az Usa egyik legsikeresebb női autóversenyzője (Racing)
Derült égből villámcsapásként robbant a bomba, miszerint Leah Pruett átmenetileg szögre akasztja sisakját, hogy innentől...
dec. 8
22:30
A felcsúti csapat simán verte a Kecskemétet a labdarúgó NB I.-ben (Telex)
.
dec. 8
23:12
Szalai Attilával nyert a Hoffenheim a Bundesligában (Telex)
.
dec. 8
23:18
Női kézilabda-vb: negyeddöntőben Norvégia és Franciaország (Telex)
Franciaország rendezőként, Norvégia Európa-bajnokként már biztos olimpiai résztvevő.

Keresés