A 16. századi hadjáratokból tízezerszámra hordták haza a szamurájok hadi trófeaként az ellenségeik levágott és konzervált orrait. Aztán valahova tenni kellett őket.
Nem megszállottja a sportnak, és mégis olimpiai bajnok. Berecz Mihály zongoraművész 2023 őszén olimpikon lett: első a Bad Kissingeni ZongoraOlimpián. A tudás.hu vele beszélgetett. A bajor fürdőváros mesés hely, több magyar vonatkozással. II. Rákóczi Ferenc Párizsba tartva megpihent itt. A nagyságos fejedelem szobra, Varga Imre munkája a sétányon lá
Meghaladta a kétharmadot Donald Trump támogatottsága a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között – derül ki a nyilvánosságra hozott FoxPoll, amerikai országos felmérésből. A december második hetében a Fox televíziótársaság megbízásából készített rendszeres közvélemény-kutatás szerint Donald Trumpot a republikánus szavazók 69 százaléka támogatja, m
Az előzetes adatok szerint 2023 novemberében 6780 gyermek született, és 10 351 ember halt meg. 2022 novemberéhez képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 5,6, a házasságkötéseké pedig 2,2 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás tovább lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint nove
A mesterséges intelligencia által generált képekért az adatainkkal fizetünk, amiket aztán személyre szabott befolyásolásra is felhasználhatnak. Szerencsére vissza lehet vonni az alkalmazás engedélyeit.
A hulladékgazdálkodással összefüggő legfontosabb változásokról beszélgetett Világi Oszkárral, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettesével, Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában.
Magyar kutatók igazolták először hogyan járul hozzá a dohányfüst a krónikus hasnyálmirigy-gyulladás kialakulásához és miért tehető felelőssé a folyamatosan fennálló gyulladásért – közölte a Semmelweis Egyetem (SE) az MTI-vel. Mint írják, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem legújabb közös kutatási eredményét Budapesten mutattá
Az Európai Bizottság jogsértési eljárást indított az X (korábban Twitter) közösségi platform ellen a tartalommoderálásra és -átláthatóságra vonatkozó európai szabályok állítólagos megsértése miatt – tájékoztatott a brüsszeli testület. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az eljárás azt kívánja értékelni, hogy az X közösségi oldal megsértette-e
Négy tétel is átlépte a 100 millió forintos lélektani határt a Kieselbach Galéria vasárnap rendezett téli árverésén, Budapesten: Rippl-Rónai, Czóbel, Gulácsy és Vaszary kompozíciója, köztük a hazai műtárgypiaci szezon három legdrágább alkotása talált gazdára – tájékoztatta a galéria az MTI-t. A közlemény szerint Rippl-Rónai híres Kalitkás nőjének e
Lóháton bejárható útvonalhálózat létesült a Közép-Magyarországi Régióban 509 kilométer hosszan, 17 lovasturisztikai megállóponttal, 799 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program, VEKOP-4.1.1 Aktív lovasturisztikai hálózat létrehozása Közép-Magyarország régió területén
Fokozatosan bevezetik januártól a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon, a szolgáltatás, amit önkéntes jelleggel lehet igénybe venni, első körben országszerte 14 települést érint – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) az MTI-vel. A 14 város – Budapest, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, K
A villamosenergia-piac dinamikus fejlődésének és a fogyasztói igények változásának hatására 2023 végétől megvalósul a villamosenergia szolgáltatók és kereskedők, valamint a hálózati elosztók közötti iparági adatcsere első üteme – közölte az MVM hétfőn az MTI-vel. Az iparági adatcsere bevezetése egyebek mellett lehetővé teszi a kereskedelmi és elszá
Nyolcvanegy éves korában, méltósággal viselt betegség után hétfőn hajnalban elhunyt Dózsa László színész, rendező – tudatta az MTI-vel a család. Dózsa Lászlót Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti – írta Facebook-oldalán Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere, aki felidézte azt is, hogy Dózsa László az Újpest Színház korábbi művészeti vez
Az amerikai hatóságokat aggasztja a nagy kínai befektetések közelgő beáramlása Mexikóba, különösen a három nagy kínai elektromos járműgyártó megjelenése az Egyesült Államok déli határánál – derül ki kormányzati illetékeseknek a Financial Times (FT) által idézett nyilatkozataiból. A kínai MG, a BYD és a Chery idén tárgyalásokat folytatott a mexikói
Az eddig nagypapa-paradoxonnak ismert jelenségre talált megoldást egy fiatal kutató. Ha számítása bejön, eljöhet az idő, amikor szabadon garázdálkodhatunk a múltban.