2023. december 7. csütörtök

dec. 7
0:12
Az Acer bemutatta legújabb zöld laptopját, melynek nem csak gyártására, de szerelhetőségére is nagyon odafigyeltek (PCWorld)
Nagyon meggyőzőnek tűnik az Aspire Vero 16.
dec. 7
0:12
A Galaxy S25 teljesen másképp nézhet majd ki, mint az S24 és a korábbi modellek (Android Portál)
A Samsung következő generációs Galaxy S24 inkább finomítja a meglévő dizájnformulát, mintsem újradefiniálja azt. Legalábbis erre utal az összes eddigi hiteles kiszivárgás. Egy friss pletyka azonban azt állítja, hogy a Samsung jelentős dizájnváltoztatásokat tervez a következő évben. A Galaxy S24 lehet az utolsó a zászlóshajó sorozatban, amely a már
dec. 7
0:16
Egyre közelebb a szenzorsziget nélküli iPhone (PCWorld)
Egy friss jelentés szerint rákapcsoltak a beszállítók a teljes kijelzős iPhone-hoz szükséges kamerák kifejlesztésére.
dec. 7
0:16
A Xiaomi megkezdte a SU7 EV gyártását (Android Portál)
A Xiaomi belső működését ismerő forrás szerint a vállalat már megkezdte az új Xiaomi SU7 EV gyártósori ellenőrzését. A gyártás a múlt héten indult el, és a cél 300 jármű összeszerelése ebben a hónapban. Ezeket a járműveket nem a végfelhasználóknak szánják, bemutatótermekben és néhány Xiaomi üzletben van rájuk szükség Kína-szerte, emellett a gyártás
dec. 7
0:20
Kinyír egy biztonsági funkciót a Facebook, de nem fogod megsiratni (PCWorld)
Jó esély van rá, hogy szinte senki sem használta a közel tíz éve elérhető megoldást.
dec. 7
4:48
Hamis kontrollerek egy bolgár kamionban (Mínuszos)
Mintegy 32 millió forintnyi hamis elemet, hangszórót és kontrollert találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban, amit Gyulánál ellenőriztek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatás szerint a Görögországból Spanyolországba tartó kamion raktéréből 7840 elem, 240 kontroller és 1439 hangszóró került elő. A lefoglalt, ismert márkák logóival ellá
dec. 7
5:18
Sztetoszkóp helyett lézerfény vizsgálja a szívverést (IT Business)
Lehetséges, hogy a jövőben búcsút inthetünk az orvosok szinte kötelező ruházati kiegészítőjének, a sztetoszkópnak? Valószínűleg nem mindenhol fogja leváltani ezt az 1816-ban feltalált, igen bevált eszközt a mesterséges intelligenciával kiegészített lézerberendezés – de a kutatók szerint nagy jövő áll a modern megoldás előtt. A speciális lézerkamera
dec. 7
5:48
Egymásra talált a blokklánc és az SZTNH (Mínuszos)
Mostantól blokkláncalapú hálózaton keresztül szolgáltat adatokat védjegy- és designoltalmakról a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). Az SZTNH kilencedikként csatlakozik a blokklánchálózathoz az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO), Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után. Ezáltal
dec. 7
5:48
A Google Pixel Watch számos új funkciót kap frissítésekkel (PhoneBazis)
A Google szép csendben új funkciókkal bővítette az eredeti Pixel Watch-ot, amelyek az év elején debütáltak. Emlékeztetőül, a vállalat október elején megerősítette, hogy első okosórája a Wear OS 4-et kapja meg, csökkentett funkciókészlettel. A Google úgy döntött, hogy nem engedélyezi a DND és a Bedtime Mode tükrözést, amelyek ennek megfelelően hiány
dec. 7
6:12
Az OpenAI legújabb technológiáival erősít a Bing és a Microsoft Copilot (PCWorld)
A GPT-4 Turbo és a DALL-E 3 is megérkeznek a redmondiak AI-segédjébe.
dec. 7
6:18
Alvás közben figyelnek majd – a szállodai ágyadban (IT Business)
Meglehetősen izgalmas projektbe fogott az NTT DATA Japánban: egy olyan kapszulahotelt nyitnak, ahol a vendégeket – ha beleegyezésüket adják – az alvás során alaposan megfigyelik. Nem véletlenül: az egész projekt fő célja 10 millió vendég alvási szokásainak alapos rögzítése, majd értékesítése. A különleges, apró, csak alvásra szolgáló kapszulákból á
dec. 7
6:24
Mindenki ezzel a karakterrel akar összefeküdni a Baldur's Gate 3 legfrissebb adatai szerint (GameStar)
A kezdeti hype ellenére meg lennétek lepődve, hogy mennyien nem akarnak szeretkezni a medvével.
dec. 7
6:48
A Skyrim: Special Edition új frissítése átalakítja a fizetős modok rendszerét (GameStar)
Elköszön a Creation Club, de a fizetős modok nem mennek sehova. Egy szebb és könnyebben használható rendszerben költhetitek rájuk a pénzeteket.
dec. 7
6:48
Annyi a halaknak: az új it-rendszer már komplex (Mínuszos)
Az elavult halgazdálkodási informatikai rendszer helyett komplex halgazdálkodási szakrendszer jött létre — közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az elavult halgazdálkodási informatikai rendszer helyett komplex halgazdálkodási szakrendszer jött létre a halgazdálkodási tevékenységek ellenőrzését támogató, több mint 311 millió f
dec. 7
6:54
Elhunyt Andresz Kati, sokak kedvenc szinkronhangja (GameStar)
Mások mellett Goldie Hawn, Susan Sarandon és Diane Keaton is az ő hangján szólalt meg.
dec. 7
7:18
Európa meredeken lehagyta az USA-t ezen az MI-területen (IT Business)
A kontinens technológiai szektora kevés tekintetben áll vezető helyen, de azért van egy vitán felül álló jelentős versenyelőnyünk. Európa gazdagabb a mesterséges intelligenciával kapcsolatos HR-erőforrásokban. Itt jóval több a mesterséges intelligencia tehetség, mint az Egyesült Államokban – derül ki egy új kutatásból, és még a vállalkozói szellemű
dec. 7
7:24
Pillanatok alatt összejött a pénz a StarCraft szellemi örökösére Kickstarteren (GameStar)
A Stormgate-en a Blizzard egykori munkatársai dolgoznak, ez pedig elég hívószó volt a játékosoknak.
dec. 7
7:36
A Facebook és az Instagram is titkosítani fogja a személyes üzeneteket (Telex)
Jelenleg a teljes titkosítás aktiválása opcionális, a jövőben automatikus lesz.
dec. 7
7:48
Év végi hajrá a Direct One-nál (Mínuszos)
Az év utolsó hónapjában is rejtélyes új sorozatok, ünnepi filmek, szórakoztató és ismeretterjesztő tartalmak közül válogathatnak a Direct One előfizetői. A tartalomszolgáltató kínálatában az egész család megtalálja a kedvenc műsorát, legyen szó vígjátékokról, drámákról, sporteseményekről vagy klasszikus magyar filmekről. A Direct Now alkalmazással
dec. 7
7:54
A Bard felsült, ezért új mesterséges intelligenciával üzen hadat a konkurenciának a Google (PCWorld)
A keresőóriás szerint a Gemini jóval fejlettebb a rivális megoldásoknál is.
dec. 7
8:12
A japánok kitalálták az utazás közbeni alvászavar-viszgálatokat (Bitport)
Az NTT Data "butikhotelje" nagyjából úgy fog kinéz, mint Az ötödik elem Fhloston Paradise-ának a dormitóriuma.
dec. 7
8:48
Rekordot döntött az összecsukható telefonok piaca a Q3-ban, de veszített a Samsung (Android Portál)
A DSCC szerint az összehajtható okostelefonok az idei harmadik negyedévben (júliustól szeptemberig) rekordot döntöttek az eladások tekintetében, amit a Samsung a Galaxy Z Fold5 és a Z Flip5 bevezetése segített. Ebben jelentős szerepet játszott a Kínából érkező megnövekedett verseny is. Az összecsukható készülékek eladásai a második negyedévhez képe
dec. 7
9:12
Kiszivárgott az egyik exkluzív játék, amit a The Game Awards 2023-on fog leleplezni az Xbox (GameStar)
Úgy tűnik, hogy legalább egy nagy bejelentésre már biztosan számíthatunk a Microsoft videojátékos részlegétől.
dec. 7
9:30
Elon Musknak komoly gondja van a GTA VI-tal (PCWorld)
A milliárdos valószínűleg nem fogja elindítani a Rockstar Games várva várt játékát.
dec. 7
9:36
Itt a Google Gemini (IT Business)
A Google szerdán bemutatta eddigi legambiciózusabb erőfeszítését a generatív mesterséges intelligencia gyorsan növekvő piacán folyó versenyben, a Geminit. A Gemini az OpenAI GPT modelljeinek versenytársa, és a Google fogyasztói alkalmazásaitól kezdve az Android okostelefonokig minden termékbe belekerülhet. A Google közleményében a Geminit a vállala
dec. 7
10:00
Mindannyian kísérleti alanyok vagyunk a teslás szivárogtató szerint (Bitport)
A BBC-nek is nyilatkozott a Tesla lengyel származású, korábban Norvégiában dolgozó exalkalmazottja, aki azt próbálja igazolni, hogy a gyártó önvezető technológiája még nem való a közutakra.
dec. 7
10:54
A távmunka végnapjait éljük? (IT Business)
A távmunka, a home office aránya a koronavírus-járvány, a lezárások idején, 2020-ban nőtt meg jelentősen, és napjainkban is sokkal elterjedtebb, mint a járvány előtt volt, a felmérések szerint azonban lassanként visszaszorul. Hogy ez jó vagy rossz hír, azt mindenki maga döntse el. Ehhez nyújt segítséget körképünk. ◼︎ 21. századi osztályharc Az Amaz
dec. 7
11:00
Figyelmesen nézted a Grand Theft Auto VI előzetesét? Ennyi minden kiderült belőle (GameStar)
Videóban szedtük össze az első Grand Theft Auto VI trailer fontos pontjait.
dec. 7
11:06
Nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolt influenszer szólalt fel a GTA 6 erőszakossága ellen (GameStar)
Tristan Tate-nek, a kick-box bajnokból lett influenszer és médiaszemélyiség Andrew Tate öccsének nem tetszett, amit a Rockstar a Grand Theft Auto VI előzetesében mutatott.
dec. 7
11:18
Eltűnt galaxist fotózott a James Webb űrtávcső (PCWorld)
A kutatás egyik résztvevője igazi szörnyetegként jellemzi a világűr frissen újra felfedezett szegletét.
dec. 7
11:18
A 10 legmenőbb MI-eszköz és GenMI-termék 2023-ból (IT Business)
2023-ban számos mesterségesintelligencia-eszköz és generatív mesterségesintelligencia-termék jelent meg, amelyek átalakították az iparágakat és javították a felhasználói élményt. A kódgenerálást megkönnyítő fejlett nyelvi modellektől kezdve az üzleti munkafolyamatokat egyszerűsítő MI-alapú asszisztensekig. Az alábbiakban az év 10 legmenőbb MI-eszkö
dec. 7
11:48
Magyarország is beszáll az IPCEI Cloud 1,2 milliárd eurós költségébe (Bitport)
Az uniós támogatást hét tagállam adja össze, de a piaci szereplőknek is bele kell tenniük 1,4 milliárdot.
dec. 7
12:06
A Diablo IV fejlesztői véletlenül mindenkit legyengítettek a játék legnehezebb eseményének megjelenése előtt (GameStar)
Nem biztos, hogy az volt a legjobb pillanat a Paragon Glyphek hazavágására, amikor egy majdnem lehetetlen küldetésre akarjátok küldeni a karaktereket.
dec. 7
12:12
Megjelent a OnePlus 12 bőrbe bújtatott Realme GT5 Pro (Android Portál)
A Realme a tavalyi Realme GT 2 Pro óta nem kínált Pro zászlóshajót. De ez ma megváltozik, mivel a vállalat bemutatja a Realme GT5 Pro-t Kínában. A Realme GT5 Pro egy igazi zászlóshajó telefon a kínai márkától, és a specifikációs lapot elnézve azt hihetnénk, hogy alapvetően a OnePlus 12-ről van szó. Az új mobiltelefon Snapdragon
dec. 7
12:36
A Google új MI-je nem csak kijavítja a matekházit, de azt is megmutatja, hogy a gyerek hol rontotta el (Telex)
A most bemutatott Gemini az emberi szakértőket is lekörözte a legelterjedtebb teszten. Elvileg mindent tud, amit a ChatGPT és a többi nagy nyelvi modell, csak egy csomó dolgot jobban.
dec. 7
12:42
Fenéken lőtte magát egy nő, aki fegyverrel feküdt volna be az MRI-vizsgálatra (PCWorld)
Egy amerikai páciens még az MRI-vizsgálat alatt is ragaszkodott a fegyveréhez, ám az végül ellene fordult.
dec. 7
13:06
Napi büntetés: te tudod, hogy mit jelent a sakkban a GECI? (GameStar)
Új kifejezéssel barátkozik épp a sakkvilág.
dec. 7
13:24
Új vezetőt kapott az eMAG Magyarország (Bitport)
Decembertől Daradics Kinga ügyvezető igazgatóként irányítja a hazai e-kereskedelmi piac egyik meghatározó szereplőjét.
dec. 7
14:06
Napi büntetés: megjött a Reddit évértékelője, de nincs benne sok köszönet (PCWorld)
Senki nem érti, mi alapján válogatott a rendszer posztokat és közösségeket, pláne olyan posztokat, amik a Reddit szerint fontosak voltak egy-egy felhasználónak.
dec. 7
14:12
Ezek most a magyarok kedvenc filmjei és sorozatai a Netflixen (GameStar)
Frissültek a toplisták, újoncok taszították le a nézettségi verseny eddigi éllovasait.
dec. 7
14:18
Titan AI: generatív MI a mobiljáték-fejlesztésben (IT Business)
A generatív mesterséges intelligencia jelentős befektetéseket vonz, többek között a játékiparban is. A Titan AI, egy új mobiljáték-stúdió több mint 500 ezer dollárt gyűjtött be a Berkeley SkyDeck által vezetett finanszírozás keretében. A Titan AI több más generatív MI-s játékfejlesztő startuphoz csatlakozik, amelyek célja a 2D-s és 3D-s játéktartal
dec. 7
14:24
Megvan, mikor jön a The Last of Us második évada (GameStar)
Húzzátok fel a hátizsákot, és készítsétek a túrabakancsot, mert a zombis kaland folytatódik - bár nem olyan hamar, mint szerettük volna.
dec. 7
14:24
Hatalmas hiba akadályozza meg a Google Play rendszerfrissítéseket sok Galaxy telefonon (Android Portál)
Míg a Samsung mostanra számos Galaxy telefont gond nélkül frissít a One UI 6.0-ra, addig a Google Play rendszerfrissítések sok készülék esetében nem működnek. Egy hiba megakadályozza, hogy az új Google Play rendszerfrissítések elérjék a különböző Galaxy telefonokat, köztük az S20, S22, S23, Z Fold 5, A33 szériákat, de valószínűleg másokat is. Az új
dec. 7
14:36
Itt van a Google nagy dobása, amivel végre lenyomná az OpenAI-t (Bitport)
Több kiszerelésben érkezik a Gemini mesterséges intelligencia, ami idővel a Google minden termékében megjelenik, legfejlettebb modellje pedig a vállalati ügyfeleknek is az elérhető legjobb teljesítményt ígéri.
dec. 7
15:18
Kiderült, mikor lesz látható Magyarországon a Ted előzménysorozata (GameStar)
És már azt is tudjuk, hogy melyik felületre érkezik majd.
dec. 7
15:42
Alvás közben figyelnek majd – a szállodai ágyadban (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
dec. 7
15:48
Újabb szintre lép a Gmail kéretlen levelek elleni harca (PCWorld)
A RETVec nevű szövegosztályozási modell segít neki ebben.
dec. 7
16:12
Megérkezett Európába a Galaxy S23 FE (Android Portál)
A Samsung Galaxy S23 FE ma két új nagy piacot ért el. A telefon már Dél-Koreában és Európában is kapható, miután előbb kiválasztott ázsiai országokban mutatkozott be, majd később az Egyesült Államokba is eljutott. A Samsung a Galaxy S23 FE-t hazájában 847 000 KRW-ért (kb. 640 dollár/600 euró) kínálja négy színben – krém, grafit, menta
dec. 7
16:36
Jó kormányaink push-üzeneteken keresztül is figyelnek bennünket (Bitport)
Ebben az Apple és a Google is segíti őket. A veszélyre egy a személyes adatok védelme terén évek óta aktív szenátor hívta fel a figyelmet.
dec. 7
16:48
Megint csúszik az Alone in the Dark remake, most teljesen más okból, mint korábban (GameStar)
Meggondolta magát a THQ Nordic a túlélőhorror kiszemelt megjelenési dátumával kapcsolatban, és sikeresen rátolta egy másik játékra, ami történetesen a sajátja.

Keresés