2023. december 28. csütörtök

dec. 28
4:48
Egyre gyakrabban van gond a SimplePay-jel (Mínuszos)
A OTP Bank elhárította a hibát, így ismét működik a SimplePay fizetési rendszer a MÁV-alkalmazásban és az internetes jegyértékesítési csatornákon (Elvira) – közölte a Mávinform. A vasúttársaság Facebook-oldalán korábban azt közölte, hogy nem működött a rendszer, jegyet váltani a pénztáraknál, a jegyautomatáknál és a vonatokon lehetett. A sikertelen
dec. 28
5:48
A NAIH nem talált fogást a Datadat Kft.-én (Mínuszos)
Lezárult a vizsgálat, nem követett el törvénysértést a Datadat az előválasztás előtt küldött sms-ekkel. Közleményt adott ki a Datadat Professional Kft., melyben közölték, több mint egy év eltelte után bírság vagy törvénysértés megállapítása nélkül zárult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálata a szervezetet érintően.
dec. 28
6:48
Nem volt jó idén pc-gyártónak lenni (Mínuszos)
Az International Data Corporation (IDC) friss előrejelzése szerint a személyi számítógépek (pc-k) globális eladásai éves szinten 13,8 százalékkal, mintegy 251,8 millió darabra csökken az idén. Az amerikai kutatócég augusztus végén minimálisan kisebb, 13,7 százalékos csökkenésre számított 252 millió pc kiszállításával. Tavaly nagyobb mértékben, 16,6
dec. 28
7:12
Nem tűnik rossznak a Nothing Phone jóárasított kiadása (PCWorld)
Friss szivárgások árulkodnak a Nothing Phone (2a) specifikációjáról.
dec. 28
7:12
Nem volt felhőtlen a Marvel's Spider-Man 2 fejlesztése (GameStar)
Az Insomniac Games fejlesztői szerint volt, amikor heves vitát folytattak a Sonyval.
dec. 28
7:18
Új Babilon épül az MI alapjaira, ami ledönti a Spotify podcastok nyelvi korlátait (IT Business)
Egy évnyi generatív mesterséges intelligencia evolúció alaposan átformálta a podcastok világát. Most egy újabb hatalmas – talán a legnagyobb – fal is ledőlhet: a nyelvi korlát a mi a műsorkészítőket eddig az országhatárok közé szorította. A Spotify nemrég bejelentette, hogy a legnépszerűbb podcastok közül néhány esetében elindítják a hangzóanyag-ta
dec. 28
7:48
Megérkezett a Samsung Galaxy S23 FE (Mínuszos)
Magyarországon is megvásárolható a Samsung FE sorozatának legújabb okostelefonja, a Samsung Galaxy S23 FE. A Galaxy S23 FE 50 megapixeles, háromszoros optikai zoommal és Nightography, éjszakai felvételek móddal rendelkező kamerát kapott. A továbbfejlesztett digitális képstabilizátorral (VDIS) és az optikai képstabilizátorral (OIS) ellátott hátlapi
dec. 28
8:24
Ezek az évfordulók várnak minket 2024-ben videojátékos fronton (GameStar)
45 évet repülünk vissza az időben, hogy aztán ötévente számba vegyük, milyen évfordulóknak lehet örülni.
dec. 28
9:12
Ezek a műszaki cikkek fogytak a legjobban 2023-ban Magyarországon (PCWorld)
Az egyik nagy áruházlánc megosztotta az idei évre vonatkozó eladási tapasztalatait.
dec. 28
9:42
Steam toplista: ezek voltak a legtöbbet játszott és legjobban fogyó játékok 2023-ban (GameStar)
A legnagyobb PC-s piactér összeállította 2023 legjobban teljesítő címeinek lajstromát.
dec. 28
9:54
A Xiaomi bemutatta első elektromos autóját (Telex)
A kínai okostelefon-gyártó húsz éven belül a világ öt legnagyobb autógyártója közé szeretne bekerülni.
dec. 28
10:24
Donald Trump szerint ő is hozzájárult a Reszkessetek, betörők! 2 sikeréhez (GameStar)
Egyúttal tagadja, hogy erőszakkal érte el, hogy cameózhasson benne.
dec. 28
10:30
Perel a The New York Times, mert cikkeivel etették az OpenAI-t (Bitport)
A nagy múltú médiavállalat más utat választ, mint az Axel Springer és az Associated Press.
dec. 28
10:48
Hibridfelhő-jövőnéző (IT Business)
A hibridfelhő-piac jelentős mértékű növekedést mutatott az elmúlt években, ahogy nőtt az igény az olyan rugalmas és hatékony IT-megoldások iránt, amelyek zökkenőmentesen integrálják a helyszíni infrastruktúrát a nyilvános és privát felhőkörnyezetekkel. A piac mérete a 2022-es 102,5 milliárd dollárról várhatóan 616,4 milliárd dollárra nő majd 2032-r
dec. 28
11:06
Kiszivárgott képen a GeForce RTX 4070 SUPER (PCWorld)
Egy meglepően kompakt videokártyáról árulkodnak a hardverről és a dobozáról készült renderek.
dec. 28
11:18
Megvan, mikor fedezhetik fel a posztapokaliptikus Londont a Fallout-rajongók (GameStar)
A Fallout London lehet a legnagyobb mod, ami valaha készült egy Bethesda Games Studios játékhoz.
dec. 28
11:42
A TikTok az iPhone felhasználók jelszavára utazik? (PhoneBazis)
A TikTok-felhasználók aggódva és zavarodottan reagáltak arra, hogy a videós alkalmazás miért kéri tőlük a jelszavukat az iPhone-jukon a tartalmak megtekintéséhez – írja a NY Post. Ez a probléma, amelyet először állítólag november végén észleltek, aggasztó, és még mindig nem tisztázott, hogy miért is teszi ezt a TikTok? Ahogy emlékezhetünk rá, koráb
dec. 28
12:12
Ezek a megtörtént események tökéletes mellékküldetések lehetnének a GTA VI-ban (GameStar)
A Rockstar Games nem csinál titkot abból, hogy Floridából merít ihletet Leonida megalkotásához, a helyi szürreális események pedig kiváló táptalajt jelentenek a missziók számára.
dec. 28
12:30
Négy éven keresztül kémkedtek hekkerek orosz iPhone-okon (Telex)
Többek között az orosz számítógépes biztonsági cég, a Kaspersky alkalmazottjai után is. Egyelőre nem tudni, mi volt a pontos céljuk.
dec. 28
12:48
Senkinek sincs mindenre energiája, csak ha okosan gazdálkodik vele (IT Business)
Az állandó energiabiztonság a modern élet alapszükséglete, és az emberi civilizáció egyik alappillére. Az energiát viszont nemcsak meg kell termelni, de szét is kell osztani, ami mára a modern informatikai rendszerek nélkül rendkívül bonyolult lenne. Az informatika segíti az energiaszektort, és már a felhasználói oldalon is elengedhetetlenek legúja
dec. 28
13:06
Az megvan, hogy már a Vissza a jövőbe legeleje lelövi a film végét? (GameStar)
Egy rosszkor történő pislogás, és máris le lehet maradni róla, hogy Robert Zemeckisék trükkösen előrevetítették a finálét már az első 5 másodpercben.
dec. 28
14:12
A Lionsgate mintegy 6500 filmet és sorozatot vett meg aprópénzért (GameStar)
A vállalat a Hasbróhoz tartozó eOne-t szerezte meg, és ezzel rengeteg tartalomra tett szert.
dec. 28
14:48
6 eszköz a hamis MI-fotók felismeréséhez 2024-ben (IT Business)
A mesterséges intelligencia (MI) által generált deepfake videók terjedésével egyre nehezebb a valóságot megkülönböztetni a fikciótól, szerencsére van néhány trükk és eszköz, amelyek segíthetnek. Amint az első mesterséges intelligencia alapú szöveg-kép generátorok 2022-ben megjelentek, például a DALL-E, a Midjourney és a Stable Diffusion, világossá
dec. 28
14:54
Webshopok százai lopták az európai vásárlók, köztük magyarok bankkártya adatait (PCWorld)
Az EUROPOL egy nagyszabású akcióban lépett fel egy ravasz adatlopási trükk ellen.
dec. 28
15:06
Napi büntetés: a Skyrim Daedric küldetései a karjaidba kerülhetnek (GameStar)
Még 12 évvel a megjelenés után is kerülnek elő bugok, amiken elszórakozhat a The Elder Scrolls V: Skyrim közössége.
dec. 28
15:42
Apple Watch: reklámnak sem rossz az órák körüli felhajtás? (Bitport)
Szappanoperásan drámai fordulatok az Apple okosóráinak forgalmazásában. Mindegy, hogy mit, csak beszéljenek róla?
dec. 28
16:06
Így markolhattok fel egy ajándék kecskét a World of Warcrafthoz (GameStar)
Ajándék repülő kecskének mi nem nézzük a fogát, de van itt egy fura döntés az ingyen loot mögött.
dec. 28
16:36
Ők a League of Legends legnehezebben kitanulható hősei (GameStar)
Nagyon menő dolgokra képesek, de ha még csak most ismerkedsz a játékkal, nem feltétlen velük érdemes kezdeni.
dec. 28
16:48
Ezt jósolja Bill Gates a 2024-es évre (PCWorld)
Vajon Kasszandra szavait olvastuk, vagy csak egy kivénhedt vizionáriusét?
dec. 28
16:54
Megmutatták a majmok DNS-ét a mesterséges intelligenciának, megjósolta az ember betegségeit (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
dec. 28
17:12
A Netflix a földbe döngölte a Paramountot és a Warnert is (IT Business)
A Disney, a Warner, a Comcast és a Paramount új utakat keres, hogy lépést tartson a versenytársakkal. A világ legnagyobb hagyományos szórakoztatóipari vállalatai 2023-ban több mint 5 milliárd dolláros veszteséget szenvedtek el a Netflixszel szembeni versenyre létrehozott streaming-szolgáltatásoktól. A Disney, a Warner Bros Discovery, a Comcast és a
dec. 28
17:18
Újabb remek játékot szerezhetsz meg ingyen az Epic Games Store-ban, de nem árt sietned (GameStar)
Még nincs vége az ünnepi szezonnak, sem az EGS ehhez kapcsolódó ajándékosztásának.
dec. 28
18:18
Christopher Nolan szerint Zack Snyder óriási hatással volt a szuperhősfilmekre (GameStar)
Nem akármilyen dicséretet kapott a 300, a Watchmen és a Rebel Moon rendezője.
dec. 28
18:42
Betelt a pohár, a The New York Times beperelte a ChatGPT fejlesztőjét és a Microsoftot (PCWorld)
Nagy jelentőségű jogi háború vette kezdetét a napilap és a generatív AI-szolgáltatásokban érdekelt cégek között.
dec. 28
19:00
Csúnya volt az elválás, mégis visszatérhet Kínába a Blizzard (GameStar)
Nagyon úgy néz ki, hogy a Blizzard és a NetEase megújítják a szolgáltatásokat illető szerződéseiket, egy évvel a nagy szakítás után.
dec. 28
19:54
Hamarosan többet is megtudhatunk a Gears of War folytatásáról (GameStar)
Legalábbis nagyon meglepődnénk, ha nem erre utalt volna a csapat egyik fejlesztője.
dec. 28
20:48
Ezt az egy dolgot utálta Kevin Feige az MCU előtt (GameStar)
Teljesen érthető, hogy miért vélekedett így a Marvel Studios vezetője.

Keresés