Tíz éve hunyt el a Halálos iramban-filmek sztárja, Paul Walker. Az egyedülálló tehetséggel és karizmával bíró színész egy tragikus autóbaleset során, az ütközést követően lángra kapott járműben szinte pillanatok alatt vesztette életét.
Idén Dubajban kerül sor az ENSZ 28. éghajlatváltozási konferenciájára, melyet november 30. és december 12. között tartanak. A COP28 csúcstalálkozó megnyitóján Károly király is beszédet mondott.
Bátran kijelenthetjük, hogy Hailey Bieber az önazonosság éllovasa. Rajta biztosan nem fogunk látni mesterkélt elemeket, ami a megjelenését illeti - és ezt nem csak a szettjeire értjük. A gyönyörű modell a szabad döntés jogán és a divat szeretete iránti tiszteletből azt és akkor vesz fel, amit és amikor csak kedve tartja - és ez most sem történt más
Hannah Montana, Camp Rock, Varázslók a Waverly helyből – Egy valami biztosan megfigyelhető a sorozatok szereplőin, hasonlóan megkérdőjelezhető a stílusérzékük
A műsorvezető azt írta, hogy bocsánatot kértek egymástól. Még hozzátette, hogy reméli, lesz még alkalom egy visszavágóra, ami tényleg csak a boxról szól majd.
Jennifer Lopez szépségének titkát mindenki tudni szeretné, és az énekesnő örömmel meg is osztja a számára jól bevált praktikákat. Mégis, amiket érdemes ellesni tőle, azok nem feltétlenül csak a különböző smink, ruha és életmód tippek, hanem a pozitív életszemlélet és az a gondolkodásmód, ahogyan a világról vélekedik.
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2024-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2024-et - lássuk, mi vár rád, ha Ikrek vagy.
Ahogyan a nemek és az identitás körüli párbeszédek fejlődnek, úgy a férfi öltözködés is átalakul. A hagyományosan nőiesnek titulált ruhadarabok és stílusjegyek kitörni látszanak a társadalmi keretrendszerből, ami nagyon jó hír, hiszen a férfiaknak is joguk van a rózsaszínhez és a finomabb darabokhoz is.
Milyen is igazából az Inspiráló Nő? Nos, a kérdésre sokféle választ lehet adni, egy azonban biztos: Hevesi Kriszta a kisugárzásával, az évtizedes munkájával, a szemléletmódjával és a belső értékeivel tökéletes keretrendszerbe foglalja, mire gondolunk, amikor példamutatásról beszélünk. Az ország legismertebb szexuálpszichológusával beszélgettünk a n
Hivatalosan is beköszöntött a tél, már itt kopogtatnak az ajtón az ünnepek. A december az év leghangulatosabb és legszívmelengetőbb időszaka, amely tényt hatalmas bekuckózásokkal lehet megünnepelni a hidegebb estéken. A Netflix Jézuska idén is meghallgatta a kívánságokat, szenzációs újdonságokkal koronázza meg a karácsonyt megelőző csodálatos hetek
Krausz Gábor igazi érzelmi hullámvasúton megy keresztül a Dancing with the Starsban, de szerencsére kiváló partner van mellette, aki eltakarja a kamerák előtt, ha nincs éppen a legjobb passzban.
Újabb két versenyző csatlakozott a TV2 Farm VIP műsorához, köztük Laky Zsuzsi, akihez nagyon közel áll a tanyasi élet, hiszen a szülei tartottak állatokat, ő pedig ebben a közegben nőtt fel.
Riadtál már fel az éjszaka közepén arra, hogy azt álmodtad, teljesen meztelen vagy egy nyilvános helyen? Ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül, ez az egyik leggyakoribb álom a szakértők szerint. Ráadásul az Éva-kosztüm fontos üzenetet is hordozhat a számodra!