Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki kislányokra támadt rá Csepelen- közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
A levegőben volt a szerelem az idei Glamour-gálán, L. L. Juniorék mellett a Barátok közt egykori főszereplője, Nagy Alexandra is új párja oldalán jelent meg az eseményen, akit a Blikk információja szerint Emilnek hívnak, és már jó pár hónapja Alexandra életének része. Igaz, a színésznő a "kötelező" vörös szőnyeges fotózkodáson egyedül pózolt, amint
A műsorvezető a színpadról nézte végig, ahogy a díjátadó perceiben a hazai celebek egy csoportja háttal a színpadnak nevetgél, szelfizik, fittyet hányva az eseményre.
Egy magyar anya és hölgyismerőse borzalmas körülmények között vesztette életét Londonban, miután a rendőrség nem vette komolyan a török áldozat családjának aggodalmait.
A színésznő nemrég komoly döntést hozott: hirtelen elhagyta a Thália Színházat és Magyarországot, majd egy évre eltűnt a nyilvánosság elől. A válása után Spanyolországba költözött, ahol lelkileg rendbe szedte magát és újult erővel tért vissza a szakmába.
Dobrev Klára árnyékkormányának tagjaival Londonba utazott, hogy tárgyaljanak a brit árnyékminiszterekkel. A kimerítő nap végén egy helyi pubban vezették el a feszültséget.
A legnagyobb magyar sztárokkal és legendákkal várja látogatóit az EFOTT fesztivál július 12. és 16. között a Velencei-tónál. Hat színpadon több mint 100 fellépőt láthatnak a fesztiválozók, többek között a VALMAR, Azahriah, a Wellhello, a Halott Pénz, Majka vagy a nagyszínpadra visszatérő Korda György és Balázs Klári produkcióját.
Salvador Dalít senkinek sem kell bemutatni; ő a 20. század modern művészetének egyik leghíresebb alakja. Univerzuma próbára teszi a valóságérzékelést és kitolja a racionális gondolkodás határait.
A Jóban Rosszban egykori színésze, Kembe Sorel felháborítóan kevésnek tartja a szinkronszínészeknek kínált juttatást. A színész a közösségi oldalán számolt be arról, hogy akkor szakadt el nála végképp a cérna, amikor egy streamingszolgáltató ötezer forintot fizetett volna neki egy szinkronszerepért, amiből még az odautazást is meg kellett volna old
Gelencsér Tímea az utóbbi időben visszavonultan él, egyetemre jár és keresi az újabb lehetőségeket. A Tv2 Exatlon Hungary első évadának második legjobb női versenyzője most a GLAMOUR Women of the Year díjátadóján mesélt magánéletéről.
A nagy népszerűségnek örvendő színésznő, Reese Witherspoon és magyar származású párja, Jim Toth 12 év házasság után bejelentették, hogy elválnak. Az okát nem részletezték, de a közleményt együtt posztolták ki az Instagramra.
Tizenötödik éve rendezzük meg a GLAMOUR gálát, amivel 2008 óta az a célunk, hogy megváltoztassuk a nők megítélését, a társadalmi elismerésüket. A GLAMOUR magazin magyar kiadásával pedig már tizennyolc éve segítjük, hogy a nők méltó figyelmet kapjanak és minőségi, őket tisztelő, elismerő platformokra találjanak bennünk.
Tolvai Reni a GLAMOUR Women of the Year gálára Kiss Márk stylisttal és Tóth Andiékkal érkezett, méghozzá a születésnapja előtt egy nappal, amit idén igen szűk körben fog megünnepelni egy étterem falai között.
Régen cikinek számított együtt viselni ezt a két árnyalatot, most viszont eljött az idejük. Bátran próbálj ki egyet a piros és rózsaszín körmök alternatíváiból, a színkombinációt pedig az öltözködésedbe is beiktathatod!
Hamarosan elköltözik a legendás Villa Kordából Balázs Klári és Korda György. Bár egy hónapja még arról szóltak a hírek, hogy a komoly érdeklődő az utolsó pillanatban eltűnt, és nem jelentkezett többé, most úgy tűnik, a házaspár tervei nem változtak: a Blikk TV vendégeiként elmondták, hamarosan új otthonban folytatják az életüket.
A GLAMOUR gála célja 2008 óta, hogy a figyelmet a nők teljesítményére, elismerésére terelje, és platformot teremtsen a tehetséges magyar nőknek. Az elmúlt 15 évben annyit elértünk, ha nem is lett egyenlő a nők fizetése a férfiakéval, és ha nem is lettek egyenlőek az esélyeink, de ma már mindenkinek nyilvánvaló, hogy a nők önálló sikerekre, elismeré