Az Oscar-gála a szórakoztató ipar leghíresebb, legkínosabb és legvidámabb pillanatait kínálja számunkra minden évben, ezalól pedig valószínű az idei sem lesz kivétel.
Elfogtak egy 30 éves vecsési nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy internetes csalásokkal legalább ötven embert átvert, köztük a saját nagyanyját is - tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
Világszerte hódítanak a kajás kihívások és evőversenyek, melyek során akár ingyen is étkezhetünk, ha a megadott idő alatt sikerül eltüntetnünk a rendszerint több embernek is elegendő mennyiségű ételadagot.
Kovács Lajos, megannyi közkedvelt magyar film és tévésorozat szereplője, seregnyi rangos szakmai díj tulajdonosa nemrégiben Veiszer Alindának mesélt arról, miként zökkentette ki mentális egyensúlyából a szakmai maximalizmusa és kérlelhetetlen hivatástudata.
Évi 213 millió dollár a fizetése Szaúd-Arábiában Cristiano Ronaldónak. A 38 éves futballsztár forintba átszámítva 75 milliárdot keres az arab focicsapat, az Al Nasszr színeiben.
Ki gondolná, hogy egy autószerelő torkában bújik meg a legértékesebb hang, vagy, hogy egy cipészből is válhat sorozatsztár? Ezek a magyar hírességek egészen más tevékenységet folytattak, mielőtt felfedezte tehetségüket a világ.
A 42 éves színész híres arról, hogy szinte emberfeletti metamorfózisokra képes egy-egy filmszerep kedvéért. Elhivatottsága és szorgalma pedig tényleg nem ismer határokat - ezt ékesen bizonyítja a most következő videó is.
Emma Heming Willis, Bruce Willis felesége szombaton egy fontos kéréssel fordult a lesifotósokhoz. A frontotemporális demenciával diagnosztizált színészt rendíthetetlenül üldözik a paparazzik, így Emma a tettek mezejére lépett.
A világhírű brazil futballszupersztár, Neymar talán a pályán tett mozdulatairól híres, de a pályán kívül inkább lenyűgöző húga, Rafaella Santos kelt hullámokat.
Itthon is rengetegen vagyunk, akik szinte egyetlen napunkat sem tudnánk elképzelni egy csésze kávé nélkül, míg mások a fekete teára vagy az energiaitalra esküsznek. Ennek hátterében gyakran az áll, hogy szeretnénk energikusabbak lenni, ehhez pedig a koffeint találjuk a legkézenfekvőbb megoldásnak. Pedig vannak más alternatívák is.
Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Szabó Dalma Curvy soul inclusive, kisszériás ruhamárka alapítójának ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
Kiss Kató egyik reggel elhívott a halottidéző szeánszára, mely arról szól, hogy egy adott helyszínre emberek érkeznek, és a segítségével felveszik a kapcsolatot elhunyt szeretteikkel. Ilyenben még úgy sem volt részem – gondoltam – így egyből igent mondtam neki.
Márciusban az év Nyula mellé még egy Nyúl szegődik. Nagyon jól megértik majd egymást, békésen, kompromisszumkészen és rugalmasan haladnak előre eltervezett útjukon, biztosan célba érve. Egy biztos: a kínai asztrológia szerint a március kellemes lesz, és igazi jó alap, hogy flowba kerüljünk.
A dohánytermékekhez hasonlóan az energiaitalok elérhetőségét is korlátozná a 18 évnél fiatalabbaknak a Fiatal Családosok Klubja. Laky Zsuzsi legutóbb a közösségi oldalán is kampányolt a szigorítás mellett, így kifejezetten örült a kezdeményezésnek.
Nehezen megy az elalvás? Sokat forgolódsz éjszaka? Ha te is úgy érzed, hogy a cikázó gondolataidat még este sem tudod lecsillapítani, akkor megtaláltuk számodra a legjobb technikát! Az alvásnapló vezetésével alvási szokásaid pozitív irányt vehetnek, és amellett, hogy könnyebben elalszol majd, sokkal kipihentebben is ébredsz.
Csupa új dolog veszi körül a színésznőt: a konyhában izgalmas kalandokba vetette bele magát, és a szakmai életében is változások álltak be. Úgy tűnik, az érdemes művész a közel 6 évtizedes pályafutása után el tudta engedni a gátlásait.
Az egyik legismertebb műsorvezetők egyike, aki az elmúlt években a bőrápolás rejtelmeibe is profin beleásta magát. Lilu a március-áprilisi számunk címlapsztárja, a GLAMOUR Women of the Yearen idén Az év vállalkozója kategória jelöltje, a holnap megjelenő magazinban őszintén mesél reflektorfény előnyeiről és hátrányairól, az idő múlásához való viszo
Te ugyanabban a pózban szereted élvezni a szexet, amit szívesen elnézegetsz mondjuk egy felnőtt filmben? Nálad összeér a valóság és a fantázia, vagy elméletben és lélekben sokkal merészebb vagy, mint a gyakorlatban?