Galambos Lajos nem kerülheti el a börtönt, halasztás iránti kérelmét ugyanis elutasították. Nem adja fel, de a rácsok mögé mindenképpen be kell vonulnia. Lajcsi úgy döntött, minden kitüntetését visszaküldi.
A miniszterelnök vejére, Tiborcz Istvánra hivatkozva ígértek segítséget a legnagyobb magyar sertésvágóhíd, a kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosának.
Tovább csökkent a születéskor várható élettartam az Európai Unióban; 2021-ben az előző évhez képest kismértékben, 0,3 évvel csökkent, 80,4-ról 80,1 évre esett vissza, ami feltehetően a halálozási arány koronavírus-járvány miatt bekövetkezett növekedésével van összefüggésben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Budapest is szerepel az amerikai Time magazin csütörtökön közzétett World's Greatest Places 2023 (A világ legnagyszerűbb helyei 2023) című, 50 turisztikai desztinációt kiemelő összeállításában.
Hallgasd meg nálunk Ian O’Sullivan bemutatkozó lemezét, amelyben a legbensőbb érzéseit tárja a hallgatók elé, például arról, milyen érzelmi hullámvasút volt a döntés, hogy a zenét választja.
Már egy ideje rebesgették, hogy Hosszú Katinka anyai örömök elé néz, de az úszónő egészen tegnap estig ezt nem erősítette meg. Végre eljött a pillanat: a háromszoros olimpiai bajnok világklasszis különleges videó formájában osztotta meg az örömhírt.
A modern kert és balkon ma már multifunkciós, így a szabadtéri konyhától a meditációs, pihenőszigeten és wellnessoázison át a zöldben való kertészkedésig minden szempontból otthonunk kitágított tereként tekintünk rá.
Kamilla királyné a westminsteri Nemzetközösség napi istentiszteleten egy olyan ikonikus kiegészítővel jelent meg, amely Erzsébet királynő stílusának az egyik kulcseleme volt – a legjobb az egészben, hogy ezt egy apró csavarral a sajátjává is varázsolja.
A népszerű gasztroblogger a héten hétköznap esténként a VIASAT3 Troll a konyhában című műsorában bukkan fel, ahol bebizonyítja, hogy nemcsak az ételek kifogástalan elkészítéséhez, de azok megtrollkodásához is ért, ha arra van szükség – hiszen már hétfőn ő volt az ügyeletes troll, és ki tudja, mit hoz még a hét.
Hussein herceget a világ egyik legdögösebb szingli szívtiprójaként tartották számon, ám tavaly augusztusban nők millióinak reménye szállt el, hiszen a trónörökös hivatalosan is bejelentette eljegyzését.
Keanu Reeves mindig is levette a rajongóit a lábáról a belőle áradó kedvességgel, az utóbbi időben azonban a jelenség odáig eszkalálódott, hogy nemes egyszerűséggel az egész internet szerelmeként emlegetik – és nem csodálkozunk érte.
Hová fajult a világ? A telenovellák őshazájában török sorozatot forgattak újra mexikói tévések. A sors keze elképesztő fordulatokkal teli szerelmi történet, romantikával és bűnügyi szállal fűszerezve. A mexikói sorozat epizódjai minden hétköznap 13.30-tól láthatók a TV2-n, és a TV2 Play streamingoldalon is visszanézhetők.
Nagy port kavart annak a hétéves kisfiúnak a története, aki születésnapján gólörömre vágyott, ám a DVTK kapusa kétszer is kivédte a kapura rúgását. Most valóra vált Varga Énok álma, aki imádott csapata edzésén vett részt.
Ben Affleck beismerte, hogy Az Igazság Ligája forgatásán rendszeresen ivott, ami jelentősen megnehezítette a munkát. Az az időszak több szempontból is rémálom volt számára, ezért úgy döntött: többé nem bújik Batman bőrébe.