2023. március 5. vasárnap

márc. 5
9:51
Marics Peti rossz hírt közölt: kérdéses, hogy ott lesz-e a Sztárban sztárban (SzMo)
Az énekes már napok óta az ágyat nyomja megfázás miatt, egy szombati eseményt is le kellett mondania emiatt.
márc. 5
9:57
Nyilvánosságra kerültek Kulcsár Edina fiatalkori képei, amiket eddig csak kevesen láttak (Promotions)
Láttad már Kulcsár Edina fiatalkori képeit?
márc. 5
10:27
Botrány Párizsban: bugyi nélkül kellett Messiék meccsére mennie a foci-vb szexbombájának (Promotions)
A horvát modellt, Ivana Knöll-t megfosztották legbecsesebb fehérneműitől a párizsi reptéren.
márc. 5
10:39
A döntő kapujában esett ki VV Reni, szerinte ezért szavazták ki a nézők (SzMo)
„Egyik szemem sír, a másik nevet” – mondta a kiesése után a lány, aki Barnával való kapcsolatáról is beszélt.
márc. 5
10:45
Ő volt Hofi Géza utolsó nagy szerelme: 20 évvel fiatalabb nőért rajongott, házasságuknak csak a halál vethetett véget (Femcafe)
A legendás humorista és második felesége, Ildikó csupán két boldog házas évet tölthetett együtt, hiszen 2002-ben Hofi örökre lehunyta a szemeit.
márc. 5
10:45
Jól megöregedett a Jóbarátok sztárja, így néz ki most az 59 éves Lisa Kudrow (Promotions)
Lisa Kudrow már 59 éves, és rengeteget változott a Jóbarátok óta.
márc. 5
10:57
Kampányüzemmódban a Mi Hazánk, gigaplakátokkal szórják tele az országot: mutatjuk, miért (Blikk)
Országos óriásplakát-kampányt indít a fiatalok körében legnépszerűbb pártként a Mi Hazánk Mozgalom ‒ mondta a párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 5
11:27
Putyin kiadta a parancsot: először vetették be a halálosztó fegyverüket Ukrajnában (Blikk)
Szakértői vizsgálatok megállapították, hogy Oroszország másfél tonnás precíziós siklóbombát vetett be egy kelet-ukrajnai csapás végrehajtásakor. Az UPAB-1500B-re keresztelt halálosztót most először használták az Ukrajnában dúló háborúban az oroszok.
márc. 5
11:27
Harry herceg majdnem elveszítette Meghan Markle-t - őszintén mesélt a mélypontjukról (Glamour)
Harry herceg előszeretettel osztja meg magánéleti küzdelmeinek részleteit a nagyvilággal. Ezúttal egy olyan esetről számolt be, amikor azt hitte, végleg elveszítheti feleségét és élete szerelmét.
márc. 5
11:27
800 éves múmiát találtak egy férfinél, bizarr titokról rántotta le a leplet a rendőrség (Promotions)
A 26 éves férfi a spirituális barátnőjének nevezte a több száz éves múmiát.
márc. 5
11:33
Lebukott? Cristiano Ronaldo állítólag megcsalta gyönyörű párját, méghozzá nem is akárkivel (Femcafe)
Január óta Szaúd-Arábiában játszik, de most nem csak a góljai és sikerei miatt került a címlapokra, hanem egy roppant kínos ügy miatt.
márc. 5
12:27
A Hadik egy hiánypótló hőseposz, ami után minden gyerek huszár akar majd lenni (Promotions)
A kritikusok utálják, a közönség pedig imádja. Most akkor jó vagy rossz film a Hadik? Majd mi megmondjuk!
márc. 5
12:33
Chris Rock Will Smith pofonjáról: „Nem vagyok áldozat” (Glamour)
2022-ben egészen sokkoló jelenet fogadta az Oscar-gálát élőben követő nagyközönséget, amikor Will Smith felpattant a színpadra és hirtelen felindulásból behúzott egyet Chris Rock műsorvezetőnek, aki Jada Pinkett Smith kopaszságával viccelődött.
márc. 5
12:45
Magyar pszichológusnak öntötte ki a lelkét Harry herceg: őszintén beszélt a kábítószerekről és életének legsúlyosabb traumáiról (Blikk)
Harry herceg élő adásban beszélgetett Dr. Máté Gábor traumaszakértővel, a téma a veszteséggel való együttélés volt. A beszélgetésre azután került sor, hogy Harryt és feleségét, Meghan Markle-t megkérték, hogy végleg hagyják el a windsori Frogmore Cottage-i otthonukat.
márc. 5
13:09
Bródy és Szörényi nem vállalta a Képzelt riport egy amerikai popvesztiválról című musicalt (Blikk)
Ötven éve, mutatta be a Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról szóló musicalt.
márc. 5
13:33
Emily Ratajkowski egy szál flamingóvirágban ment a párizsi divathétre (Glamour)
A tavasz hivatalosan is megérkezett, ez pedig a kedvenc hírességeink ruhatárán is meglátszik: Zendaya után most Emily Ratajkowski is virágba borult. A szupermodell felsőtestét ezúttal ugyanis nem takarta más, csak egy hatalmas flamingóvirág.
márc. 5
13:33
Döbbenetes eset mutatott rá a panellakók és sportolók egyre élesedő konfliktusára (Promotions)
Drasztikus döntés született.
márc. 5
13:45
Harry túl messzire ment: a herceg vérig sértette Kamillát, Károlynál betelt a pohár (Femcafe)
Mindössze két szó lehet az oka annak, hogy az uralkodó nemrégiben úgy döntött, kilakoltatja Harry herceget és Meghan Markle-t a Frogmore Cottage-ból.
márc. 5
13:57
10 titok, amit a legritkábban vallunk be bárkinek is (Blikk)
Minél jobban próbáljuk elfojtani őket, annál gyakrabban jutnak eszünkbe.
márc. 5
14:03
Félholtra verték, fejbe rúgták az őrök a diszkó vendégeit (AC News)
Sírva könyörgött kegyelemért fiainak az idős bácsi, őt is megverték.
márc. 5
14:21
Heti horoszkóp: Felpezsdülnek a mindennapjaid - március 6-12. (Glamour)
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
márc. 5
14:33
Kiakadtak a Sztárban sztár nézői, felmondott a népszerű televíziós (Promotions)
Metzker Viktória meztelen képei, a Sztárban sztár csalási botránya, és Gaál Noémi felmondása a heti hírösszefoglalóban.
márc. 5
14:45
Gyászol a világ, meghalt a Ryan közlegény megmentése legendás színésze (ATV)
Tom Sizemore 61 éves volt.
márc. 5
14:57
Durrdefektet kapott Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter autója: „Azért ez kemény volt” (Blikk)
Nagy sebességgel haladt az M3-as autópályán Nagy Márton miniszteri autója, amikor durrdefektet kapott.
márc. 5
15:21
A legjobb kabátok, ha olyan darabra vágysz, amit hosszú évekig viselhetsz (Glamour)
Bár hamarosan itt a tavasz, megéri beruházni egy vastagabb kabátra. Főleg, ha olyan darabról van szó, amihez egy élet is kevés, hogy megund. A sok divathullám közül nem könnyű megtalálni azt a kedvencet, ami éveken keresztül központi eleme lesz a megjelenésnek, de a GLAMOUR.hu és a sztárok ezúttal is a segítségedre sietnek.
márc. 5
15:33
Idegfeszítő kvíz: 10-ből 10 pontot elérni lehetetlen, vagy mégsem? (Promotions)
Jöhet egy J vagy LY-os kvíz?
márc. 5
16:03
Chris Rock elárulta, miért nem ütött vissza Will Smithnek, amikor az lekevert neki egy pofont az Oscar-gálán (SzMo)
Szombat esti stand up műsorában vesézte ki az esetet. Azt mondja, nem tartja magát áldozatnak.
márc. 5
16:21
Nem nepo baby sztárok, akik híres szülők nélkül küzdötték fel magukat a csúcsra (Glamour)
A legbiztosabb belépő a show biznisz világába, ha beleszületik az ember. Az elmúlt időszakban egyre hangosabbá vált a felháborodás a nepotizmus gyermekeinek sikere kapcsán. De vannak még sztárok, akik nem nepo babyk, és befolyásos szülők nélkül ívelt fel a karrierjük?
márc. 5
16:33
Hatoslottó: Őrületesen mesés nyereménnyel lehet gazdagabb a nyertes (Promotions)
Több mint duplájára nőtt a múltkori nyereményösszeg!
márc. 5
16:51
Kim Kardashian a zuhany alatt? Újabb bevállalós képet posztolt a valóságshow-sztár (Promotions)
A valóságshow-sztár és üzleti mogul Kim Kardashian ismét egy újabb lenyűgöző Instagram-poszttal állt elő, amiért követőinek milliói lelkesednek.
márc. 5
17:03
Rekordév jöhet a magyar turizmusban (Promotions)
Erre számíthatunk idén az idegenforgalomban.
márc. 5
17:15
Kínos: brutálisan jó képeket osztott meg magáról Neymar gyönyörű húga, aztán előkerültek a retusmentes fotók (Femcafe)
Közel 6 millióan követik, gyaníthatóan világhírű testvérének köszönhetően, így most tömegek előtt éghet Rafaella arca.
márc. 5
17:27
Ő Sas József ritkán látott özvegye: a humorista 44 évig imádta 11 évvel fiatalabb párját (Femcafe)
Sas József 2021-ben bekövetkezett haláláig kitartott máig gyönyörű felesége, Zsuzsa mellett, aki két gyermekkel is megajándékozta a humoristát
márc. 5
17:33
Heti időjárás: Újra vegyük elő az esőkabátokat, ha nem is ítéletidő, de nem fogjuk szeretni azt, ami jön (Promotions)
Március elején sok arcát meg fogja mutatni az időjárás.
márc. 5
17:39
Tóth Andi frufruja a legvagányabb dolog, amit ma látni fogsz (Joy)
Nagyon jól áll neki ez a frizura (is), de bevalljuk, először rá sem ismertünk.
márc. 5
18:21
A Szűz Telihold lehetőséget ad, hogy megváltoztasd a sorsod - már csak élned kell vele (Glamour)
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb írásában azt járja körül, milyen változást hoz a Szűz Telihold, és milyen lehetőségeket tartogat mindez számodra.
márc. 5
18:27
Tündérmesét írt Fernando Alonso a Bahreini Forma-1-es futamon (AC News)
Harmadik lett a spanyol pilóta, megverte a Ferrarikat és a Mercedeseket.
márc. 5
18:33
Durva szexbotrányba keveredett Cristiano Ronaldo egy venezuelai cicimodellel (Promotions)
Állítólag Ronaldo egy venezuelai influenszer lánnyal unga-bungázott a hotelszobájában
márc. 5
19:21
Félelmetesen sok követője lett Selena Gomeznek, miután Hailey Bieber és Kylie Jenner rászálltak (Glamour)
A legbefolyásosabb nők internetes küzdelme folytatódik. Selena Gomez és Hailey Bieber cicaharcába Taylor Swift, Bella Hadid és Kylie Jenner is belekeveredtek – de 2023-ban nem tehetnénk már túl magunkat a fiatal nők kreált rivalizálásán?
márc. 5
19:39
Híres emberek, akik megszenvedték, hogy gyerekként ducik voltak (Joy)
Az alábbi hírességeknek sokáig tartott feldolgozni a gyerekkori túlsúlyból fakadó lelki megpróbáltatásokat.
márc. 5
19:39
Húsz évvel fiatalabb nőbe szerelmes Papp Gergő: egyelőre hiába (SzMo)
Egy művészvilágban ismert hölgy az illető, de még ismerkedési fázisban vannak.
márc. 5
19:39
Nagy cégről derültek ki átverések, bajban az ügyfelek (Promotions)
Vigyázzon magára, akinek ilyen kártyája van?
márc. 5
20:09
Tóth Andi ruhája a legintimebb helyeken van kivágva a Sztárban sztárban (Glamour)
Tóth Andi tökéletes alakját újra megcsodálhattuk a népszerű Sztárban Sztár című műsorban. Úgy tűnik, a műsor egyik nagy attrakciója hétről hétre az ő ruhája lesz, melyet a sikeres stylist, Kiss Márk tervez. Az első héten egy motorosdzsekiből készült, dekonstruált darabot viselt az énekesnő, az elmúlt héten egy flitteres overallt, ami szintén sokat
márc. 5
20:15
Lékai-Kiss Ramóna Disney hercegnőnek öltözött: nincsenek rá szavak, olyan gyönyörű (Joy)
A Sztárban sztár zsűrije ezen a héten is kitett magáért.
márc. 5
20:39
Teljesen lesokkolt a dögös OnlyFans modell, mikor kiderült az anyja új pasijának titka (Promotions)
Szegény lány egyáltalán nem tudja, hogyan kezelje a kellemetlen szituációt.
márc. 5
20:45
Kimutatta a foga fehérjét Tomán Szabina: a Cápák is ledöbbentek az üzletasszony ajánlatán (Pénzcentrum)
Kilencedik epizódjához ékezett az RTL-en futó Cápák között című üzleti showműsor: az este legfontosabb tanulságai a következők: 1. itasd le a Cápákat, és máris adakozóbb kedvükben lesznek, 2. egy zseniális feltaláló mellé sosem árt egy rafinált üzletember 3. Tomán Szabina egy kőkemény üzletasszony, aki azonnal lecsap, amint megérzi egy jó üzlet sza
márc. 5
21:09
Tóth Andi mellet villantott már az adás előtt, jól indult a Sztárban sztár (SzMo)
Most se a sok ruháról fog elhíresülni a Sztárban sztár adása...
márc. 5
21:21
Dubaj egykori Katalin hercegnéje álomszép nő: a jordán király testvére igazi stílusikon, aki szökése miatt vált ismertté (Femcafe)
Haja Bint al-Husszeint a dubaji uralkodó, Mohammed bin Rashid Al Maktoum feleségeként vált világszerte híressé, pedig Haja hercegnő már alapból egy előkelő királyi családba született.
márc. 5
21:39
Szomorú hír: ez várható itthon a munkaerőpicon (Promotions)
Tömegesen számíthatunk erre?
márc. 5
22:15
5 trükk, amivel a férfiak sokkal jobbak lehetnek az orális szexben (Glamour)
Kismillió cikket és okosságot olvasni arról, hogyan lehet egy nő minél jobb, ügyesebb és technikásabb az ágyban, ha orális szexről van szó. Most viszont fordítsuk meg kicsit a felállást, és nézzük meg, mit csinálhatnak jobban, ügyesebben és technikásabban a férfiak.

Keresés